„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.
– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” műfaját.  A tévé általában már nem közvetíti. Az újságírók is elmennek. Üresek a széksorok.  A képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végzik. Mégis fontos szereplésnek számít, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Szólásaik majd mindig költőiek már  a címűkben hordozzák az  állásfoglalást. A válaszok sem piskóták: félreérthetetlenül visszautasítják a vádaskodást, sötét múltra emlékeztetnek, szebb jelenről, s még szebb jövő reményével bíztatnak. Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – tallóztuk legutóbbi szónoklataikat.

Milyen újabb trükkök várhatóak az államadósság látszólagos csökkentése érdekében?

TUKACS ISTVÁN (MSZP): – Államtitkár Úr! június 30-án 25 437 milliárd volt az MNB szerint az államadósság. A költségvetés pedig 23 559 milliárdon rögzíti ezt. Tehát most 1800 milliárd pluszban vannak. Irdatlan összeg! A trükkökre vonatkozó kérdésem pedig azért megalapozott, mert amikor 2013. december 6-án kiderült, hogy 22 728 milliárd az államadósság, és ez magasabb, mint a költségvetésben tervezett, önök az Államadósság Központ bevonásával egy nagyon érdekes kötvénymozgatással gyakorlatilag néhány napra papíron eltüntették az államadósság egy részét. Úgyhogy sikerült 21 999 milliárddal zárniuk az évet. Ám csodák csodája, mit tesz Isten, kiderült néhány nap múlva, hogy az államadósság-adat újra visszaemelkedett.

– Államtitkár Úr! Ebben a harcban önök vesztésre állnak, a harctéri jelentéseket hamisítják. Mégis kérem: kérdéseimre, ha teheti, adjon egyértelmű választ: 
– Négy és fél év alatt miért nem sikerült az államadósságban csökkenést elérni?

– Akarnak-e trükközni az év végi államadósság adatkimutatásánál?

– Terveznek-e valami változtatást a szabályozás sarkalatos részeiben, mármint ami az államadósság-adatra vonatkozik és az államadósság mértékére?

– Ki lesz a felelős, ha ebben az évben nem a költségvetési törvénynek megfelelően teljesül az államadósság, hanem magasabb lesz?

+

TÁLLAI ANDRÁS, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő Úr! Mégiscsak különleges ez az aggódás az ön részéről. Amikor önök voltak kormányon nyolc év alatt, több mint 30 százalékkal növekedett az államadósság, összegszerűségében több mint 12 000 milliárd forinttal. Amikor az ön miniszterelnöke trükkök százairól beszélt, akkor hol volt ez az aggódás, képviselő úr? Ez a válaszom politikai része, a szakmai része pedig a következő.

– Ön is tudja, hogy egy futballmérkőzés két félidőből áll. Ön most júniusi adatokból próbál következtetéseket levonni és számon kérni a kormányt, a minisztériumot, hogy ebben majd biztosan trükközés lesz. Önöknél volt, de nálunk semmiféle trükközés nem lesz. Ugyanis a helyzet általános dolog: az első félévben a költségvetésben nagyobb a forrásbevonás, a második félévben esedékes törlesztésekre is első félévben vonják be a forrásokat. Ez történt. Júliusban például egymilliárd forintos törlesztés történt, most novemberben pedig kétmilliárd forint összegű hiteltörlesztés fog megtörténni. Egyébként ezt a hitelt önök vették fel, és most, látja, mi fogjuk majd visszafizetni.

– Képviselő Úr! Ha megnézné a harmadik negyedévi adatokat és nem a júniusira hivatkozna, az már 81 százalék körüli, és ha abból levonná még körülbelül ezt a 2 százalék törlesztést, akkor rájönne, hogy már most a novemberi törlesztéssel az előző év december 31-ei adat  szintjére fog csökkenni fog az államadósság. De köszönöm a képviselő úr aggódását!

A külgazdasági miniszter Pozsonyba utazott, de a külügyminiszter itthon maradt?

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): – Miniszter Úr! Az ön első hivatalos útja szlovák kollégájához vezetett, amely látogatásról Szűcs Dániel, a felvidek.ma hírportál publicistája igen találóan úgy fogalmazott, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszterből tegnap csupán a külgazdasági utazott Pozsonyba. A találkozó során ugyanis - ellenére annak, amit ön itt állított - érdemben nem merültek fel a felvidéki magyarság problémái, legyen szó akár a Beneš-dekrétumokról, a Malina Hedvig-ügyről, de folytathatjuk a felsorolást a szlovák állampolgársági, nyelv- és zászlótörvénnyel vagy a dunaszerdahelyi rendőrattak kivizsgálásának az elmaradásával.

