Újabb kivételezés a Motim Rt.-vel?

Az Országgyűlés kedden újra megnyitotta a 2009-es költségvetés részletes vitáját. Firtl Mátyás elmondta: az önkormányzatok már hosszú ideje nem jutnak fejlesztési forrásokhoz. Puskás Tivadar szerint a költségvetés vesztese az egészségügy, az önkormányzatiság és a civil szféra lesz, ezért ezeket az ágazatokat akarják támogatni módosító indítványaikkal. Rétvári Bence napirend előtt azt hangsúlyozta: a miniszterelnök érdekeltségi körébe tartozó cég, a Motim Rt. is részesült a 2005–2007-es nemzeti szén-dioxid-kibocsátási kvótából.

Felsőoktatási törvény – Részletes vita

Folytatódott a felsőoktatási törvény részletes vitája a parlamentben kedden. A gödöllői székhelyű Szent István Egyetem és a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola integrációjához benyújtott módosító javaslat személyeskedéstől sem mentes hozzászólásokat váltott ki a képviselők között. A Domokos László és Babák Mihály fideszes képviselő által jegyzett javaslat azt célozza, hogy a Szent István Egyetem ne a Tessedik főiskolával, hanem a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolával egyesüljön. Ángyán József (Fidesz) azt mondta, nem tudja kiverni a fejéből a gondolatot, hogy ingatlanspekulációs törekvések állnak az eredeti integrációs elképzelés mögött. Az egyik előterjesztő Babák Mihály, Szarvas polgármestere azt mondta, fricska a módosító javaslat, vajon ha a gyöngyösi intézményt szüntetnék meg, arra hogyan reagálnának a szocialista képviselők. Más megoldást kell találni, a mostani javaslat értelmében a főiskola ugyanis megszűnne - mondta.

A 2009-es költségvetés – újranyitott részletes vita

Az Országgyűlés kedden újra megnyitotta a 2009-es költségvetés részletes vitáját, amelyet két részletben folytatnak le a képviselők. A költségvetési fő számok elfogadása után a keddi vitában már csak fejezeteken belüli átcsoportosításokra lehet javaslatot tenni.

Puskás Tivadar azt mondta, hogy a költségvetés vesztese az egészségügy, az önkormányzatiság és a civil szféra lesz, ezért ezeket az ágazatokat akarják támogatni módosító indítványaikkal. Közölte, hogy demográfiai katasztrófa fenyeget, alacsony a születésszám, miközben az újszülött és koraszülött ellátás is döcög. Emlékeztetett rá, hogy európai viszonylatban érmes helyen állunk a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések terén, ezért a képviselő megfelelő népegészségügyi programot sürgetett. A településeknek szánt önkormányzati pénzek is csökkennek a jövő évi költségvetésben - hívta fel a figyelmet. A civil kezdeményezésekről szólva kiemelte: ezek a szervezetek jelentik a társadalom alapjait, s ezért érdemlik meg a támogatást. Kérte, hogy a képviselők nyújtsanak segítséget a roma szervezeteknek és a nagycsaládosoknak is.

Nógrádi László arról beszélt, hogy a kistérségeket rendkívül súlyosan érinti a jövő évi büdzsé. Kifogásolta, hogy a legnagyobb megszorítás a közoktatást sújtja, a bejáró gyermekek utáni támogatás például a 2006-os szint alá csökkenne.

Firtl Mátyás szerint az önkormányzatok már hosszú ideje nem jutnak fejlesztési forrásokhoz. Mint kiemelte: a megyékben lévő intézményhálózatot nem tudják fenntartani, a kistérségek intézményhálózati rendszere pedig még nincs felkészülve arra, hogy szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi rendszereket tudjon ellátni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az önkormányzatok a felvett hiteleiket a működési feltételeik biztosítására fordítják. A KDNP-s képviselő szerint az örökösödési illeték eltörlése a megyéknek csaknem két-háromszáz millió forint hiányt jelent majd.
   

