Összefoglaló: ámulva tekintettek rájuk…

172 napirend előtti felszólalás hangzott el a választást követően a tavalyi esztendőben a Tisztelt Házban. Közjogi méltóságként Áder János köztársasági elnök., Orbán Viktorminiszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter,  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emelkedett szólásra, 58-an pedig, 165 alkalommal „szolid” képviselőként hallatták a hangjukat.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

 Bölcs keleti mondás: „A ki nem  mondott szónak ura vagy, a kimondott szónak rabja vagy.” Régóta tudjuk: a jó szónok-politikusnak fölöttébb szüksége van arra a képességre, hogy megjósolja, mi fog történni másnap, a következő hónapban, a következő évben, – és utána képes legyen megmagyarázni, miért nem az következett be. Amit kifütyültek az ellenzéki oldalon, megtapsolták a másikon, és fordítva. Az elnöklők az asztalon lévő kis réz haranggal csilingeltek, és szóltak hangosan rendre intve, mikrofont is kopogtatva, midőn méhkashoz voltak hasonlatosak a padsorok. Ámulva tekintettek rájuk a kazettás mennyezet közeléből az Egyetértés, a Béke és Bölcsesség allegóriáinak szobrai. 

A Házszabály szerint csak országos ügyekben szabadna, illene napirend előtt szólni, – de ki mondja meg, mi számít annak, s mi nem, – elvégre mérlegelni csak az elhangzása után lehet. Alapszabály még: egy frakció, egy napirend előtti felszólalással bírhat, ideje maximum öt perc lehet. Független parlamenti képviselők napirend előtt szót nem kaphattak, – így a Gyurcsány-Bajnai csapatnak  enyhe vigaszként Xenokrátészt történetét ajánlották: „Azt már megbántam, hogy beszéltem, de azt, hogy hallgattam, még soha!”

Nem okozott meglepetés, hogy a napirend előtti szónoklók ugyanazt egészen másként látták, másként értékelték. A kormánypártok táltoson ültek, a szebb jelen és a még szebb  jövő reményében új politikáról, cselekvő  hazafiságról, igazságos Magyarországról, új adórendszerről, új munkahelyekről, tisztességes bérekről, és általános fellendülésről  beszéltek,  az  ellenzék szerint viszont porhintés az egész, és percig sem hitték, hogy „szárnya nőtt a rozzant gebének”.  Hangerőből ítélve, messze túlszárnyalták a kormánypártok szószólóit,  akik szerint azonban „nem a farok csóválja a kutyát.”

A KDNP szónokainak listáját Harrach Péter és dr. Hoffmann Rózsa, a Fideszét  toronymagasan Rogán Antal vezeti.  Az MSZP színeiben Tóbiás József  villogott, az LMP-ben Schiffer AndrásSzél Bernadett, a Jobbik soraiban pedig VonaGáborVolner János és Mirkóczki Ádám ragadott legtöbbször mikrofont. 

+

 A felszólalások címei félreérthetetlenül jelzik,  miről is értekeztek a napirend előtt a frakciók szónokai. Összeállításunk különlegessége: rákattintva az amúgy is fölöttébb beszédes kérdéseket követő parlamenti napló számaira, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy  feledésre méltó vád- és védbeszédek.

Felszólalások közjogi méltóságként

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

Dr. ÁDER JÁNOS

köztársasági elnök

Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan, - közös jövőnk kérdései.

2014.10.20. hétfő

20. szám

ORBÁN VIKTOR

Miniszterelnök

Az önkormányzati választásokról.

2014.10.13. hétfő

18. szám 

Magyarország 2014 ősze.

2014.09.15. hétfő

14. szám 

SZIJJÁRTÓ PÉTER

külgazdasági és külügyminiszter

Beszámoló a Kína–Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozóról.

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

Beszámoló a NATO és az EBESZ külügyminiszteri ülésekről.

2014.12.08. hétfő

37. szám

Beszámoló a Külügyek Tanácsa és Általános Ügyek Tanácsa ülésekről.

2014.11.24. hétfő

31. szám

VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter

Az áfacsalások elleni intézkedések.

2014.10.27. hétfő

21. szám

KDNP

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

HARRACH PÉTER

Karácsonyra készülünk.