– Más régiók magyar közösségei sem állnak jobban. A magyar kormány az elmúlt években például sehol nem tudott érdemi sikereket felmutatni a területi autonómia ügyében, Porosenko ukrán elnök ígérete ellenére nem biztosított magyar többségű választókörzetet, tovább folytatódnak a sorozások és az ukrán menekültek magyar falvakba telepítése. A székelység zászlaját ma is üldözi a román hatalom, magyar többségű megyéket román többségű körzetekbe való beolvasztás fenyeget, és nem halad a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügye sem. A szerb csatlakozáshoz a magyar kormány továbbra sem hajlandó semmilyen feltételt szabni, miközben Mozsor, Csúrog és Zsablya magyarjainak a kollektív bűnösségét a mai napig nem törölték el annak ellenére, hogy erre ígéret született, mint ahogyan a szerb államfő sem kért bocsánatot délvidéki magyarok tízezreinek 1944-45-ös lemészárlásáért.

– A Martonyi János és Németh Zsolt által irányított, atlantista Külügyminisztériumtól nem túl sokat várhattak a külhoni magyarok, de szomorúan tapasztaltuk, hogy ön is azon az úton indult el, amely bizony a nemzeti ügyekben megalkuvó, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó, de a külhoni nemzetrészek problémáit sokadlagosként kezelő külpolitikát és diplomáciát folytat. Sőt, odajutottunk most már, hogy a Szocialista Párt kéri önökön számon a határozott nemzeti érdekérvényesítést és érdekképviseletet. Szeretném kérdezni:

– A  szomszédos országokba kíván-e ellátogatni külügyminiszterként is?

– Elsődlegessé válik-e végre a magyar diplomácia számára a külhoni magyar közösségek érdekeinek a képviselete?

+

SZIJJÁRTÓ PÉTER, külgazdasági és külügyminiszter: – Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését, különös tekintettel arra, hogy egy olyan kihívásról kérdezett, amely kétségtelenül jelen van a magyar Külügyminisztérium prioritásai között. Önnel teljes mértékben egyetértek abban, hogy számos megoldatlan kérdés, számos, nagyon fontos kihívás áll jelenleg a magyar külügyi irányítás előtt a szomszédos országokkal kapcsolatos együttműködés tekintetében, főleg, amikor az adott ország területén élő magyar nemzeti kisebbségekről van szó. Abban kérném az ön türelmét és korrektségét, hogy mondjuk, három hét alatt talán ne vonjon le sommás véleményt arról, hogy ezen a területen mit sikerült elérnem.

– Röviden arról tudom önt tájékoztatni: mielőtt elmentem Pozsonyba, természetesen konzultáltam a Magyar Közösség Pártjának vezetőjével, a találkozók után pedig azonnal ellátogattam hozzájuk és újra konzultáltunk. Többek között a velük folytatott konzultáció nyomán vetettem fel a szlovák külügyminiszternek azt, hogy mi úgy látjuk, hogy az a vegyes bizottsági rendszer, amely arra lenne hivatott a két ország között, hogy a megfelelő szakmai megoldásokat kínálja a politikai döntésekhez, teljes mértékben csődöt mondott az elmúlt időszakban. Ezért az MKP javaslatának megfelelően javaslatot tettem arra, hogy szervezzük át a teljes vegyes bizottsági működési rendszert, mert így az égadta világon semmi értelme nincsen ennek.

–Elmondhatom: nyitottságot kaptunk. Lajčák külügyminiszter úr a sajtótájékoztatón egy idevonatkozó kérdésre azt mondta: nem akarnak több állampolgárt elveszíteni, ha tetszik, ez egy jó kiindulási alap arra, hogy valóban európai megoldást találjunk ezekre a kérdésekre, amelyek kétségtelenül jelen vannak, és amelyeket semmiképpen nem szeretnék eltagadni vagy nem tudomást venni róluk, mert ezek a legfontosabb megoldandó kérdések közé tartoznak.

– Képviselő Úr! Kérem, kövesse figyelemmel továbbra is a szomszédos országba külügyminiszterként tett útjaimat is, és azt tudom önnek ígérni, hogy minden tárgyaláson a legfontosabb kérdések között szerepel majd a helyi magyar nemzeti közösség ügyeinek kérdése. És természetesen nyitott vagyok bármifajta konzultációra ebben az ügyben, ha képviselő úrnak vagy a pártjának ebben a tekintetében használható meglátásai vannak.

Túl vagyunk a választásokon, most már el lehet felejteni a szociális dolgozókat?

