Tét a mentelmi jog

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság indítványozta László Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését rágalmazás vétsége miatt, Sebestyén Lajosné magánvádló feljelentése alapján. Döntés, kedden, az év utolsó ülésének napján.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A büntető feljelentése szerint László Tamás, a fidesz képviselője  2012. július 17. napján, Sebestyén Lajosnét a hozzá címzett szavaival, a becsület csorbítására alkalmas, dehonesztáló kifejezésekkel illette.

Sebestyén Lajosné ezt követően, 2012. augusztus 13-án kelt feljelentésében kérte a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróságot, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 499. § (1) bekezdése alapján, a magánvádas ügyben rendeljen el nyomozást. 

A Mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem foglalkozott az ügy büntetőjogi megítélésével. A kormánypárti képviselők szerint ebben az ügyben követni kell a Mentelmi bizottság rágalmazás vétsége miatti ügyekben folytatott mentelmi jogot szakadatlanul fenntartó gyakorlatát, amely a mentelmi jog célját biztosítja, azaz : az Országgyűlés, illetve a képviselők zavartalan munkavégzését.

Ezzel egyetértett a  bizottság alelnöke, és az MSZP képviselője is. Bár a Jobbik két képviselője is a mentelmi jog felfüggesztését szorgalmazta, a Mentelmi bizottság javaslata az Országgyűlés felé az, hogy László Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!