Parlamenti menetrend - Az SZDSZ újra megmenti Gyurcsányt!

Megelőzendő a különleges izgalmakat Kóka János és Fodor Gábor (SZDSZ) már bejelentette: nemet mondanak az Országgyűlés feloszlatására, a parlamenti szavazásokon „megbonthatatlan lesz az egységük.” Kétség sincs felőle: támogatásuknak köszönhetően - a korábbi bizalmi szavazáshoz hasonlóan – Gyurcsány, s kormánya marad, újra marad, önbizalomban erősebben, mint valaha...

Csendes, a nyári szünetet követ udvarias élménybeszámolókkal fűszerezett találkozónak is ígérkezhetne a parlament őszi ülésszakának nyitónapja. – Nem így lesz! „Előjátékként”, a hét végén, a nemzeti vagyon megmentéséért és a magánosítás leállításáért tüntettek a civil szervezetek a Képviselői Irodaház mellett. Elfogadtak egy kiáltványt, amelyben követelik, hogy az Országgyűlés alkosson új vagyontörvényt, addig pedig a kormány függessze fel a privatizációt. A parlament előtt is demonstráltak: azok a gyereküket egyedül nevelő szülők, akik a tartásdíjak elmaradása miatt kerültek nehéz helyzetbe. Követelésük: a kormány hozzon létre egy olyan alapot, ahonnan az elmaradt tartásdíjakat megelőlegeznék. A pénzt később az állam behajthatná be azoktól, akik nem fizettek pontosan.

Várhatóan, még napirend előtt, szót kér a miniszterelnök, hosszasan ecseteli legújabb, „Megegyezés” című programjának kecsegtető előnyeit, melyet – elnevezésével ellentétben - még a Kis Testvér (SZDSZ) sem üdvözölt kellő lelkesedéssel. A valóban ellenzéki pártokról nem is beszélve: ők már az elhíresült őszödi beszéd óta, nem hisznek el egy szót sem a kormányfői ígéretekből. Mégis, újra Gyurcsány Ferenc körül látszik forogni a világ. A Fidesz, a KDNP és az MDF előre bejelentette: (más esélyt nem látva arra, hogy őt és kormányát távozásra bírják), szorgalmazni fogják az Országgyűlés feloszlatását, előre hozott választások kiírását. Az MDF elnök asszonya (Dávid Ibolya) – terjesztette be sebtiben az erről szóló indítványt. Kifogva a szelet a vitorlából, Gyurcsány Ferenc előre jelezte: sürgős napirendre vételét, támogatni fogja, - tudván, újra megerősítheti vele a pozícióját.

A parlament feloszlatásáról sem az alkotmány, sem a házszabály nem ír elő különleges eljárási szabályokat, így az Országgyűlés saját elhatározása alapján bármikor, feloszlathatja önmagát, „csupán” parlamenti többség szükségeltetik hozzá. Pontosabban szólva, ez utóbbiról viták vannak, (egyszerű: a jelenlévő képviselők többsége; abszolút többség: az összes megválasztott képviselő több mint fele; minősített, többség: az összes képviselő kétharmada), melyről, - előbb-utóbb - feltehetően az Alkotmánybíróságnak kellene dönteni. Erre azonban most aligha lesz szükség, lévén megelőzendő a különleges izgalmakat Kóka János és Fodor Gábor (SZDSZ) már bejelentette: nemet mondanak az Országgyűlés feloszlatására, a parlamenti szavazásokon „megbonthatatlan lesz az egységük.” Kétség sincs felőle: támogatásuknak köszönhetően - a korábbi bizalmi szavazáshoz hasonlóan – Gyurcsány, s kormánya marad, újra marad, önbizalomban erősebben, mint valaha...

+

Borzolják még a kedélyeket további napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések, aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Leteszi az esküt a júniusban elhunyt, Fejér megyei listáról bekerült MSZP-s Szántó János helyére lépő dr. Szabadkai Tamás. Felszólal még José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöke, (találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel, az Országgyűlés elnökével, alelnökeivel, a frakciók vezetőivel, az állandó bizottságok elnökeivel, valamint az Európai ügyek és a Külügyi és határon túli magyarokkal foglalkozó bizottság tagságával.).

A törvényalkotásban a legnagyobb falatnak az új polgári törvénykönyv (Ptk.) megalkotása ígérkezik. Kedden kezdődik az általános vitája, Draskovics Tibor expozéjával. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint „a rendszerváltás befejezése lesz az új Ptk. elfogadása a polgári jogviszonyok szabályozásában. A mainál egyértelműbben juttatja kifejezésre az ember, a polgár autonómiáját, személyiségének és tulajdonának védelmét, szorítja az államot arra a körre, ahol az állam jelenléte, cselekvése valóban indokolt".

Előkészítése tíz éve kezdődött el. A régi Ptk.-t több mint százszor módosították. Az új, mintegy 1200 paragrafusból álló kódex, a legterjedelmesebb és legösszetettebb magyar jogszabály lesz. Célját, mindjárt a bevezetőben megfogalmazza: „Ez a törvény állapítja meg a személyek és a jogképességgel felruházott más jogalanyok vagyoni, személyi és családi viszonyaira vonatkozó alapvető szabályokat, az igazságosság, méltányosság, mellérendeltség és egyenjogúság elvei szerint. (1) A törvényt a Magyar Köztársaság Alkotmányával, valamint gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni.”  - Ez utóbbival, előre sejthetően, gond lesz.. Csupán példaként említve: a Fidesz és a KDNP, bár még csak futtában tanulmányozták, már jelezte: elfogadhatatlanak tartják többek között a javaslat gyűlöletbeszédre és bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó részét, amely komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.

Íme a T. Ház hétfői-keddi törvényalkotási programja:

HÉTFŐ

Az Albán Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Horvát Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (Általános vita és lehetőség szerint a határozathozatal. A napirendi pont előadója: dr. Göncz Kinga külügyminiszter.)

A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII. 6.) OGY határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Általános és részletes vita, - lehetőség szerint határozathozatal. A napirendi pont előadója: dr. Szekeres Imre, honvédelmi miniszter.)

A Demokrácia Nemzetközi Napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Hárs Gábor (MSZP), Balla Mihály (Fidesz), dr. Latorcai János (KDNP), Béki Gabriella (SZDSZ), dr. Csapody Miklós (MDF) képviselők önálló indítványa. Együttes általános és részletes vita, szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.  A napirendi pont előadója: Hárs Gábor.)

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2008. június 9-ei ülésén elfogadott, "a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról" szóló törvény. (Záróvita és zárószavazás. Várható felszólaló: Bajnai Gordon, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.)

 A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: dr. Szabó Pál, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.)

Az e-Befogadásról, a Magyarországon kialakult informatikai szakadék csökkentése érdekében szóló országgyűlési határozati javaslat. (Az általános vita folytatása és lezárása.)  Márfai Péter (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ), Molnár Béla (KDNP), Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz), Pettkó András (MDF) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Márfai Péter.)

KEDD

A Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat. (Az általános vita megkezdése. A napirendi pont előadója: dr. Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, továbbá az elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat.  (Együttes általános vita a lezárásig. A napirendi pont előadói: dr. Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Podolák György, a Gazdasági és informatikai bizottság elnöke.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!