Rétvári Bence szerint az ifjúsági és civil szervezetek támogatásán keresztül elég csúnya játékot űzött a kormány a fiatalokkal, hiszen elvették a nekik nyújtandó civil támogatás egyharmadát, amikor a korábbi közel 300 millió forintról 200 millió forintra csökkentették annak összegét. A képviselő azt mondta, hogy a csökkenő szociális támogatások és a családi adózás rendszerének elmaradása tovább rontja a szegény családokban és a vidéki kistelepüléseken élők helyzetét. A politikus az egyik legnagyobb problémának a fiatal diplomások elvándorlását nevezte. Példaként említette, hogy idén több orvos hagyja el az országot, mint ahányan a fővárosi Semmelweis Egyetemen az idén végeznek. Kitért a drogmegelőzés kérdésére is. Emlékeztetett rá, hogy míg 2007-ben a probléma kezelésére 1,7 milliárd forint állt rendelkezésre, addig jövőre alig több mint egymilliárd forint. Rétvári Bence azt is elmondta, hogy a környezetvédelemre jövőre tízmilliárd forinttal fordítanak kevesebbet, mint az idén. Ha viszont ehhez az összeghez hozzászámítják a szén-dioxid kvótájának bevételeit, akkor a környezetvédelem ügye akár még nyereséges is lehet - hívta fel a figyelmet.
    
Varga Mihály (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta: a kormány kizárólag megszorító intézkedésekkel reagál a válságra, a Fidesz ezért nem tudta támogatni a költségvetési fő számok elfogadását. Az ellenzéki képviselő szerint továbbra is hiányoznak a vállalkozásokat segítő, munkahelymegőrzést ösztönző hatékony programok. A politikus kifogásolta, hogy a hétfőn elfogadott adótörvényekben sincs az európai gyakorlathoz hasonló adócsökkentési elem. A jövő évi költségvetés indokolatlanul magas terhet jelent az országnak - összegezte felszólalását a fideszes politikus.  

Napirend előtt

Az uniós kábítószerhelyzetről, a Négy Mancs elnevezésű állatvédő szervezet tevékenységéről, a szén-dioxid-kibocsátók közti kvótamegosztásról, a Kenedi-bizottság jelentéséről, valamint a tanyák jövőjéről beszéltek a képviselők kedden napirend előtt a parlamentben.

Rétvári Bence azt hangsúlyozta: a kiotói egyezmény keretében létrejött nemzetközi kvótakereskedelmi rendszer alkalmas arra, hogy a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére ösztönözzön. Az ellenzéki képviselő megemlítette, hogy a miniszterelnök érdekeltségi körébe tartozó cég, a Motim Rt. is részesült a 2005-2007-es nemzeti szén-dioxid-kibocsátási kvótából. Hozzátette: a cég a négyszeresét kapta annak a kvótának, amelyre szüksége volt, így a Motim Rt. nyolcvanmillió forintért tudta értékesíteni saját kvótafeleslegét.

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter azt válaszolta: a kiotói kvótának csak az államok közötti kereskedelmi rendszerben van jelentősége, a hazai kvótakiosztáshoz nincs köze. Kiemelte: a parlament nagy többséggel fogadta el a hosszú távú klímastratégiát, melynek alapvető célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A miniszter kiemelte azt is: a kormány 2005-től 2007-ig 213 létesítmény között megközelítőleg 31 milliárd tonnának megfelelő kvótamennyiséget osztott ki. Hozzátette: nem csak a Motim Rt., hanem minden érintett kibocsátó is magasabb keretet kapott, mert hitelesített adatok hiányában a cégek a múltbéli termelési adatok alapján határozták meg a kvótákat. A többletkvóta-mennyiséget pedig minden cég szabadon értékesíthette - mondta.
 
Lezsák Sándor (Fidesz) az életrevaló tanyák jövője érdekében szólalt fel napirend előtt. Mint mondta, az ellenzéki párt határozattervezetet nyújt be a parlament elé, mely leírja: a tanyák fennmaradása érdekében az Országgyűlés nyilvánítsa ki, hogy a tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része.   

 

kdnp.hu
Forrás: MTI 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!