Kontra, rekontra - Ki védi meg?

Hiába a törvény, hiába a rendelet! A munkavállalók attól való félelmükben, hogy elveszítik a megélhetésüket, az esetek többségében nem mernek a hatóságokhoz fordulni a munkába járást szolgáló költségeik megtérítésének érdekében.

Ki védi meg a munkavállalók jogait?- kérdezte volt a szociális és munkaügyi államtitkárt Szászfalvi László.  A kereszténydemokrata politikus kormánya rendeletével szembesítette az államtitkárt. 
 

„A munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkába járást szolgáló bérlettel vagy teljes árú menetjeggyel való elszámolás ellenében azok díjának 86 százalékát, ha országos közforgalmú vasút 2. kocsiosztályon, 80 százalékát, ha elővárosi vasúton, valamint helyközi díjszabással közlekedő helyi és távolsági autóbuszon utazik.”  – (78/1993. számú kormányrendelet.)

 
– Körzetemből, Somogy megye 5. választókerületéből sokan járnak be a környező kistelepülésekről dolgozni a közeli nagyobb városokba, például Nagykanizsára. Sajnálatos tény: az évről évre növekvő adó- és járulékterhektől agyonsarcolt munkaadók nem képesek, illetőleg nem hajlandók eleget tenni a kormányrendelet által előírt kötelezettségeiknek. És bizony nagyon sokszor, nagyon sok helyen nem térítik meg a munkavállalók utazási költségeit. Az elmaradott, hátrányos helyzetű térségek közös jellemzője az alacsony foglalkoztatottság, a növekvő munkanélküliség. A munkavállalók attól való félelmükben, hogy elveszítik a megélhetésüket, az esetek többségében nem mernek a hatóságokhoz fordulni a munkába járást szolgáló költségeik megtérítésének ügyében. Kérdezem tehát államtitkár urat: 
  
+ Milyen eszközökkel kíván fellépni a kormány a visszaélések visszaszorítása érdekében?
 
+ Megvédi-e a szocialista kormány a munkavállalók jogait? 
 
+ Tervezik-e a hátrányos helyzetű térségek munkaadói számára az adók, illetőleg a járulékok csökkentését? 
 
+ Van-e arra lehetőség, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság hivatalból tartson ellenőrzéseket az ilyen és hasonló esetek felderítésére, megakadályozására? 
 
 
Korózs Lajos szociális és munkaügyi államtitkár 
 
– A kormányzat, illetve az állam szerepe elsősorban a jogszabályalkotásban jelenik meg. De, minden megyére vagy minden településre nem tudunk külön jogszabályokat alkotni, így Somogy megyére, sőt Csurgóra sem. A helyi érdekvédelmi szervezeteket nem tudja helyettesíteni a kormányzat. Nagyon nagy szerep hárul a szakszervezetekre, nagyon nagy szerep hárul a civil szervezetekre a kistérségekben, így Somogy megyében is. 
  
- Az „Út a munkához" program keretében nagyon komoly kedvezményeket szándékozunk adni a Start Régió kártyák bevezetésével a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élőknek, elsősorban a vállalkozóknak, a munkaadóknak. Terveink szerint  3 évig nem kell a járulékokat fizetni a vállalkozóknak, ha valamilyen közfoglalkoztatást pótló juttatásban részesülőt foglalkoztatnak. Másrészről pedig a jogszabályokat kőkeményen be kell tartatni. 
  
  
Hiszem, ha látom, mondotta volna, ha mondhatta volna Szászfalvi László… 
 
Bartha Szabó József  
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!