„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.

– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden frakció hálásan megtapsolja a szószóját! Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – tallóztuk legutóbbi pár(t)bajukat. 

Ön semmitől sem riad vissza?

SNEIDER TAMÁS  (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! Az MSZP pár évvel ezelőtt 62 évről 65 évre emelte fel a nyugdíjkorhatárt, majd 8 százalékkal csökkentette a nyugdíjak reálértékét, elvette a 13. havi nyugdíjat is. Joggal gondoltuk azt, hogy a Fidesz más politikát fog folytatni, viszont azt tapasztaltuk, hogy a korai nyugdíjaztatás intézményét gyakorlatilag megszüntette, majd elvette a 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjbiztosítási vagyont, amely végül is nem került a nyugdíj felé igyekvők kezébe, nem lett egyéni számla.

– Sorra olyan helyzet állt elő, amelyek megnehezítették azoknak az embereknek a jövőjét, lehetőségeit, akik ugyan még nem jutnak el az egyre emelkedő nyugdíjkorhatár idejéhez, viszont már nem tudnak dolgozni, mert fizikailag egyszerűen lehetetlen, hogy olyan munkát végezzenek, amelyet megkövetel tőlük, mondjuk, a mentőszolgálat, hogy a negyedik emeletről 150 kilós beteget hozzanak le hordágyon 65 éves emberek, vagy a tűzoltókra is ugyanezt lehetne mondani. De mondhatom a sofőröket és nagyon sok területet is, ahol bizony a reakcióidő miatt 65 évesen már nem lehet úgy vezetni egy mozdonyt vagy egy buszt sok esetben, mint ahogy jóval korábban.

– Mi vár, kérem szépen, most a nyugdíj felé igyekvőkre az utolsó években? Közmunka, közmunka, miniszterelnök úr. Az ön rendszere gyakorlatilag azt eredményezte jelen pillanatban, hogy az utolsó éveiket, 55-60 év környékén vagy még utána, amit a munka világában tölthetnének, vagy valamilyen más lehetőséget kihasználhatnának, azt közmunkásként kell letölteni. Ez a karrier vége, egy mentős, egy tűzoltó, egy sofőr vagy egy vegyész karrierjének a vége a közmunka.  Miniszterelnök úr:

 – Mikor lesz már valami érdemi változás, hogy ne ez legyen a férfiaknak a sorsa az elkövetkező években, évtizedekben?

***

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő Úr! Valóban úgy áll a helyzet, hogy a mostani kormány a korai nyugdíjazást nem támogatja. Meggyőződésünk, hogy a korai nyugdíjazás rendszere tönkretenné a magyar gazdaságot. Nagyon sok baj volt ebből. Nemcsak az emberek igazságérzetét bántotta a sok, fizikai értelemben meglehetősen jó karban lévő, de idő előtt nyugdíjba ment ember, hanem az önökét is bántotta, hiszen jól emlékszem, hogy ezt számtalanszor szóvá is tették. A megoldandó feladat nem könnyű, mert egyfelől természetesen senkitől sem várható el, hogy olyan fizikai megterheléssel járó munkát végezzen, amire egyébként már nem lehet alkalmas. Ugyanakkor az sem lenne méltányos, ha emiatt elveszítené az állását.

– A nyugdíjkorhatárt sem tudjuk csökkenteni, mert ha azt csökkentjük, akkor, mint mondottam, a magyar gazdaság rendszere összeomlik. Ezt a feladatot kell megoldani. Milyen eszközeink vannak? Van a közmunka is, de azt én sem tartom ideálisnak. Először is, törekednünk kell arra, hogy a bérek növekedjenek Magyarországon, hogy az idősödő emberek is minél nagyobb anyagi biztonságban lehessenek. Tehát kell egy jó bérpolitika, amit nem könnyű megalkotni, különösen olyan gazdaság esetében, mint a magyar. Másodsorban pedig, ahol állami alkalmazásról van szó, ott életpályarendszereket hozunk létre, ugyanis ott nem egyszerűen csak szabályozók vagyunk, hanem tulajdonosok is, mi működtetjük ezeket a vállalatokat, legyen szó közlekedési vállalatokról, vagy legyen szó éppen nem vállalatokról, hanem rendőrségről meg katonaságról. Ott életpályákat állítunk fel, és lehetőséget adunk mindenkinek, hogy nyugdíjba vonulás helyett, de fizikailag már nem tökéletes állapotban is hasznos, értelmes és jól megfizetett munkát tudjon végezni. Ugyanilyen életpályaszerű szabályozásokat kell létrehozni szerintem azokon a területeken is, ahol nem az állam, hanem magáncégek az alkalmazók, ehhez pedig ösztönzőket kell kitalálni. Ezen is dolgozunk. Ha erre vonatkozó javaslatuk van, örömmel állok elébe. Egy dolgot nem tudok vállalni: olyan nyugdíjkorhatár-csökkentési politikát nem folytathatunk, amely veszélybe sodorja a már nyugdíjasok nyugdíját. 

