Összefoglaló:a bőség kosarában II.

266 törvényjavaslattal küzdöttek az esztendő első felében, melyből 139 kapott zöld utat. A kormány 113 benyújtott indítványából 109-et fogadott el a Tisztelt Ház.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A kormány 109 elfogadott javaslatával zárta az idényt. Seszták Miklós Nemzeti fejlesztési miniszter 25 indítványt jegyzett, döntő többségük közlekedési tárgyú módosítások voltak.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 16 előterjesztése között kiemelt helyen szerepelt a szokásosnál korábban elfogadott jövő évi költségvetés.

Fazekas Sándor  földművelésügyi miniszter  dobogós helyet szerzett 14 elfogadott javaslatával. Kiemelt célja volt a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény módosítása, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása, valamint a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló  törvények módosítása.

Pintér Sándor belügyminisztert 13 indítvány  fémjelezte, melyek közül legtöbbször napjainkban is a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes kerítés megépítéséről szólót emlegetik.

Balog Zoltán  az emberi erőforrások minisztere  is 13 előterjesztéssel, zömmel egészségügyi, oktatási és gyermekvédelmi indítvánnyal jelezte szorgalmát.           

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter  11 törvényjavaslatot készített. Kiemelten fontosnak tartotta az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzését és az  egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 3 új nemzetközi megállapodás elfogadását kezdeményezte. 

Hende Csaba honvédelmi tárcavezető pedig elfogadott javaslatot produkált, melyből népszerűbbnek a honvédek jogállásáról szóló törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosítása ígérkezik.

+

Ezer oldalt messze meghaladóan szövegeztek az indítványok. Kalap megemelve előtte, ’ki elolvasta mindet! Megelőzendő a bajt, a frakciók előrelátóan kijelölték karmesterüket, akinek intése nyomán gondolkozás nélkül eldönthették, hogy szavazáskor melyik (igen, nem, tartózkodom) gombot kellett megnyomni.

Összeállításunk különlegessége: rákattintva a törvények számaira eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre avagy feledésre méltó új törvények, törvénymódosítások.

KORMÁNY

2015. évi CXXXVIII. törvény

 Az elektronikus hírközlési szolgáltatások és infrastruktúra fejlesztésének, kiépítésének ösztönzéséről, a jogszabályi háttér akadálymentesítéséről szóló törvénymódosításokról.

 Miniszterelnökséget vezető miniszter

 2015. évi CXXXVII. törvény

 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

 2015. évi CXXXIII. törvény

 Egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvények módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere 

 2015. évi CXXXII. törvény

 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 2015. évi CXXXI. törvény

 Egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

 2015. évi CXXX. törvény

 Az e-kártya megvalósításához szükséges egyes törvények, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény módosításáról.

Belügyminiszter

 2015. évi CXXIX. törvény

 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, továbbá egyes más törvények módosításáról-

Igazságügyi miniszter

 2015. évi CXXVIII. törvény

 

 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 2015. évi CXXVII. törvény

 

 Az ideiglenes biztonsági határzár létesítésével, valamint a migrációval összefüggő törvények módosításáról.

Belügyminiszter

 2015. évi CXXVI. törvény

 

 Az állami vezetői juttatások csökkentésével összefüggésben egyes törvények módosításáról kormány.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi CXXIII. törvény

 

Az egészségügyi alapellátásról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi CXXII. törvény

 

A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja között az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja Globális Szolgáltató Központjának létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről.

Külgazdasági és külügyminiszter

2015. évi CXXI. törvény

 

Az Európai Közjogi Szervezet létrehozásáról és alapokmányáról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Igazságügyi miniszter

2015. évi CXX. törvény

 

Egyes vízgazdálkodási és tűzvédelmi tárgyú, illetve közszolgáltatás ellátásával összefüggő törvények módosításáról.

Belügyminiszter

2015. évi CXIX. törvény

A víziközmű-szolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CXVIII. törvény

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CXV. törvény

A világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi CXIV. törvény

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CXII. törvény

 

A közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról. 

Belügyminiszter

2015. évi CXI. törvény

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a közfoglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról.

Belügyminiszter

2015. évi CIX. törvény

Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi CVIII. törvény

 

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CVII. törvény

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény, és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi CIII. törvény

 

A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CII. törvény

A vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás közlekedésről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi CI. törvény

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi C. törvény

Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi XCVIII. törvény

A szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos egyes törvények módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XCVII. törvény

A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XCVI. törvény

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XCV. törvény

 

Az emissziókereskedelmi rendszer magyar államot megillető kvótabevételeinek megosztási és célzott felhasználási szabályainak módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XCIV. törvény

Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XCIII. törvény

Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi XCII. törvény

Az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló Egyezménye kihirdetéséről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi XCI. törvény

A Magyarország és a Luxemburgi Nagyhercegség között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezmény kihirdetéséről.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi XC. törvény

 

Az egyrészről az Európai Unió, annak tagállamai, másrészről Izland között Izlandnak a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakában az Európai Unióra, annak tagállamaira és Izlandra háruló kötelezettségek közös teljesítésében való részvételéről szóló megállapodás kihirdetéséről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXXIX. törvény

A  Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXXVII. törvény

Egyes közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról.

 Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXXVI. törvény

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXXXV. törvény

Egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXXXIV. törvény

A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXXIII. törvény

A Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXXII. törvény

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény módosításáról.

