Legfontosabb feladat az európai állampolgárok biztonságának védelme

Az illegális, tömeges migrációval együtt járó terrorizmus és az embercsempész bandák tevékenységének megakadályozásával érhető el az európai állampolgárok biztonságának védelme, ami jelenleg a legfontosabb feladat – fogalmazott Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke pénteken Bácsalmáson. 


Simicskó István a KDNP alelnöke, honvédelmi miniszter

A honvédelmi miniszter Hans Peter Doskozil osztrák védelmi és sportminiszter fogadása alkalmával azt mondta: miniszterként az ország biztonságáért felelősséget vállalva mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az európai állampolgárok és nemzettársak békében élhessék mindennapjaikat.

Kiemelte: az elmúlt két év eseményeit kihívásként értelmezve elmondható, hogy a bajok egyben a cselekvés lehetőségét is magukban hordozzák. A magyarok és a szomszédos országok hatékony összefogása eredményhez vezetett a határok védelmét illetően.

A cselekvés lehetősége Brüsszel számára is adott, azonban ott mindezidáig „még csak megértésre sem találtunk” – tette hozzá. Mint mondta: „osztrák barátainkkal a cselekvésnek azon útját járjuk már régóta, amellyel azt a felelősségünket mutatjuk Európa számára, hogy ott kell lennünk a Nyugat-Balkán térségében”. A hathatós jelenléttel ugyanis elkerülhető a Balkán destabilizációja, ami létfontosságú Európa biztonságára nézve.

Határvédelmi intézkedések a rendezett migrációs politika érdekében

Hans Doskozil a találkozón hangsúlyozta: a brüsszeli álláspont alakulásától függetlenül a régió védelmi minisztereivel úgy döntöttek, hogy a rendezett migrációs politika érdekében hatékony határvédelmi intézkedéseket léptetnek életbe. Mint mondta: a migránsok számának csökkenése a balkáni útvonalon egyértelműen annak a jele, hogy a határok védelmének biztosítása megfelelővé vált. Éppen ezért a hatékony magyar intézkedések mellett Ausztriában egyértelműen kiálltak, az osztrák katonák pedig közös szolgálattal támogatják magyar társaikat ezen célok elérésében.

Hangsúlyozta: a 2014-ben és 2015-ben tapasztalt folyamatok azonban most a Földközi-tengeri útvonalon köszönnek vissza. Az Olaszország felől érkező migránsok száma évről évre nő. Brüsszelnek tanulnia kellene az elmúlt idők eseményeiből, és meg kellene tenni a szükséges intézkedéseket.

Mint mondta: csak közös erőfeszítéssel lehet a külső határok védelmét a magyarhoz hasonlóan megvalósítani. Közös menekültügyi eljárásról pedig csak azt követően lehet beszélni, hogy ha helyreáll az Európai Unió hiteles tárgyalási pozíciója. Az Osztrák Védelmi Erők kontingense 2016 novemberében érkezett Magyarországra, hogy elsősorban műszaki jellegű tevékenységgel támogassák a Magyar Honvédség határ menti szolgálatát.

Jelenleg az osztrák műszaki kontingens harmadik váltása dolgozik a határ mentén: mintegy félszáz katona ötven technikai eszközzel építési, útépítési és szállítási feladatokat lát el az év végéig. A kontingens részt vett a határvédelmi bázisok területének előkészítésében és azok megközelítési útjainak kiépítésében, valamint Kelebia, Madaras, Hercegszántó és Ásotthalom térségében egyéb, a határvédelemhez szükséges utak építésében. Az osztrák erők egy része – a műszaki feladatokon túl – részt vesz szállítási feladatokban is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!