SZÉL BERNADETT (LMP):  – Államtitkár Úr! Múlt héten megdöbbenve értesültünk arról, hogy az utolsó pillanatban meghiúsult a közel egy éve tartó tárgyalássorozat nyomán született megállapodás aláírása a szociális ágazati sztrájkbizottság képviselőivel. Az EMMI-nek az volt az indoklása, hogy formai problémák léptek fel, illetve vannak még tisztázandó jogi kérdések, majd újabb egyeztetésekre hívta az érdek-képviseleti vezetőket, hogy magyarázkodjon. Az egyeztetés után az

– Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban személyesen is vizsgáltam a helyzetet, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen állapotok vannak. Azt is észrevettem, hogy a kormány még a 2010-es programjában ígéretet tett arra, hogy a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ágazat dolgozóit, a szociális munkásokat, a családgondozókat, a bölcsődei dolgozókat erkölcsi és anyagi elismerésben részesíti. Ehhez képest mi történt? A választások előtti évben egy sztrájkbizottságot kellett létrehozni az ágazati dolgozóknak egyáltalán azért, hogy szóba álljon velük valaki a minisztériumból, arról nem is beszélve, hogy végül a minisztérium a tárgyaló partnerek megkerülésével egyoldalúan jelentette be a szociális ágazati pótlékrendszert. Hozzáteszem: a pótlékrendszer nem igazi béremelés, nem épül be a bérbe, pusztán egypár ezer forintos pluszt jelent egy olyan ágazatban, ahol 68 ezer forint az átlagbér, és 92 ezer dolgozóról van szó. Az is világosan látszik, mindannyian tapasztaljuk, akik kimegyünk a terepre és megvizsgáljuk a helyzetet, hogy a szociális és gyermekvédelmi rendszer lassan összeroppan ebben az országban: Nincsenek megfelelő anyagi, tárgyi, személyi feltételek ahhoz, hogy ezek az emberek eltudják a munkájukat végezni.

Ezért is kérdezem:

– Mikor lesz végre megállapodás a szociáliséletpálya-modell bevezetéséről ebben az országban?

– Mikor kaphatják meg az ott dolgozók a beígért,  az egészségügyi szakdolgozói béremeléssel megegyező béremelést?

+

RÉTVÁRI BENCE, Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő Asszony! Ahogy ezt ön is mondta: a kormányzat a béremelések politikáját 2013 után el tudta kezdeni, hiszen erre most már megvolt a nemzetgazdasági alap, ágazatonként haladtunk, különböző csoportoknak igyekeztünk valamiféle pótlékot, valamiféle béremelést adni. Ahogy ezt a gazdaság teljesítménye folyamatosan megengedi, úgy tudjuk ezeket emelgetni. Nem éppen véletlenszerűen vagy szimpátia alapján. Ön is tudja, hogy a pedagógusoknak 2002 óta nem volt Magyarországon béremelésük, így amikor a kormány azt nézte, hogy melyik ágazatban hajtson végre átfogó béremelést, akkor a pedagógusokat azért választotta, mert ők azok, akik a legrégebb óta nem kaptak semmifajta béremelést.

– Ugyanígy leültünk azzal a hat szakszervezettel is, amely ebben az ágazatban, ahogy ön is említette, körülbelül 93 ezer dolgozót képvisel. Több munkacsoportban elindultak a megbeszélések, az egyeztetések, és ennek része volt, hogy idéntől már 5-11 százalékos, kinek hét-, kinek tíz-egynéhány ezer forintos bérpótlékot tudtunk adni, akár szakmai dolgozóknak, akár technikai dolgozóknak.

– Ez az ágazati bérpótlék mindenkinek járt, benne volt az idei költségvetésben. Valóban nem egy óriási összeg, de mégiscsak nagyobb, mint amit az utóbbi években ebben az ágazatban kaphattak, hiszen ezek az emberek olyan munkát, fizikailag, emberileg megterhelő munkát végeznek, amit mindnyájan szeretnénk jobban, magasabb anyagi fokon elismerni, a munkakörülményeiket is javítani. Ezért folyamatosak a tárgyalások. A miniszter úr is találkozott személyesen a képviselőikkel, illetve más szakszervezetek is időközben bejelentkeztek a tárgyalásokba, - úgyhogy folytatódni fognak.

Miért jó a keleti nyitás az országnak és mit jelent Szolnok térségének?