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

A szegénység enyhítéséről.

2014.12.09. kedd

38. szám

Évfordulók.

2014.11.10. hétfő

24. szám

Szabad vasárnap!

2014.11.03. hétfő

23. szám

70 éves a kereszténydemokrácia a magyar közéletben.

2014.10.13. hétfő

18. szám 

Az uniós képviselők felelőssége!

2014.05.26. hétfő

5. szám

A politikai kultúráról.

2014.05.12. hétfő

3. szám 

HOFFMANN RÓZSA

A remény üzenete, - pápalátogatás Strasbourgban!

2014.12.01. hétfő

34. szám

Ünnepeink és iskoláink!

2014.10.20. hétfő

20. szám

Új perspektívák a pedagógusok előtt!

2014.06.19. csütörtök

10. szám 

Pedagógusnapra!

2014.06.02. hétfő

6. szám 

Dr. ARADSZKI ANDRÁS 

Politika advent nélkül ‑ gondolatok a december 16-ai tüntetések kapcsán.

2014.12.16. kedd

2014.12.16.(41)

Elindult valami nagyon jó dolog? A népességfogyás mérséklődéséről.

2014.11.17. hétfő

26. szám

Politikai bátorság és igazságosság.

2014.05.13. kedd

4. szám 

FIRTL MÁTYÁS

Sopron: hűség és szabadság a nemzet szolgálatában!

2014.12.15.

hétfő

2014.12.15.(40)

A nagycenki kápolna helyreállítása a legméltóbb kezdete lehet a Széchenyi-örökség fejlesztésének!

2014.10.28. kedd

22. szám

A páneurópai piknik és határáttörés 25. évfordulójára.

2014.07.04. péntek

13. szám 

Dr. SIMICSKÓ ISTVÁN

Hármas célrendszer a sport területén.

2014.11.25. kedd

32. szám

Magyarország sportnagyhatalom!

2014.10.14. kedd

19. szám 

Emlékezzünk nagyjainkra!

2014.06.23. hétfő

11. szám 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Segélyt vagy munkát?

2014.11.11. kedd

25. szám

Közös felelősségünk a családok jövője!

2014.09.15. hétfő

14. szám 

Tisza István emlékezete.

2014.06.10. kedd

8. szám 

Dr. VEJKEY IMRE

A prejudikált vád!

2014.11.18. kedd

27. szám

Keresztényüldözés!

2014.09.16. kedd

15. szám 

Gondolatok egy meghívás margójára.

2014.06.30. hétfő

12. szám 

HARGITAI JÁNOS

A bankok elszámoltatása.

2014.09.24. szerda

16. szám 

Javuló magyarországi gazdasági eredmények, sokasodó külföldi elismerés.

2014.06.11. szerda

9. szám 

FÖLDI LÁSZLÓ 

Sportos, sportoló nemzet.

2014.12.08. hétfő

37. szám

SOLTÉSZ MIKLÓS

Ne felejtsük el a baloldal árulását!

2014.12.02. kedd

35. szám

Dr. LATORCAI JÁNOS

Povl Bang-Jensen halálára. Ötvenöt éve kezdődött a magyar ügy ismételt tárgyalása az ENSZ-ben.

2014.11.24. hétfő

31. szám

Dr. RUBOVSZKY GYÖRGY

Mindenszentek ünnepe előtt.

2014.10.27. hétfő

21. szám

FIDESZ

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

ROGÁN ANTAL 

Közös dolgainkról.

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

Közös dolgainkról.

2014.12.15.

hétfő

2014.12.15.(40)

Internetadó az Egyesült Államokban. „Mit szól ehhez Mr. Goodfriend?”

2014.12.08. hétfő

37. szám

Közös dolgainkról.

2014.12.01. hétfő

34. szám

Közös dolgainkról.

2014.11.24. hétfő

31. szám

„A bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása.

2014.11.17. hétfő

26. szám

A bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása.

2014.11.10. hétfő

24. szám

Közös dolgainkról.”

2014.11.03. hétfő

23. szám

Közös dolgainkról.

2014.10.27. hétfő

21. szám

„Közös dolgainkról.”

