Az Európa Tanács elárulta az Unió ethoszát

2009. november 3.

a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja

Mára biztossá vált, hogy Václav Klaus cseh elnök aláírja az Európai Unió alkotmányának szánt lisszaboni szerződést.

Miközben az Európai Unió fellélegzik, hogy Csehország – az emberi jogi charta alóli mentességért cserébe - ratifikálja a dokumentumot, a művelt világnak mégiscsak el kellene gondolkodnia a történteken.

El kellene gondolkodni azon, hogy a jelen Európai Uniónak vajon mennyi köze van az Adenauer, Schuman, De Gasperi által megálmodott közösséghez, az egyenrangú nemzetek szövetségéhez, ahol érték a család, a szabadság, a béke, a szolidaritás, a keresztény-zsidó kultúra, s ahol az emberi jogok sem maradhatnak ki a felsorolásból.

A múlt heti brüsszeli csúcsértekezleten lényegében a benesi dekrétumok XXI. századi legitimálásáról döntöttek. A tagországok állam- és kormányfői - beleértve Bajnai Gordon miniszterelnököt -, figyelembe sem vették annak a több millió ember, köztük több tízezer magyar emberi jogait, akiket ezeknek a jogszabályoknak a nevében elűztek szülőföldjükről, vagyonukat elkobozták s mind a mai napig nemhogy kártérítést, de egyetlen bocsánatkérő szót sem kaptak.    

A Kereszténydemokrata Néppárt véleménye szerint azzal, hogy Csehország mentességet kapott az emberi jogi charta alól, az Európa Tanács olyan fasisztoid törvényeket szentesített, amelyek a kollektív jogfosztásra épülnek.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!