Lennie kell közös nemzeti emlékezetnek

Amit ma a tanárok tanítanak, és jól tanítják, az a fiatalokon keresztül holnap a közös nemzeti emlékezet része lesz – mondta az emberi erőforrások minisztere egy pénteki ceglédi pedagógusfórumon.

kdnp.hu – MTI

Az 1956: a magyar forradalom a legújabb történeti kutatások tükrében című akkreditált pedagógus-továbbképzés keretében tartott rendezvényen Balog Zoltán – aki az 1956-os Emlékbizottság elnöke is – kifejtette: lennie kell olyan közös nemzeti emlékezetnek, aminek vannak alappontjai, olyan értékek, események, amelyeket senki sem kérdőjelez meg. Szükség van tájékozódási pontokra, de ezek a múltban vannak és nem a jövőben, mert csak a múltat látjuk; 1956 ilyen tájékozódási pont, és még sokat kell tenni ahhoz, hogy meg lehessen felelni ennek az örökségének – tette hozzá.

Az 1956-os Emlékbizottság támogatásával zajló, tavaly ősszel indult pedagógus-továbbképzésen eddig több mint háromezren vettek részt, és több mint 1700 pedagógus jelentkezett a második félévre. A miniszter fontosnak nevezte, hogy nemcsak történelmet oktató tanárok vesznek részt a programban, mert „ez nem egyszerűen arról szól, hogyan és mit tanítunk 1956-ról, hanem sokkal többről: a közös nemzeti emlékezetről”.

Balog Zoltán méltatta a pedagógusok szerepét

Nagyon sok múlik az ismeretek átadásán. A tanárok érdeme, ha úgy tudnak tanítani, hogy az megérintse a fiatalokat, de ehhez maguknak is érdeklődőknek kell lenniük, mert a diákok ezt megérzik – jegyezte meg. 

Szólt azoknak a technikai eszközöknek a fontosságáról is, amely hozzásegít az átélhetőséghez, a fiatalok figyelmének felkeltéséhez. Mint fogalmazott, a hagyományos tartalmak, értékek megszólalhatnak a legmodernebb eszközökön. 

A miniszter kitért arra is, hogy az újkori magyar történelem szomorú történése és mélypontja volt, hogy 1956 50. évfordulóját nem sikerült tisztességesen megünnepelni. A 60. évforduló ezért vált fontossá, s egyfajta jóvátétel is volt, talán még éppen sikerült elérni a résztvevőket – fogalmazott.

A hős az egész magyar nemzet volt

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az emlékbizottság társelnöke az 1956-os emlékév jelentőségét méltatva kiemelte: szerették volna megköszönni a magyar embereknek, a hősöknek 1956-ot, a külföldieknek pedig azt, hogy odaálltak a magyar menekültek mellé. Meg kellett mutatni, hogy a hős az egész magyar nemzet volt: a diákok, akik kimentek az utcára, a munkás fiatalok, akik „feljöttek vidékről, élelmiszert hoztak” – mondta. „Visszaadtuk a magyar nemzetnek 1956-ot, és azt akartuk megmutatni, hogy ez közös ügy volt, és a nemzeti helytállásról szólt.”

A továbbképzés nem az alapvető információk átadásáról szól, hanem például közös beszélgetések zajlanak arról, hogyan lehet jobban, átélhetőbben közvetíteni a diákoknak az akkori történéseket, eseményeket – mondta a közmédiának a főigazgató. Hozzátette: a magyar történelemtanárok nagyon felkészültek, lelkesek, és nagyon fontos munkát végeznek.

Mint a továbbképzés ismertetőjében olvasható, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány az 1956-os emlékév keretében az 1956: a magyar forradalom a legújabb történeti kutatások tükrében címmel indított pedagógus-továbbképzést. A program célja, hogy a részt vevő pedagógusok ismerjék meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra vonatkozó legújabb hazai és külföldi történeti kutatások eredményeit, a jó gyakorlatok megosztásával pedig módszertani útmutatót is kapjanak.

A történeti kérdéseket taglaló tematikai egységek oktatói a Terror Háza Múzeum, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, valamint a Veritas Történetkutató Intézet kutatói.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!