2014.10.20. hétfő

20. szám

A bankok elszámoltatása!

2014.09.15. hétfő

14. szám 

Közös dolgainkról.

2014.07.04. péntek

13. szám 

Igazságot kell szolgáltatni a devizahiteleseknek!

2014.06.30. hétfő

12. szám 

Közös dolgainkról.

2014.06.23. hétfő

11. szám 

Közös dolgainkról.

2014.06.19. csütörtök

10. szám 

Vannak, akik két vereségből sem képesek tanulni!

2014.06.10. kedd

8. szám 

Közös dolgainkról.

2014.06.02. hétfő

6. szám 

Közös dolgainkról.

2014.05.26. hétfő

5. szám

Közös dolgainkról.

2014.05.12. hétfő

3. szám 

TUZSON BENCE

Érte-e sérelem Magyarország szuverenitását?

2014.12.16. kedd

2014.12.16.(41)

Gazdaságunk jövője.

2014.12. 09 kedd

38. szám

„Politikánk lényege!”

2014.12.02. kedd

35. szám

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

„Honnan vannak Simon Gábor újabb százmilliói?”

2014.11.25. kedd

32. szám

Közös dolgainkról.

2014.11.11. kedd

25. szám

Dr. SELMECZI GABRIELLA

„Az erőszak elfogadhatatlansága!”

2014.10.28. kedd

22. szám

A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elévülése.

2014.09.16. kedd

15. szám 

LEZSÁK SÁNDOR

A művészeti nevelésről.

2014.11.18. kedd

27. szám

KUCSÁK LÁSZLÓ

Milyen intézkedéseket tesz a kormány a fiatalok védelmére?

2014.10.14. kedd

19. szám 

KÓSA LAJOS

Egy kórusban mondják

Ugyanazt!

2014.10.13. hétfő

18. szám 

DEMETER ZOLTÁN

Sikertörténet Borsodban!

2014.09.26. péntek

17. szám 

NÉMETH ZSOLT

Gyűlöletkampány a kettős állampolgárság ellen!

2014.09.24. szerda

16. szám 

BÁNKI ERIK

Magyarország jobban teljesít!

2014.06.11. szerda

9. szám 

POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS

Tűrhetetlen és elfogadhatatlan a Pásztor Istvánt ért inzultus!

2014.05.13. kedd

4. szám 

MSZP

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

TÓBIÁS JÓZSEF

Rendkívüli ülés az elkerülő utak útdíjmentességéért!

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(42)

Beszéljünk a valóságról!

2014.12.15.

hétfő

2014.12.15.(40)

„Aktuális ügyeinkről.

2014.11.24. hétfő

31. szám

Aktuális ügyeinkről.

2014.11.17. hétfő

26. szám

A tavaszi ülésszak margójára.

2014.07.04. péntek

13. szám 

Nemzetünk nagyvállalkozói vállalnak-e több felelősséget?

2014.06.19. csütörtök

10. szám 

A közteherviselésről.

2014.06.10. kedd

8. szám 

A magáncsőd egy komplex megoldás része!

2014.05.12. hétfő

3. szám 

Dr. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA

Mégis kiket képviselnek önök?

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

Közös értékeink.

2014.12.08. hétfő

37. szám

Aktuális ügyeinkről.

2014.11.03. hétfő

23. szám

„Aktuális ügyeinkről.

2014.10.20. hétfő

20. szám

Tiszteletet a budapestieknek!

2014.06.02. hétfő

6. szám 

Dr. TÓTH BERTALAN

Még nem késő!

2014.12.09. kedd

38. szám

Aktuális ügyeinkről.

2014.11.18. kedd

27. szám

A devizahitel-mentés margójára.

2014.09.16. kedd

15. szám 

LUKÁCS ZOLTÁN

Vasárnap.

2014.12.02. kedd

35. szám

Struccok a betonon!

2014.10.27. hétfő

21. szám

Mire készül Orbán Viktor a választás után?

2014.09.24. szerda

16. szám 

BURÁNY SÁNDOR

Korrupt-e vagy?

2014.10.28. kedd

22. szám

Egy torz gazdaságpolitika torz tükre!

2014.10.14. kedd

19. szám 

KUNHALMI ÁGNES

Mire kérik a felhatalmazást?