 ***

SNEIDER TAMÁS: – Miniszterelnök Úr! Megengedhető-e az, hogy a férfiak is hamarabb nyugdíjba vonulhassanak,  – véleményünk szerint igen! Hiszen önök voltak azok, akik a nők számára – nagyon helyesen – lehetővé tették, hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. Tudjuk, bruttó költsége 180 milliárd forintot tesz ki, és nagyjából itt állt be ennek a költsége.

– Azzal persze teljesen egyetértünk, hogy 32 évesen ne legyen valaki nyugdíjas. A  férfiak egyharmada meghal 65 éves kora előtt, a hölgyeknél 14 százalékos ez az arány. A férfiak ha nyugdíjba vonulnak, akkor is sajnos jóval hamarabb, tíz évvel hamarabb meghalnak, mint a hölgyek. Nyilvánvalóan, csak ebből a két adatból is jól látszik, hogy nem 180 milliárd bruttó költségvetési kiadással kellene számolni, hanem jóval kevesebbel. És amikor bruttóról beszélek, akkor arról beszélek, hogy nem kell közmunkát fizetni annak, aki már nyugdíjban van.

***

ORBÁN VIKTOR: Szeretném megismételni: a legutolsó két választáson a kereszténydemokraták és a Fidesz nagyon világos vállalást tett a nyugdíjasok irányába, amely arról szólt, hogy a nyugdíjak értékét meg fogjuk őrizni, ezért semmilyen nyugdíjkorhatár-politikát nem vállalunk, amely azt vonná maga után, hogy a már nyugdíjban lévők nyugdíja csökkenne. Szerintem az önök javaslata ezt vonná maga után. A nők 40 éves nyugdíjkorhatárával kapcsolatban pedig azt szeretném mondani, hogy azt a magunk részéről nem nyugdíjpolitika, hanem családpolitikai kérdésnek tekintettük: a nők szülik a gyermekeket, ők lesznek a nagymamák, és ők tudnak segíteni a családnak. Ezért a nőket mi támogattuk. Elnézést, de a kisördög mocorog bennem: emlékeztetni szeretném a jobbikosokat arra, hogy amikor a nők 40 éves nyugdíjkorhatáráról kellett itt szavazni, akkor nemmel szavaztak.

A miskolciaknak tett ígéretekről!

VARGA LÁSZLÓ (MSZP): – Miniszterelnök Úr! Nemrégiben, mintegy fél éve Miskolcon járt, és több ígéretet tett a „Modern városok” program keretében. Először is, ön az M30-as meghosszabbítását ígérte, Kassa és Miskolc között autópálya-összeköttetést ígért. Erről azóta kevesebbet hallani, sajnos csak egy 1,7 kilométeres szakaszról írt ki közbeszerzést az illetékes hatóság, és csökkentett műszaki tartalomról is hallani olyan autóutaknál, amelyeken szintbeli kereszteződések is lehetnek. Ez nyilván nem lenne szerencsés egy olyan autóút, autópálya esetében, amely észak-déli összeköttetést is jelenthet, – akár egy későbbi szlovák szakasszal – Lengyelország és Magyarország között.

– Ígért ezer hektár ipari parkot is, amelynek az előkészítése zajlik, de a sok beékelődött terület kapcsán ennek nagyon sok nehézsége van. Nekem lenne itt egy javaslatom: kérem, fontolja meg, a DAM területe mintegy 130 hektár, a mai napig részint parlagon hever, nagyon összetett a tulajdoni viszony. A barnamezős rehabilitáció ott hangsúlyos lenne, egy olyan tájsebet kéne megoldani Miskolcon, a DAM területén, Diósgyőrben, amely ugyanígy hasznosítható lenne a későbbiekben is. Tehát nemcsak az ilyen beékelődött zöldmezős területek fejlesztésére van szükség, hanem igenis a diósgyőri korábbi kohászati terület fejlesztésére is. Nagyon fontos, az intermodális csomópontok kérdésére is. Ebben a tekintetben is azt várják a miskolciak a válaszokat, amelyek arról szólnak, hogy Y-híd.

– Megépülhet-e valóban az M30-as autópálya további szakasza, Kassa és Miskolc összeköttetése?

– Mikor lehet végre a Tiszai pályaudvar környékén egy olyan intermodális  csomópont, amelyet évek óta ígérnek?

