Záró összefoglalók: Jajok, bajok, remények – azonnal!

213 képviselő 1363 azonnali kérdése élénkítette a most búcsúzó parlamenti ciklusban az Országgyűlés munkáját.  A jó hír elillant, a rossz nem távozott. Köptek sárt és minden mást, a Tisztelt Házban ugyanis nincs jobb hír, mint a másik oldalon ülőkről rosszat hallani, mondani.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

SZÓSZÓLÓK

Arisztotelész kívánatosnak tartotta: a beszédmondók használjanak színes történelmi hivatkozásokat és képzeletbeli példákat. A T. Házban egyikkel sem volt gond! Ajánlotta még: az üzeneteket a már meglévő hiedelmek és különböző érzelmek (harag, barátság, félelem, irigység, szégyen) figyelembevételével tanácsos kifejteni. E tekintetben is tündökölt a T. Ház! Fontosnak vélte még: a szónok mutatkozzék egyenes jelleműnek és megbízhatónak. Napjainkban kiváltképp nem könnyű feladat. Ciceró erről egyébként egészen másként vélekedett, tán nem véletlen, hogy sokkal közelebb áll, ált hozzá a T. Ház. Elmélete (statis) szerint a szónok első dolga, hogy a helyzet olyan meghatározásával álljon elő, amely az ő szempontjából a legelőnyösebb, még akkor is, ha hamisak! Nem volt oly szónok, ki nem követte volna e példát.

Sem az MSZP, sem a Jobbik, sem az LMP harcosait sem fogta vissza gyávaság.  Szembetűnő bátorsággal szervezték a kormány ostromát. Csupa szidalmazó, dübörgő számonkérő mondatokkal szerepeltek, felkiáltójellel, jobb esetben kérdőjellel a végén.

Persze kormánypárti képviselők is szóltak, ám ők „dicsérni érkeztek, nem temetni!”  Beszédük elején, közepén és végén, hős tekintettel büszkén és határozottan köszöntötték a kormány nemzetmentő tevékenységét. Célként jelölték ezernyi baj orvosolását, s fölöttébb optimistán egyre fényesebb és egyre távolibb szebb jövő reményével kecsegtettek.

CÍMZETTEK

Kormánypártok

Ellenzéki pártok

ÖSSZ.

Fidesz

KDNP

Össz.

MSZP

Jobbik

LMP

Össz.

emberi erőforrások minisztere

28

16

44

82

38

44

164

208

nemzetgazdasági miniszter

23

13

36

67

68

35

170

206

Miniszterelnök

1

-

1

52

82

38

172

173

Belügyminiszter

20

4

24

35

58

14

107

131

vidékfejlesztési miniszter

25

7

32

36

21

40

97

129

nemzeti fejlesztési miniszter

35

6

41

38

24

21

83

124

közigazgatási és igazságügyi miniszter

11

8

19

20

27

14

61

80

legfőbb ügyész

 

 

 

10

15

5

30

30

Külügyminiszter

5

3

8

4

16

1

21

29

honvédelmi miniszter

5

3

8

 

6

1

7

15

tárca nélküli miniszter (nemzetpolitikáért felelős)

 

1

1

 

3

1

4

5

Magyar Nemzeti Bank elnöke

1

 

1

1

1

 

2

3

 Állami Számvevőszék elnöke

1

 

1

 

 

1

1

2

alapvető jogok biztosa

 

 

 

 

 

1

1

1

ÖSSZESEN

155

61

216

345

359

216

920

1136

A megszólítottak tabellájára pillantva rögvest szembeötlik: a minisztériumok közül legtöbbet és legtöbben az Emberi Erőforrások Minisztériumát támadták. Nem csoda, lévén e tárca  a felelős a hazai szociális és egészségügyi ellátórendszer működéséért, az iskolai oktatás fejlesztéséért, kulturális értékeink megőrzéséért, a gyermekek és az ifjúság érdekeinek érvényesítéséért, valamint a magyar sportélettel kapcsolatos kormányzati elképzelések megvalósításáért. Tengernyi érdeket sértettek, - még a legáldásosabb intézkedéseik is igazolták a régi mondást: „Jó tett helyébe jót ne várj!” 

A hangerőből ítélve, szorosan a nyomában jártak a Varga Mihály által fémjelzett tárca (Nemzetgazdasági Minisztérium) ellen indított  akciók. Azonnali távozását követelő „nemzetrontó, mindent tönkretevő” kifejezést csupán enyhe jelzőként használták az MSZP az LMP és a Jobbik  padsoraiban.  Kitüntető figyelem kísérte a belügyi, a vidékfejlesztési, a nemzeti fejlesztési tárcát is, ám érdektelenségre a többiek sem panaszkodhattak.