2014.09.26. péntek

17. szám 

Az éhezők viadala!

2014.06.23. hétfő

11. szám 

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

„Sorsukra hagyott gazdák!”

2014.09.15. hétfő

14. szám 

Kinek szánja a magyar földet a kormány?

2014.05.26. hétfő

5. szám

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Mit is kapunk karácsonyra az Orbán-kormánytól?

2014.12.16. kedd

2014.12.16.(41)

GŐGÖS ZOLTÁN

Káosz, korrupció, kilátástalanság!

2014.12.01. hétfő

34. szám

TELEKI LÁSZLÓ

A szegények és koldusok országát építi a Fidesz!

2014.11.25. kedd

32. szám

Dr. VARGA LÁSZLÓ

Miért nem oldják meg végre több tízezer ember problémáját?

2014.11.11. kedd

25. szám

Dr. HILLER ISTVÁN

A jövőről és a tudásról.

2014.11.10. hétfő

24. szám

KORÓZS LAJOS

Több Fidesz, több szegény!

2014.10.13. hétfő

18. szám 

TÓTH CSABA

Volt egyszer egy Városliget!

2014.06.30. hétfő

12. szám 

Jobbik

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

VONA GÁBOR

A korrupció csapdájában!

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

A magyar külpolitikai dilemmákról, stratégiai gondolkodásról és konszenzuskeresésről a súlyosbodó nemzetközi helyzetben” címmel. Frakcióvezető úré a szó.

2014.12.01. hétfő

34. szám

Válaszúton Magyarország.

2014.11.10. hétfő

24. szám

Tiszteletet a magyaroknak!

2014.05.12. hétfő

3. szám 

VOLNER JÁNOS

Miért tartunk itt?

2014.12.15.

hétfő

2014.12.15.(40)

Miért verték át a magán-nyugdíjpénztári tagokat?

2014.11.25. kedd

32. szám

Miközben dübörög a kormányzati sikerpropaganda, a kormány a régi megszorítások és az új adók költségvetését nyújtotta be.

2014.11.17. hétfő

26. szám

„Miért nem tudunk fontos részleteket a kitiltási ügy hátteréről?”

2014.11.11. kedd

25. szám

MIRKÓCZKI ÁDÁM

„Meddig garázdálkodhatnak még az erőszaktevők?.”

 

2014.12.02. kedd

35. szám

Ez történt tegnap.

2014.10.13. hétfő

18. szám 

A miniszterelnök úr álma az országnak rémálom!

2014.06.30. hétfő.

12. szám 

Szolgáltatók a szolgálatok alkalmazásában?

2014.06.11. szerda

9. szám 

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Szembenézés!

2014.11.24. hétfő

31. szám

Kik a kormány barátai?

2014.09.15. hétfő

14. szám 

Meddig ér rá a kormányzat, mennyi levegő maradt a hitelkárosultaknál?

2014.06.23. hétfő

11. szám 

FARKAS GERGELY

Mi is történt a tegnapi napon?

2014.10.27. hétfő

21. szám

„Mikor vallja be végre a kormány, hogy nagy a baj?

2014.10.20. hétfő

20. szám

Miért nem érzékelik, hogy ez mekkora probléma?

2014.07.04. péntek

13. szám 

SNEIDER TAMÁS

A kényszerpálya nem pálya

2014.12.16. kedd

2014.12.16.(41)

A kísérletezések ideje lejárt!

2014.06.19. csütörtök

10. szám 

MAGYAR ZOLTÁN

Láthatóan a kormánynak fogalma sincs arról, hogy mit adjon karácsonyra a magyar embereknek. Itt vannak a Jobbik ajándékjavaslatai!

2014.12.08. hétfő

37. szám

A kormány lemondott a vidékről?

2014.09.26. péntek

17. szám 

SZÁVAY ISTVÁN

Mennyit ér egy székely zászló?

2014.11.18. kedd

27. szám

Ne hagyjuk magára Kárpátalja magyarságát!

2014.09.16. kedd

15. szám 

DÚRÓ DÓRA

„Nem a sebváltó a hibás!

2014.10.28. kedd

22. szám

Nincs a kormánynak jövőképe?