Belügyminiszter

2015. évi LXXXI. törvény

Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXXX. törvény

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. Törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi LXXIX. törvény

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LXXVIII. törvény

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi LXXVII. törvény

Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi LXXVI. törvény

Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi LXXIII. törvény

Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXXII. törvény

Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásáról

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXXI. törvény

A 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 31. cikke szerinti megfeleltetési nemperes eljárásról, valamint egyes igazságügyi tárgyú törvénymódosításokról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi LXX. törvény

A Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, Magyarország és az Osztrák Köztársaság között a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértések miatt alkalmazott jogkövetkezmények határon átnyúló végrehajtásának elősegítéséről szóló Megállapodás alapján kötött Adminisztratív és Technikai Végrehajtási Megállapodás kihirdetéséről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról.

Belügyminiszter

2015. évi LXIX. törvény

A Visegrádi Szabadalmi Intézetről szóló megállapodás kihirdetéséről.

Igazságügyi miniszter

2015. évi LXVIII. törvény

Magyarország Kormánya és a Nemzetközi Távközlési Egyesület között az ITU Telecom World 2015 konferencia megrendezéséről, megszervezéséről és finanszírozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről.

Külgazdasági és külügyminiszter

2015. évi LXVII. törvény

A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi LXVI. törvény

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXV. törvény

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi LXIV. törvény

A Gyermek és Ifjúsági Alapról, a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítványról, valamint az ifjúsággal összefüggő egyes állami feladatok ellátásának szervezeti rendjéről szóló 1995. évi LXIV. törvény módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi LXIII. törvény

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi LXII. törvény

A reklámadóhoz kapcsolódó törvények módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LXI. törvény

Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LX. törvény

A bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról szóló 2010. évi CLXXXIV. törvény módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi LIX. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez fűzött Kiotói Jegyzőkönyv 2012. december 8-án Dohában, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Felek 18. Konferenciáján elfogadásra került „dohai módosításának” kihirdetéséről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LVII. törvény

Az energiahatékonyságról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LVI. törvény

A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi LV. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény hatósági bevételek rendezésével összefüggő módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi LIV. törvény

A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi LI. törvény

A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi L. törvény

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLIX. törvény

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLVIII. törvény

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLVII. törvény

A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XLVI. törvény

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLV. törvény

A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLIV. törvény

Egyes ingatlan-nyilvántartással és földméréssel összefüggő törvények módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XLIII. törvény

A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról.

Honvédelmi miniszter

2015. évi XLII. törvény

A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról.

Belügyminiszter

2015. évi XLI. törvény

A Nemzetközi Beruházási Bank megalapítása tárgyában, Moszkvában, 1970. július 10-én aláírt és 1990. december 20. napján módosított Egyezmény és az Egyezményhez csatolt Alapszabály, továbbá az ezek módosításáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Jegyzőkönyv részes államává váláshoz kiadott értesítések kihirdetéséről.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi XXXVIII. törvény

A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XXXVII. törvény

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XXXVI. törvény

A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XXXV. törvény

A nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében, és a bűnügyi illetve rendészeti tárgyú együttműködés keretében történő információcsere szabályozásával összefüggésben szükséges egyes törvények módosításáról.

Belügyminiszter

2015. évi XXXII. törvény

Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi XXX. törvény

Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi XXIX. törvény

Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi XXVIII. törvény

Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről.

Nemzetgazdasági miniszter

2015. évi XXVII. törvény

A Szlovén Köztársaság Kormánya, Magyarország Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a Többnemzeti Szárazföldi Kötelékről szóló Megállapodás kihirdetéséről.

Honvédelmi miniszter

2015. évi XXVI. törvény

Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya közötti, személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12. napján aláírt Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Belügyminiszter

2015. évi XXV. törvény

Magyarország és a Szlovák Köztársaság közötti, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló, Pozsonyban, 2006. október 2-án aláírt Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Belügyminiszter

2015. évi XXIV. törvény

Magyarország Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

Belügyminiszter

2015. évi XXIII. törvény

Magyarország és a Macedón Köztársaság között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi XXII. törvény

Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XXI. törvény

Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XX. törvény

Magyarország Kormánya és az Azerbajdzsáni Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi XIX. törvény

Magyarország Kormánya és az Albán Köztársaság Minisztertanácsa között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

Belügyminiszter

2015. évi XVIII. törvény

Magyarország és az Albán Köztársaság között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi XIV. törvény

A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról.

Emberi erőforrások minisztere

2015. évi XIII. törvény

Egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi XII. törvény

Egyes agrártámogatási tárgyú törvények módosításáról.

Földművelésügyi miniszter

2015. évi XI. törvény

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi X. törvény

A népesség személyi, családi és lakásviszonyainak minta alapján történő 2016. évi felméréséről.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi VIII. törvény

A területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi VII. törvény

A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi VI. törvény

Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról.

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2015. évi V. törvény

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról.

Nemzeti fejlesztési miniszter

2015. évi III. törvény

Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Mongólia közötti partnerségi és együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről.

Külgazdasági és külügyminiszter

2015. évi II. törvény

A pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő, valamint egyéb magánjogi tárgyú törvények módosításáról.

Igazságügyi miniszter

2015. évi I. törvény

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról.

Nemzetgazdasági miniszter

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!