BENE ILDIKÓ (Fidesz): –Miniszter Úr! A rendszerváltozást követően, a ’90-es évek közepére Szolnok nagy múltú üzemei, gyárai, néhány kivételtől eltekintve, sorra megszűntek, privatizálásra kerültek. Nagyjából tízezer ember veszítette el a munkáját, rengeteg család került kilátástalan helyzetbe. Szomorú tény, hogy az akkori balliberális kormány a kialakult helyzetet egy természetes folyamatnak állította be.

– A közel százéves cukorgyár ledózerolásának rémképe még most is él minden szolnoki lokálpatrióta szívében. 2006-ban a megválasztott önkormányzat Szalay Ferenc polgármester úr vezetésével megkezdte egy új ipari struktúra lerakásának alapjait. Számos új befektetőt hoztunk Szolnokra, és régebbieket is sikerült megerősítenünk, gondoljunk csak a Stadler-vonatgyárra, a Béres-gyógyszergyárra, az Eagl Ottawa hatalmas üzemére vagy az új erőre kapó MÁV Járműjavítóra. A munka azonban  még nem fejeződött be: Szolnokon szeptember elején helyeztük le a magyar-kínai közös beruházásban megvalósuló, 34 milliárd forintból felépülő citromsavgyár alapkövét. Az előzetes becslések alapján a másfél év alatt felépülő citromsavgyár 440 új munkahelyet teremtve, évente mintegy 60 ezer tonna citromsavat állít elő az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Ehhez 106 ezer tonna kukoricát kell feldolgoznia, mely kiváló lehetőséget teremt a Szolnok térségében élő gazdálkodóknak is. Nem véletlenül kérdezem tehát:

– A Szolnokon most megvalósuló beruházás hogyan illeszkedik a kormány keletinyitás-politikájába?

– A javuló foglalkoztatottsági adatokon túl mekkora állami és önkormányzati bevétellel számol a kabinet?

+

SZIJJÁRTÓ PÉTER, külgazdasági és külügyminiszter: – Tisztelt Képviselő Asszony! A keleti nyitás politikájának fontos dimenziójához érkeztünk. A szolnoki beruházás kiváló példa, hiszen a keletinyitás-stratégia első fázisában arra koncentráltunk, hogy az exportpiacokon megvessük a lábunkat. Többek között arra is, hogy az ázsiai országok piacain a lehető legtöbb magyar céget segítsük külpiaci sikerhez, növeljük az exportunkat. E tekintetben, Kína esetében különös sikertörténet kezd kirajzolódni. Tavaly minden idők legmagasabb exportját bonyolítottuk Kínába, korábban ugyanis soha nem fordult elő, hogy 2 milliárd dollárnyi kivitelünk lett volna. Ha megnézzük az idei esztendő első hat hónapját, azt látjuk, hogy egy újabb 10 százalékos növekedést tudtunk elérni. Ma pedig jó remény van arra vonatkozólag, hogy az idei esztendő végén újabb rekordot tudunk dönteni.

– Egyre több munkahelyteremtő beruházás érkezik a keleti nyitás célországaiból, többek között Kínából, aminek az egyik haszonélvezője kétségtelenül Szolnok és környéke lesz. Tekintettel arra, hogy sikerült megállapodnunk az egyik legnagyobb kínai, citromsavat gyártó vállalattal arról, hogy Magyarországra, jelesül Szolnokra hozza a gyártó tevékenységét. Ennek szinte teljes egészét exportra fogják szállítani, tehát gyakorlatilag az európai piaci keresletet innen fogják kiszolgálni. A 34 milliárd forintos beruházás előreláthatólag 440 új munkahelyet fog létrehozni Szolnokon és környékén. Emellett pedig az export bővülésével a teljes magyar nemzetgazdasági teljesítményhez jelentős mértékben hozzá fog tenni. Arról nem is beszélve, hogy a környéken élő több száz gazdálkodó számára újabb piacot jelent majd.  Mindez azt jelenti: ennek a beruházásnak a jelentősége nemcsak a keleti nyitás stratégiáján, nemcsak Szolnok város határán túlmutató, hanem az egész nemzetgazdaság szempontjából is  jelentős hatású lesz.

Miért nem szán több forrást a kormány az otthoni szakápolásra?

LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): – Államtitkár Úr! 2014. szeptember 18-án került megrendezésre а Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület szervezésében а XVI. otthoni szakápolási kongresszus, amely az otthoni szakápolás és a hospice legfontosabb éves rendezvénye. А kongresszuson valamennyi, az otthoni szakápolásban érdekelt egyesület, szakmai és állami igazgatási szerv felszólalt, és egyöntetűen arról számolt be, hogy ezen а téren а jelenlegi rendszer hatalmas lemaradással küzd. Egységes álláspont volt a finanszírozás elégtelensége, amelyen az elmúlt négy évben sem volt képes а kormány érdemben változtatni.