2014.06.10. kedd

8. szám 

BALCZÓ ZOLTÁN

Az EP-választás tanulságai?

2014.05.26. hétfő

5. szám

Az elmúlt négy év gazdasági szabadságharcának eredménye.

2014.05.13. kedd

4. szám 

HEGEDŰS LORÁNTNÉ

A ráfizetős M0-sról!

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(42)

KULCSÁR GERGELY

Most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások, háború van a szomszédban”

2014.12.09. kedd

38. szám

NOVÁK ELŐD

Súlyos versenyhátrányt fog okozni!

2014.11.03. hétfő

23. szám

APÁTI ISTVÁN

„Almageddon - avagy egyre súlyosabb válsághelyzet!

2014.10.14. kedd

19. szám 

Dr. STAUDT GÁBOR

A devizahitel-csalások elkövetőinek valódi elszámoltatása?!

2014.09.24. szerda

16. szám 

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Kik és hol döntenek sorsunkról?

2014.06.02. hétfő.

6. szám 

LMP

Képviselő

Téma

Időpont

OGY. napló

Dr. SCHIFFER ANDRÁS

Törvénysértő törvénygyár!

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(44)

Folytatták?

2014.12.16. kedd

2014.12.16.(41)

Új hűbéresség?!

2014.11.24. hétfő

31. szám

Nincs vége!

2014.11.03. hétfő

23. szám

A helyzetről.

2014.10.20. hétfő

20. szám

Lassított puccs

2014.09.24. szerda

16. szám 

Magyar csapda!

2014.07.04. péntek

13. szám 

Meddig halogat a kormány?

2014.06.19. csütörtök

10. szám 

A paksi devizahitel-csapda!

2014.06.02. hétfő

6. szám 

Mit folytatnak?

2014.05.12. hétfő

3. szám 

Dr. SZÉL BERNADETT

Egy újabb sarc!

2014.12.23. kedd

2014.12.23.(42)

Két szék között a földre esett a kormány!

2014.12.08. hétfő

37. szám

Nyomorba taszított emberekből lesznek a jövő munkavállalói?

2014.12.02. kedd

35. szám

Tehetsz róla, tehetsz ellene!

2014.11.25. kedd

32. szám

Amiről csak a kormány nem tud!!

2014.10.27. hétfő

21. szám

A függőség napja.

2014.06.23. hétfő

11. szám 

Mindig van lejjebb!

2014.06.10. kedd

8. szám 

No, megállj csak!

2014.05.26. hétfő

5. szám

SALLAI R. BENEDEK

„Mit titkol még a kormány a multiknak nyújtott támogatásokról?

2014.12.01. hétfő

34. szám

Alföldi bizottság létrehozása.

2014.11.18. kedd

27. szám

Miért kellenek további módosítások a 2015. évi költségvetéshez?

2014.11.11. kedd

25. szám

Az önkormányzati választások margójára.

2014.10.13. hétfő

18. szám 

Gondolatok az önkormányzatiságról.

2014.09.15. hétfő

14. szám 

Hátrányban a hazai kis- és középvállalkozók!

2014.06.30. hétfő

12. szám 

Mekkora a gazdák vesztesége a kormány mulasztása miatt?

2014.05.13. kedd

4. szám 

SCHMUCK ERZSÉBET

A devizahitelek forintosítása.

2014.11.17. hétfő

26. szám

„Mi lesz veled, civil szektor?

2014.10.28. kedd

22. szám

Ki vállalja a felelősséget az MNB pénzszórásáért?

2014.10.14. kedd

19. szám 

Paks, érdekek és értékek ütközése.

2014.09.26. péntek

17. szám 

Atomenergia és fenntartható fejlődés.

2014.06.11. szerda

9. szám 

IKOTITY ISTVÁN

Miért hagyják szétesni a magyar egészségügyet?

2014.12.15.

hétfő

2014.12.15.(40)

„Ferenc pápa az EU Parlamentben”

2014.12.09. kedd

38. szám

Hogyan válhatott céllá a tudáscsökkentés?

2014.11.10. hétfő

24. szám

Lesz valódi választás a kistelepüléseken is?

2014.09.16. kedd

15. szám 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!