***

 ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselőtársam! Általában is köszönöm, hogy az azonnali kérdések lehetőségét nemcsak politikai agancsviadalra, hanem értelmes együttműködés hangnemében történő megvitatására is fel kívánja használni. Amit mondani tudok önnek, az nagyjából a következő. Az ígérgetés se rossz dolog a politikában, mert van, mikor megvalósul belőle valami, de Miskolcon speciel nem ez történt. Aláírtunk egy megállapodást, tehát, itt van a kezemben, 2015. április 21-ei dátummal, amely arról szól, hogy mit fogunk közösen cselekedni. A szerződés köt bennünket, ez az irányvonal, zsinórmérték és iránytű.

– Ugye, azt még mi, falusiak is tudjuk, hogy sikeres nagyvárosok nélkül nem lesz sikeres a magyar vidék, ezért kötünk minden megyei jogú várossal megállapodást. Ráadásul úgy, ahogyan az ön szavaiból is talán ez kitűnik, nem akartunk olyan megállapodásokat kötni ezekkel a városokkal, amelyeknek a tartalmát Budapesten találják ki. Itt fejlesztési lehetőségekről és forrásokról van szó, és az volt az elképzelésünk, hogy maguk a városok álljanak elő fejlesztési tervekkel, és utána állapodjunk meg velük. Tehát mindaz, amit ön szóba hozott és valóban része ennek a megállapodásnak, az nem a kormány javaslataként került ebbe a szövegbe, hanem ez volt a miskolciak szándéka és javaslata.

– Ami a konkrétumokat illeti: a magyar államhatárig minden egyes autópályának el kell jutnia a ciklus végéig, a megállapodásban 2018-as határidő szerepel. Az intermodális csomópont ügyében pedig forrásharcok zajlanak az összes nagyváros között, és több az eszkimó, mint amennyi a fóka, és ezért még itt nem született döntés, de Miskolc jó esélyekkel fut ebben a versenyben is.

***

VARGA LÁSZLÓ: – Miniszterelnök Úr! A miskolciak majd’ kétharmada létminimum alatt él. Én küzdök minden miskolciért, és azt tudom mondani önnek, hogy változtatni kell ebben az aspektusban a kormány politikáján. Elfogadhatatlan, hogy ennyien élnek mélyszegénységben.

 – Ezek konkrét fejlesztések és konkrét javaslatok voltak valóban, amiket megemlítettem, de fél év után az intermodális csomópontról jó volna azért többet hallani most már. Nagyon sok probléma volt a telepfelszámolásokkal is, a szomszédos MÁV-telep kapcsán. Végre valódi eredmények kellenek. Javaslom, és azt várom önöktől, hogy a DAM kapcsán a barnamezős rehabilitációt vonjuk be az iparipark-fejlesztésekbe. Ez egy alapvető fontosságú kérdés, olyan tájseb és olyan fejlesztési terület Miskolcon, amelyet ha most nem oldunk meg, nem tudom, mi fog történni a következő hétéves európai uniós fejlesztési ciklusban. Ezt ma senki nem tudja. Tehát ezt a kérdést most kell megoldani. Az M30-asban pedig én egy észak-déli folyosót látok Lengyelország, Szlovákia és Magyarország között. Ez nem engedi meg, hogy csökkentett műszaki tartalom legyen, meg hogy elhúzódjon ez a fejlesztés. Tehát azt várjuk, hogy 2018-ig történjen meg.

***

ORBÁN VIKTOR: – Szeretném megerősíteni, hogy a polgármester úrral kötött megállapodást be fogjuk tartani. Mint mondtam, nem csökkentett műszaki tartalom meg hókuszpókusz, hanem az országhatárig el kell menniük az autópályáknak. Ezt vállaltuk. A DAM-ra vonatkozó javaslatot pedig vizsgálni fogjuk. Tehát a barnamezős rehabilitációt, miután a város választott vezetői önnel azonos állásponton vannak ebben az ügyben, jó esélyünk van, hogy megvalósítsuk.

A nyomornak nincs pártszíne!

DÚRÓ DÓRA  (Jobbik): – Miniszterelnök Úr! A nemzeti minimum programjáról szóló, a gyermekéhezés felszámolását célzó határozati javaslattal kapcsolatban Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a múlt héten a következőt mondta: „Az a probléma, hogy rárepült az ellenzék a témára, erre a konkrét kezdeményezésre is, és amikor megjelent a bizottság előtt is ez az anyag, akkor ezt az ellenzéki képviselők terjesztették elő, és ez egy olyan helyzetet teremtett, amelyet nem lehet felvállalni. Hiszen ezzel, ennek támogatásával mi egy ellenzéki, baloldali kampányt támogattunk volna.” Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője még tovább ment, ő azt mondta, hogy ez a kezdeményezés átlátszó és primitív politikai kampány.

