Megelőzhető lett volna a szmogkáosz a fővárosban
2009. január 12.
A fővárosi szmogrendelet alkalmazásának első két napja bebizonyította, hogy a Fővárosi Közgyűlés ellenzéke által novemberben megfogalmazott kritika alapos volt. Ami miatt most kaotikusak a viszonyok, arra tavaly novemberben felhívtuk a figyelmet. Sem a szmogrendelet előkészítése, sem az első szmogriadóra való felkészülés nem volt elég alapos. A KDNP már novemberben felhívta a figyelmet, hogy a főváros vezetése nem tudja és nem is akarja betartatni a szmogrendeletet.
Demszky Gábor elegáns idegenként viszonyult a kérdéshez, és elsősorban a rendőrség, valamint a BKV feladatának tekinteti a helyzet megoldását. Ő maga minden hibáért a határértékeket megszabó három minisztert tette felelőssé.
1. Hiába javasolta a KDNP a fővárosi szmogrendelet elfogadásakor, hogy a szmogriadó idejére — Graz és más EU-s városok példája nyomán — 30–50%-kal sűrítsék a BKV járatait, ez akkor süket fülekre talált. Most utólag, kapkodva hoztak hasonló intézkedéseket.
2. Hiába jeleztük, hogy a rendőrség önmagában nem lesz képes a rendelet betartatására, ezt sem vette figyelembe Demszky Gábor. A főpolgármesteri sajtóiroda 2008. december 3-án nyilatkozatban reagált a KDNP kritikájára. Abban szó szerint a következők olvashatók: „a kereszténydemokrata képviselő azon állítása is téves, miszerint a rendőrség egy riasztás esetén nem tudná a behajtási korlátozásokat végrehajtani. A rendőrség és a főváros illetékesei közös munkacsoport felállításáról döntöttek, amely részletesen meghatározza majd az ellenőrzés és a behajtás rendjét, továbbá a rendőrség ezzel kapcsolatos feladatait a szmogriadó idején.” Mára kiderült, hogy a rendőrség tehetetlenül áll a rendelet betartása előtt. Jól látható, hogy a főváros vezetése inkább behunyta a szemét, hogy ne lássa a problémát, és a kérdést csak a kommunikáció szintjén rendezte.
3. A főváros vezetése és MSZP–SZDSZ többsége mindkét decemberi közgyűlésen leszavazta azt a kereszténydemokrata javaslatot, hogy érvényes forgalmi engedéllyel a szmogriadó idején rendkívüli kedvezménnyel lehessen utazni a BKV járművein. Javaslatunk célja, hogy a fővárosiak könnyebben válasszák a tömegközlekedést az autó helyett. A kétszeri elutasítás ellenére a KDNP ismét be fogja nyújtani módosító javaslatát.







