Vagyonvesztés a MÁV Debreceni Járműjavító privatizálásakor?

2011. február 17.

Az országgyűlés által létrehozott MÁV-vizsgáló bizottság szerdai ülésén foglalkozott a MÁV Debreceni Járműjavítójának privatizációjával.

Spaller Endre<br /> a MÁV-vizsgáló bizottság tagja (KDNP)

A céget 2009-ben adta el a MÁV egy román vállalatnak 72 millió forintért. Az előző évben 2,1 milliárdos forgalom mellett a cég 118 millió forint nyereséget termelt. A válság miatt a nyereség elolvadt, de 2011-től ismét lehetett volna nyereségesen üzemeltetni a céget, ahogy ez az új tulajdonosnak vélhetően sikerül is.

A cégről 2008-ban és 2009-ben egyaránt készült értékbecslés, a kettő között azonban jelentős eltérés tapasztalható. A pontos számok még a bizottsági ülésen sem hangzottak el. A második értékbecslés azt követően készült, hogy a román GRAMPET S.A. benyújtotta ajánlatát a vásárlásra, amelyben megjelölte a 72 millió forintos vételárat.

A vételár mellett az adásvételi szerződésben több olyan kedvezményt is kiharcolt az új román tulajdonos, amely tovább növelte a cég értékét. Ezekkel a cég értékbecslése nem számolt. Ilyen volt az évi 25 millió forintos ingatlan bérleti díj kedvezmény. A MÁV továbbá átvette olyan ingatlanok kezelését, amelyekre ezt követően tízmilliós nagyságrendben kellett költenie, és amelyek korábban a Járműjavítót terhelték. Emellett a cégnek több százmilliós hitele volt a MÁV felé, amelynek a törlesztését két évre felfüggesztették, a kb. 20 millió forintos kamatterhét pedig erre az időszakra elengedték. E kedvezmények összesen legalább annyit értek, mint a vételár maga, és ezekkel az értékbecslés nem számolt. Véleményem szerint ezzel egyértelműen veszteség érte a MÁV-ot.

A bizottság az értékbecslő meghallgatásával, és az új tulajdonos beszámolójával folytatja majd a cég eladásának vizsgálatát. Elképzelhető, hogy ez a privatizáció is bekerül az elszámoltatási csomagba.

Budapest, 2011. február 17.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!