Mi valósult meg a tavaszi tervekből az Erzsébet-táborok ügyében, és mi várható 2017-ben?

Idén 4,3 milliárd forint költségvetési támogatással valósultak meg a programok, jövőre még ennél is nagyobb összeget tervez fordítani erre a kormány. Kár, hogy ezt a programot Brüsszelben szét akarják verni, de a kormány meg fogja tartani – derült ki az azonnali kérdések órájában kedden a parlamentben.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

HOLLIK ISTVÁN országgyűlési képviselő (KDNP): - Államtitkár Úr! 2010 előtt nem sok minden történt a szociálisan rászoruló gyermekek üdültetésével kapcsolatban, ezért különösen is érdekes hallgatni a szokásosnál is hangosabb szocialista hangokat, akik éppen a szociális érzékenység jegyében kritizálják a Fidesz-KDNP kormányát. Ez az érzékenységük azonban 2010 előtt például ezen a területen nem nagyon látszott, a szociálisan rászoruló gyermekek üdültetése érdekében nem sokat tettek. Ezt a hibát küszöbölte ki a kormány, amikor elindította az Erzsébet-programot. Azt a célt tűzte ki, hogy kedvezményes üdülési, pihenési lehetőséget biztosítson a szociális üdülési rendszer keretében a rászoruló gyermekeknek.

- Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az Erzsébet-táborokban az anyaországi és külhoni gyerekek számára egyaránt biztosított volt a pihenés lehetősége. Idén a tervek szerint 4,3 milliárd forint költségvetési támogatással valósultak meg a programok, jövőre még ennél is nagyobb összeget tervez fordítani erre a kormány.

- A KDNP-frakció szem előtt tartja a gyermekek és a családok helyzetének könnyítését, így a nyár elteltével, szeretném kérdezni államtitkár urat: mi valósult meg a tavaszi tervekből az Erzsébet-táborok esetében?

***

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára (KDNP): - Korózs Lajos bekiabál, erre azt tudom mondani, hogy a szocialisták még mindig a Tanácsköztársaság bűvöletében élnek, amikor néhány embert elvittek nyaralni a Margitszigetre, most pedig mindent megtesznek azért, hogy az Erzsébet-programot, amelynek a sikerét mindenki vissza tudja igazolni, megfúrják Brüsszelben, hogy ne legyen meg az anyagi háttere annak amivel fogyatékos embereknek, nyugdíjasoknak, nagycsaládosoknak, és sok-sok gyermeknek, diáknak a nyaraltatását megoldottuk.

- Ebben az évben 90 ezer fölé emelkedett a kedvezményezettek száma. 740 táborhely volt az országban. Azt gondolom, hogy ez a program mindenképp beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és nem véletlen, hogy ősszel is folytatódik, most is kiírtunk, és közel 9 ezer gyermek fog még így táborozni az őszi szünet során.

- Hozzátenném még: kárpátaljai gyermekek is voltak itt 2500-an, közülük közel 500 gyermek ukrán származású, de olyanok, akik beszélik a magyar nyelvet, vagy most tanulják. Nagyon fontos ez az üzenet is, akár a magyar-ukrán kapcsolatok kapcsán, akár pedig azért is, hogy azok a gyermekek, akik magyarokkal együtt élnek, megismerjék Magyarországot. Kár, hogy ezt a programot Brüsszelben szét akarják verni, de meg fogjuk tartani!

***

HOLLIK ISTVÁN: - Államtitkár Úr! A válaszából egyértelműen kitűnik, hogy sikerült elérni azokat a célokat, amelyeket Magyarország kormánya és a Fidesz-KDNP kitűzött akkor, amikor elindította az Erzsébet-programot.

- Idén 4,3 milliárd forintot költött az Erzsébet-programra a kormány, viszont a jövő évi költségvetésből lehet látni, hogy ezt az összeget még közel egymilliárd forinttal megnöveli a kormány. Az lenne a kérdésem ezzel kapcsolatban: jövőre ebből, a már egymilliárd forinttal megnövelt összegből milyen változások várhatók az Erzsébet-programban?

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Képviselő Úr! A következő évben 800 millió forinttal fog növekedni az Erzsébet-táborok támogatása. 2012 óta a fonyódligeti tábor, a zánkai tábor, és hozzáteszem, az erdélyi ivói tábor az, amely szolgálja ezt az üdültetési, nyaraltatási formát.

Nem volt ilyen 2010 előtt, nem volt ilyen nagy létszámban üdültetés 2010 előtt, és bármit is mondanak a szocialisták nem tudták elérni azt a táboroztatási, és üdültetési lehetőséget, amit fogyatékos, idős emberek és a nagycsaládosok számára is megadtunk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!