A kormány kiemelt figyelmet fordít az autisták támogatására

A kormány elkötelezett az autizmussal élők segítése iránt, kiemelt figyelmet fordít a támogatásukra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága vasárnap, az autizmus világnapján az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Léggömböket engednek a magasba a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány Séta az autizmussal élőkért elnevezésű rendezvényén Budapesten, a Március 15. téren az autizmus világnapján, 2017. április 2-án. (MTI Fotó: Balogh Zoltán)

Az Emmi közleményében hangsúlyozták, hogy az autizmus nemcsak az érintettek és családjuk, hanem az egész társadalom ügye.

Azt írták: a kormány kiemelt figyelmet fordít az autisták támogatására, a szükséges szolgáltatások biztosítására, és „azon dolgozik, hogy ne maradjanak magukra nehézségeikkel és kérdéseikkel".

Emlékeztetnek arra: az ENSZ 2007. december 18-án az autizmus világnapjává nyilvánította április 2-át, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét az autizmusra.

A kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely azt segíti, hogy ne kerüljenek elszigeteltségbe sem az autista gyereket nevelő családok, sem az autista felnőttek, hanem befogadó közösségekre találjanak, és szakmai segítséget kapjanak – olvasható a közleményben.

Kiemelték: az államtitkárság komolyan veszi a „semmit rólunk nélkülünk" elv alkalmazását, ezért intenzív párbeszédre törekszik a fogyatékosságügy területén a szakmai szervezetekkel, a civil szervezetekkel, a fenntartókkal és az érintettek képviselőivel.

A tájékoztatás szerint a kormány továbbra is többletforrással ismeri el a fogyatékossággal élő embereket segítő szervezetek munkáját, az elmúlt években minden intézményi formánál folyamatosan nőtt a fogyatékkal élők szociális ellátásaira szánt támogatás. Fontos, hogy ezek az emberek megkapjanak minden eszközt és lehetőséget arra, hogy teljes értékű életet élhessenek, és például másokkal azonos alapon juthassanak minőségi közszolgáltatásokhoz – fűzték hozzá.

Az autizmus világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében világszerte kék fényben világítanak ki ikonikus épületeket, a londoni Big Bentől a New York-i Empire State Buildingig. Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország több városában kapnak kivilágítást neves épületek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!