Latorcai János: Lengyelek és magyarok – történelmi csillagpár Európa egén

A Külhoni Lengyelség (Polonia) Világnapja alkalmából Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke a közelmúltban Szent László-díjat vehetett át az Országos Lengyel Önkormányzattól, elismerve a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztéséért és a magyarországi lengyelek érdekében tett erőfeszítéseit.

Az alábbiakban alelnök úrnak az ünnepségen elmondott beszédét közöljük.

 

Tisztelt Elnök Asszony!

Excellenciás Nagykövet Úr!

Tisztelt Szószóló Asszony!

Kedves Lengyel Barátaim!

Az a történelmi csillagpár Európa egén, mely Szent Adalberttől, Hedvigen, Szent Lászlón és Báthory Istvánon keresztül napjainkig jellemzi a magyar és a lengyel nép történelmi múltját, barátságát, példanélküli.

Szentjeink, uralkodóink, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmeink, elbukott forradalmaink történetei az elmúlt évszázadok során elválaszthatatlanul összefonódtak. Az eszmék, amikért itt Közép-Európában közösen hullattuk vérünket, népeinket is közös egységbe kovácsolták.

Az a sok lengyel hős, akik mindent kockára téve a magyar szabadságért harcoltak örök összekötőkapocs a két nép történelmében.

Közülük sokaknak a leszármazói még ma is hazánkban élnek és kultúrájukat megőrizve évszázadok óta gyarapítják hazánkat.

2002 óta róluk is megemlékeznek a Polonia Világnapja alkalmából, amikor a világszerte szétszórtan élő mintegy 15 millió lengyel tiszteleg hazája előtt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Országos Lengyel Önkormányzat Közgyűlése a Polonia Világnapja alkalmából minden évben Szent László Díjjal ismeri el a lengyel-magyar kapcsolatok és a lengyel-magyar barátság fejlesztéséért végzett áldozatos munkát.

Rendkívüli öröm számomra, hogy az idén engem ért ez a megtiszteltetés!

Büszke vagyok arra, hogy egyike lehettem immár tíz évvel ezelőtt a Lengyel-magyar barátság napja országgyűlési határozat kezdeményezőinek.

Örömmel tölt el, hogy lengyel partnereimmel, jelesül Marek Kuhchinszki marsal úrral, Piotr Naimski miniszter úrral, a baráti tagozati elnökével és még sokakkal, sokat tehettünk a két ország kapcsolatainak elmélyítéséért.

Külön öröm és nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Maria Pańczyk-Pozdziej asszonnyal, a Szenátus alelnökével közösen tehettünk azért, hogy nemzeteink barátságának két méltatlanul elfeledett alakját, idősebb Antall Józsefet és Henryk Slawikot a történelem homályából kiemelve, a jövő fiatalsága elé példaként állíthassuk.

Persze, ebben a munkában, akárcsak a korábbiakban is, nemcsak jómagam és számos magas rangú lengyel és magyar politikus vett részt, hanem sokan mások is.

Sokan és sokat tettek közös ügyünk előremozdításáért.

Külön ki kell emelnem Kövér László házelnök úr, Németh Szilárd képviselő úr, Bús Balázs polgármester úr, mindenkori nagyköveteink, valamint Csúcs Lászlóné Halina szószóló asszony valamint a hazai Lengyel Önkormányzat, különösen Rónayné Ewa Slaba és Wesolowski Korinna asszonyok töretlen támogatását, mert nélkülük mindez nem valósulhatott volna meg.

Éppen ezért a kitüntetés, melyet ma átvehettem, úgy érzem, nemcsak nekem, hanem mindazoknak is szól, akik ha sokszor csendesen, nem egyszer ismeretlenségbe burkolózva, de napról napra gondozták nemzeteink tölgyfáját, hogy az tovább terebélyesedjen, és új hajtásokat hozzon az utánunk következő nemzedékeknek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A következő generációnak a Szent László Díj. Hiszen a 940 éve Lengyelországból hazatérő, lengyel anyától származó Szent László szilárdította meg a Szent István által alapított nyugati keresztény, európai szuverén Magyar Államot és védte meg minden ellenséggel szemben.

Szent László személye fejezi ki a magyarság és azt hiszem nem kis részben a lengyelség történelmi küldetését is. Azt, hogy mi vagyunk a keresztény Európa védőpajzsa. Talán ezért is a legelterjedtebb és legismertebb ábrázolása királyunknak, amikor megmenti a lányt a kun rablótól.

Ahogy a lánglelkű püspök, Prohászka Ottokár írta róla: Szent István a nép apostola volt; hozzá emelte fel a nép tétovázó tekintetét, de nem tudta még a kereszténységét átélni. 

A magyar életet, a magyar eszményt kellett kereszténnyé tenni ahhoz, hogy a kereszténnyé lett nemzeti eszmény nyissa meg a hitnek a nép szívét.

Ez a magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.

Szent László nem tanít; ő nem apostol; de ő küzd, harcol és győz a kereszténységért. A magyarság hajlamait, harci hagyományait, bátorságát, vitézségét lépteti be az addig inkább csak tűrő, szenvedő kereszténységbe. A népnek ugyanis a hős, a dalia, a vitéz harcos tetszik. Az ősi dicsőség pogány egén ott ragyogtak a hősök; a magyar kar, a bátor szív, melytől egy világ reszketett. Eddig ez mind hiányzott a magyar kereszténységben; az emberek meg voltak ugyan keresztelve, de a nép lelkében még nem volt keresztény. A nemzet akkor válik kereszténnyé, mikor eszményeit keresztelik meg.

A 825 éve szentté avatott László harcos egyéniségével, egyenességével, rendíthetetlen keresztény hitével, az elesettek támogatásával és védelmével példa lett a mindenkori magyar királyok és végső soron valamennyiünk, magyarok és lengyelek számára. Igyekezzünk tehát úgy élni és úgy cselekedni, hogy örökségéhez mindenkor méltóak lehessünk.  

Isten éltesse a lengyeleket, Isten éltesse és tartsa meg a lengyel-magyar barátságot!

 

kdnp.hu