Kósa Lajos: Soros azt gondolja, a törvények felett áll

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint Soros György nem hajlandó betartani a magyar törvényeket. A kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a parlament szerdán tárgyalja a magyar kormány és az egyesült államokbeli Maryland állam között a felsőoktatási együttműködésről szóló, a budapesti McDaniel College ügyében született megállapodás kihirdetését.

kdnp.hu – MTI



Kósa Lajos kifejtette: a felsőoktatási törvény módosítása – amely kormányközi megállapodást ír elő a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények ügyében – nagy vihart váltott ki, de „csak a Soros-féle egyetemmel", a CEU-val kapcsolatban élénkült meg a vita.

Sokan nevezték betarthatatlannak a törvénymódosítást, ám kiderült, minden feltétel könnyen teljesíthető – mondta a frakcióvezető. Jelezte, három amerikai intézmény is érintett, közülük pedig a Marylanddel aláírt egyezmény kihirdetéséről szóló javaslatot szerdán már tárgyalja is a Ház, és rövidesen a bostoni egyetemmel kapcsolatos megállapodás is kihirdethető lesz. Soros György azonban „nem hajlandó a magyar törvények betartására", fenn akarja tartani jogtalan versenyelőnyét – tette hozzá a CEU-ról szólva, amelynek esetében New York állammal kellene megegyezni.

„A törvény betartható, mindenki be tudta tartani, csak az nem, aki nem is akarja", „Soros György azt gondolja, a törvények felett áll" – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!