2009. február 24.
Nagy Andor<br /> országgyűlési képviselő<br /> Kereszténydemokrata Néppárt<br /> a Környezetvédelmi Bizottság alelnöke
Az Országgyűlés Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága a mai együttes ülésén megtárgyalta Magyarország GMO mentességének ügyét. Újra veszélybe került ugyanis a genetikailag módosított növények termesztésének érvényben levő magyarországi tilalma, hisz 2009. március 2-án a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsa újra a napirendjére vette az ügyet, abból a célból, hogy az Európai Bizottság javaslatára megszüntesse azt.
A Magyar Országgyűlés mindkét bizottságának egyöntetű meggyőződése, hogy a GMO mentességünk fenntartása alapvető magyar nemzeti érdek. Éppen ezért a magyar kormánynak és annak környezetvédelmi miniszterének mindent meg kell tennie azért, hogy a Tanács ülésén Magyarország számára kedvező döntés szülessen.
Ennélfogva felkérjük Szabó Imre környezetvédelmi miniszter urat, hogy egyrészről a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi, valamint Mezőgazdasági Bizottságának együttes ülésén egyhangúlag elfogadott nyilatkozatát haladéktalanul juttassa el a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsában résztvevő összes tagállam érintett miniszterének, másrészről a 2009. március 2-ai ülésen, személyes tekintélyét is latba vetve, védje meg a nemzeti konszenzust élvező magyar álláspontot.
