Megalakult a családügyi kabinet

Megalakult a családügyi kabinet szerdán Budapesten, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is – közölte Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára az ülés utáni sajtótájékoztatón. Az ülésen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke és Soltész Miklós államtitkár, a KDNP alelnöke is.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (szemben k) beszél, mellette Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára (b) és Lengyel Györgyi, az Emmi közigazgatási államtitkára (j) a családügyi kabinet ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2017. november 8-án. Ezen a napon megalakult a családügyi kabinet, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is. Jobbról Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (j4), Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j3), Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára (j2) és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (j), balról Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős kereszténydemokrata államtitkára. (MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula)

Balog Zoltán azt mondta, a kormánynak a legfontosabbak a gyerekek, ezért kiemelt ügyként kezeli a családok támogatását. Ennek a munkának a részeként alakult meg a családügyi kabinet, amely várhatóan havonta ülésezik majd, és javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, döntéseket azonban nem hoz.

Beszámolója szerint az első ülésen áttekintették a már bevezetett, valamint a jövőben életbe lépő családtámogatási intézkedéseket. Szó volt a kétgyerekesek családi adókedvezményének jövő évi, további ötezer forintos emeléséről, a diplomás gyed két évre bővítéséről, valamint a 2018-tól a külföldön születő magyar gyerekek után is igényelhető anyasági támogatásról és a babakötvényről.

Utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy ezeket a gyerek születése utáni fél évben lehet igényelni, tehát már a 2017 júliusa után született gyerekeknek is járnak, valamint, hogy Szlovákiában és Ukrajnában magyar igazolvány bemutatásával is kérhetők.


Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a családügyi kabinet ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2017. november 8-án. Ezen a napon megalakult a családügyi kabinet, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is. (MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula)

A miniszter szólt arról is, hogy a hagyományos bölcsődék esetében 15-ről 25 százalékra, mini bölcsődék esetében pedig 50 százalékra növelik az ellátási területen kívülről fogadható gyermekek arányát.

Novák Katalin bejelentette, hogy december 1-jével létrejön a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), amely családpolitikai és népesedési kérdések kutatásával foglalkozik majd, ezzel is segítve a kormányzati döntéshozatalt.

Az intézet emellett segítheti majd annak a Magyarország által követett modellnek a nemzetközi bemutatását, amely nem külső erőforrásokkal szeretné pótolni a demográfiai veszteségeket, hanem belső erőforrásaira, a családokra támaszkodik.


Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára (szemben b) beszél, mellette Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (szemben k) és Lengyel Györgyi, az Emmi közigazgatási államtitkára (j) a családügyi kabinet ülésén az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2017. november 8-án. Ezen a napon megalakult a családügyi kabinet, az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is. Balról Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős kereszténydemokrata államtitkára (b), Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (b2), Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b3) és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b4). Jobbról Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (j4), Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j3), Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára (j2) és Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (j). (MTI Fotó: Emmi / Bartos Gyula)

Az államtitkár kitért a tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló, már benyújtott törvényjavaslatra is, amely szerint 2018-tól a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 éven át ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnak. Ez az intézkedés körülbelül 900-1000 embert érint – tette hozzá.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!