– Miniszterelnök Úr! Ez az előterjesztés azt célozza, hogy Magyarországon az az 50 ezer gyermek, aki tartósan éhezik, ne legyen ebben a helyzetben. Úgy gondolom, hogy túl kellene lépni azon a XX. századi mentalitáson, amit Harrach Péter és Kósa Lajos ebben a kérdésben képviselnek, és nemzeti ügyekben félre kellene tenni a pártpolitikát, ahogyan azt a Jobbik például a migránskérdésben is megtette.  A kérdésem:

– A kormány támogatja-e azt, hogy ez az előterjesztés a Ház elé kerüljön?

– Ön szerint az a mentalitás, amit a képviselőtársai ebben a kérdésben tanúsítottak, a nemzeti érdekek előrejutását elősegíti-e?

***

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: – Képviselő Asszony! Valóban, a nyomornak nincs pártszíne - de a megoldásnak van. Szeretném önöket arra emlékeztetni, kellő szerénységgel, sőt alázattal, hogy ha végigfuttatja a tekintetét az elmúlt 25 éven, akkor, még ha ellenzéki is, talán elmondhatja, hogy ebben a kérdésben, gyermek szegénységügyben legtöbbet messze a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz kormánya lépett.

– Az a helyzet, hogy 2010-ben Magyarországon a gyermekéhezés nem volt példátlan. Ezért azt a célt tűztük ki, hogy minden gyermek, aki rászorul, ingyen étkezhessen és kapja meg a megfelelő ellátási biztonságot. Azt tudom mondani önnek, hogy 2010-ben az előttünk járó kormányok és az akkori magyar gazdaság arra volt képes, hogy 28 milliárd forintot fordítson gyermekétkeztetésre, a 2015-ös költségvetés pedig 72, azaz hetvenkettőmilliárd forintot fordít erre a célra. Ragaszkodjunk tehát a tényekhez!  2015-ig 92 ezer gyermek kapott ingyenes ellátást, 2015. szeptember 1-jétől pedig 318 ezer. 

***

DÚRÓ DÓRA: – Miniszterelnök úr, nem lehet önmagában azt vizsgálni, hogy mennyit fordít rá a kormány, hanem azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen eredménye van ennek. A Tárki felmérése szerint 50 ezer gyermek ma tartósan éhezik Magyarországon. A Gallup felmérése szerint pedig Magyarországon a legnagyobb az európai országok közül azok aránya, akik azt mondták, hogy az elmúlt években volt olyan, hogy a gyermeküknek nem tudták megvenni a megfelelő élelmiszert. Ezt, miniszterelnök úr, a családok 47 százaléka mondta. Negyvenhét százalék. Majdnem minden második családban előfordul az, még ilyen pénzügyi ráfordítás mellett is, hogy nem tudják megvásárolni a megfelelő élelmiszert. Ez a gyermekek fejlődésében rendkívüli nehézségeket, lemaradást okoz, ami egyébként később nemzeti, össztársadalmi szempontból is káros, de önmagában a szociális érzékenység miatt is fontos erre felhívni a figyelmet. Tehát nem vitatom el az önök eredményeit, ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy továbbra is nagyon sokat kell tenni azért, hogy ez a helyzet megszűnjön.

***

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő Asszony! Amit most éppen meg tudtunk tenni, az olyasmi, amit még senki sem csinált Magyarországon, és szerintem Európában is alig: 2015 szeptemberétől hatályba lépett az a szabályozás, hogy 3 éves kortól kötelező az óvoda. Ez alól felmentést a helyi jegyző adhat, ha erre egyébként indokot lát. Ugyanakkor elrendeltük, hogy az óvodában minden rászoruló gyermek ingyenes étkezésben részesüljön. Tehát ma azt tudom mondani önnek jó lelkiismerettel,  hogy 90 százaléka a gyermekeknek ingyen étkezhet az óvodában.

– Képviselő Asszony! A mi a hazánk, Magyarország ma egy olyan egyedülálló európai ország, ahol a gyermek 3 éves korától biztosan naponta legalább négyszer az állam pénzén enni kap. Tehát nem éhezhet, függetlenül attól, hogy a szülő milyen anyagi helyzetben van. Nagy eredmény, biztosan van még teendő, de azt javaslom, hogy leginkább emeljük ki ennek a helyzetnek az egyediségét, Európában is párját ritkító mivoltját. Minden támogatást, amit ön egyébként eddig ehhez adott, tisztelettel köszönjük.