Mára a kereszténység lett a legveszélyeztetettebb vallási közösség

Be kell látni, hogy mára a legveszélyeztetettebb vallási közösség a keresztény közösség lett, hiszen a vallásuk miatt világszerte meggyilkolt emberek 80 százaléka keresztény – hangsúlyozta az MTI-nek Genfből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésével párhuzamosan a témának szentelt rendezvényen vett részt.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa ülését kísérő rendezvényen 2017. március 7-én. (MTI Fotó: KKM / Szabó Árpád)

Elmondta, úgy véli, hogy valamilyen képmutató oknál fogva a világ, elsősorban a nyugati világ nem hajlandó ezt a tényt figyelembe venni, és a keresztény közösségek védelme érdekében a szükséges lépések mind a mai napig nem történtek meg.

„Nem fogadjuk el azt a világszerte kialakuló képzetet, amely szerint a diszkrimináció utolsó elfogadható formája a keresztényellenesség lenne. Ez számunkra teljesen elfogadhatatlan álláspont, és folyamatosan küzdeni fogunk a keresztényellenesség és a keresztények üldözése ellen" – szögezte le Szijjártó Péter.

A genfi rendezvényt Libanon, Örményország, Oroszország és a Vatikán szervezte, Magyarország, Spanyolország, Szerbia, Horvátország és Brazília pedig társszervezőként csatlakozott – mondta el a miniszter.

Leszögezte: a magyar kormány nem csak a szavakban, hanem a tettekben hisz, s álláspontja szerint nem lehet megoldás az, hogy a veszélyeztetett közösségeket elköltöztessék szülőföldjükről, ehelyett a biztonságos visszatérés és élet lehetőségét kell nekik biztosítani, a keresztények ellen elkövetett bűnöket a Nemzetközi Büntetőbíróságnak kell kivizsgálnia és megbüntetnie, az ENSZ-nek pedig adminisztratív zónákban kellene garantálnia a biztonságos visszatérést.

Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy a kormány több döntést is hozott a közel-keleti keresztények támogatásáról; Magyarország 1,5 milliárd forinttal segíti 200 iraki keresztény család lerombolt házának újjáépítését, döntés született az erbíli Szent József Kórház gyógyszerszükségletének részleges fedezéséről, továbbá a közel-keleti katolikusok humanitárius tevékenységének, valamint a szíriai katolikus és ortodox egyház támogatásáról is. Emellett Magyarország 100 ösztöndíjas helyet biztosít az üldözött keresztények gyermekei számára a magyar felsőoktatásban.

A miniszter külön találkozott Ilarion érsekkel, aki az orosz ortodox egyház külkapcsolataiért felel, és aki köszönetet mondott azért, hogy a magyar kormány döntést hozott arról, hogy Magyarország támogatja négy orosz ortodox templom felújítását.

Ezen kívül Szijjártó Péter találkozott Roberto Azevedoval, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nemrég újraválasztott brazil főigazgatójával, akivel egyetértettek abban, hogy a multilaterális kereskedelem a világgazdaság nagyon fontos és fenntartandó eleme.

„Magyarországnak a szabad és tisztességes világkereskedelem alapvető érdeke, hiszen a mi exportunk tavaly rekordot döntött, exportorientált ország vagyunk, ahova a külföldi befektetők nagyrészt azért érkeznek, mert a szakképzett magyar munkaerővel nagyon hatékonyan tudnak az exportpiacokra termelni, így minél szabadabb és tisztességesebb a nemzetközi kereskedelem, annál jobb nekünk" – húzta alá Szijjártó Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!