– Jelenleg négymilliárd forint körüli összeg jut támogatásokkal és pályázati forrásokkal együtt az otthoni szakápolásra, amely még а rendszer jelenlegi fenntartására is alig elegendő, nemhogy а kívánt előrelépésre, pedig az előrelépés szükségessége megkérdőjelezhetetlen.

Az otthoni szakápolás a kórház kinyújtott karja tud lenni, ezzel csökkentheti a kórházi kiadásokat, tehermentesítheti а járóbeteg-szakrendeléseket, és csökkentheti а gyógyulás időtartamát. А terület fejlesztése további munkahelyeket teremt, és olyan diplomás szakápolók részére nyújt állást, akik versenyképes fizetés, illetve lakóhelyükhöz közel eső állás híján külföldre vándorolnak. Végső soron pedig а betegek otthonukban való gyógyítása az egészségügyi ellátórendszerbe vetett bizalmat is növeli

– А rendszer gyermekbetegsége, hogy jelenleg az egynapos sebészetet követő otthoni szakápolás felírására lehetőség nincs. А háziorvosok egy részének még most sincs tudomása arról, hogy ilyen szakápolást írhatnak fel а betegek részére, akinek pedig van, csak ritkán írja azt fel, továbbá а rehabilitációs vizitek még mindig nincsenek leválasztva а krónikus otthoni szakápolásról. Érdemes lenne а kormánynak is jól megjegyezni: a betegágy а beteg otthonában van. Jogos tehát a kérdés:

– Miért nem lép fel а kormány hatékonyan ennek а területnek а fejlesztésénél, hiszen а többletforrások bevonásával а kórházak költségei csökkenthetők lennének, új álláshelyeket, megélhetéseket tudna biztosítani а szakápolásban dolgozók részére, és ezzel tudná ellensúlyozni az egyébként is mostohagyermekként kezelt egészségügy jelenlegi, méltatlan helyzetét?

+

 RÉTVÁRI BENCE, Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő Úr! A kormány kiemelt kérdésként kezeli a megelőzés mellett a krónikus betegellátást, az otthoni szakápolást is ebbe beleértve. Számos fontos célt fogalmaz meg, ezek közé tartozik a struktúraváltáshoz kapcsolódó fekvőbeteg-ellátást kiváltó, lerövidítő megoldások szerepét erősítő kapacitás-átalakítási, valamint az ezekhez kapcsolódó alapellátási, népegészségügyi és járóbeteg-intézmények létrehozása. Mindez kiterjed többek között a hozzáférésbeli különbségek mérséklésére, a beteg-elégedettség emelésére, a fekvőbeteg-ellátást kiváltó szolgáltatások fejlesztésére, az otthoni szakápolási szolgálat megerősítésére, valamint a mozgó szakorvosi szolgálatok kialakítására és a jelenleg meglévő szolgáltatások fejlesztésére.

– Képviselő Úr! Tájékoztatom: otthoni szakápolásra a kormányrendelet szerint abban az esetben jogosult a beteg, ha a szolgáltatást a kórházi ápolás helyett rendeli el a háziorvos. Az egynapos sebészeti ellátás azonban olyan beavatkozások esetében történhet, melyek után a beteg önellátó képességét visszanyerve kísérettel vagy akár egyedül is otthonába képes távozni.

– Felhívnám arra is a figyelmét, hogy az elmúlt négy év alatt történtek fejlesztések – igencsak szép számúak –, melyeket természetesen folytatni szándékozunk. Például lerövidítettük az otthoni szakápolásra és hospice-szolgáltatásra az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz beérkező szerződések elbírálásának idejét, a módosítást követően a szolgáltatás gyorsabban vehető igénybe. Az ápolási dokumentáció egyszerűsítésével a szolgáltatók adminisztratív terheit csökkentettük, és egyszerűbb lett a szolgáltatás elrendelése is. Új számkódokkal bővült a szolgáltatás, miniszteri rendeletbe kerültek a gyermekhospice szolgáltatások. Mind a gyermek-, mind a felnőtthospice esetében bővült a tevékenység megnevezése az intézeti hospice palliatív járóbeteg-ellátás lehetőségével. És ami szintén fontos: 2012 végén a költségvetésben az otthoni szakápolási előirányzat 240 millió forinttal történő megemelésével, az otthoni díj 3200 forintról 3380 forintra, az otthoni hospice-ellátás napidíja pedig  3840 forintról 4056 forintra nőtt.