Válaszaikban a kormány jelesei folyamatosan hangsúlyozták: bár gondok bajok „azért” vannak, ám minden a legjobb úton halad. Csak a vak nem látja,  botor, és  gonosz minden ettől eltérő állítás, bugyuta tehát a kérdés, sőt még a kérdező is, ha ilyen zavarodottan a zavarosban turkál.

TOP 12

 

Képviselő

Párt

Felszólalások száma

 

Képviselő

Párt

Felszólalások száma

1

Z. Kárpát Dániel

Jobbik

47

7

Mirkóczki Ádám

Jobbik

23

2

Gőgös Zoltán

MSZP

33

8

Szabó Timea

LMP

23

3

Vágó Gábor

LMP

31

9

Szabó Rebeka

LMP

22

4

Volner János

Jobbik

32

10

Hegedűs Lorántné

Jobbik

20

5

Dr. Hiller István

MSZP

26

11

Dr. Szél Bernadett

LMP

19

6

Dr. Harangozó Tamás

MSZP

25

12

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

Jobbik

17

 

Volt aki szerint a siker az, amikor egyik hibát a másik után követjük el, töretlen lelkesedéssel. Volt aki  Goethe tanácsát követte: „a  nyugodt életforma titka, hogy az ember nem azt csinálja, amit szeretne, hanem azt szereti, amit csinál”, - nassoljon jó étvággyal mások tányérjából! És voltak, akik szerint a félelmekben nem fogunk lemaradni. - Nem tévedtek!

KDNP

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

1

Dr. Tarnai Richárd

11

9

Dr. Puskás Tivadar

2

17

Dr. Lanczendorfer Erzsébet

1

2

Pálffy István

9

10

Sáringer-Kenyeres Tamás

2

18

Móring József Attila

1

3

Spaller Endre

6

11

Szászfalvi László

2

19

Dr. Nagy Andor

1

4

Dr. Stágel Bence

6

12

Dr. Aradszki András

1

20

Dr. Seszták Miklós

1

5

Kalmár Ferenc András

4

13

Básthy Tamás

1

21

Seszták Oszkár

1

6

Bús Balázs

3

14

Firtl Mátyás

1

22

Varga László

1

7

Földi László

3

15

Gaal Gergely

1

 

 

 

8

Dr. Nagy Kálmán

2

16

Dr. Hargitai János

1

 

 

 

Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva a „témát” követő számokra, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy  feledésre méltó kérdések, válaszok.

 

KÉRDEZŐ

KORMÁNY

KÉRDEZŐ

KORMÁNY

DR. TARNAI RICHÁRD

Háborúban vagy békében?

 120

HENDE CSABA honvédelmi miniszter

120

124

124

2013.12.09.

Magyar szakpolitikai elképzelésekkel a határon túli autonómia ügyéért.

 148

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

150

152

154

2013.11.25.

Ösztönzően hat-e a megváltozott munkaképességű dolgozói létszám növelése?

136

SOLTÉSZ MIKLÓS

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

140

142

144

2013.11.11.

Az uniós és a magyar agrárpolitika prioritásairól.

 120

CZERVÁN GYÖRGY vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

122

124

126

2013.09.30.

Újabb esély a megváltozott munkaképességű embereknek?

 147

SOLTÉSZ MIKLÓS

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

 149

 151

 153

2013.07.04.

 

Kiemelt jelentőségű tudományos központ Szegeden .

 114

VÖLNER PÁL nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

 116

 118

 120

2013.06.03.

Kérdések a hulladékgazdálkodásról.

 140

ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

 142

 144

 146

2013.05.21.

Mit tesz a kormány a vasút fejlesztéséért?

 126

FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

 128

 130

 132

2013.04.29.

Mit tesz a kormány az egyszerűbb és gyorsabb hivatali ügyintézésért?

 114

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

 116

 118

 120

2013.04.08.

Milyen eredményei vannak az "első munkahely garancia" programnak?

126

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

 128

 130

 132

2013.03.25.

Idén is lesz pénz 10 ezrek üdültetésére?

  90

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

  92

  94

  96

2013.03.11.

PÁLFFY ISTVÁN

Hogyan halad a pedagógusbér kompenzáció?

 140

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

142

144

146

2013.10.14.

Kívánja-e a kormány újra szabályozni a művi meddővé tételt?

 142-144

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

146

148

150

2013.10.07.

Hogyan tudja a kormány az "Egy közülünk" civil jogalkotási kezdeményezést segíteni?

 156

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

158

160

162

2013.09.23.

Mit kíván tenni a kormány Verespatak ügyében?

 164-166

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár

168

170

172

2013.09.09.

Miként támogatja a Szakemberek az Etikáért Szervezet a magyar Alaptörvényt?

 123

RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

 125

 127

 129

2013.07.04.

Mit okoz a szlovák közigazgatás a felvidéki magyaroknak?

 118

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár

 120

 122

 124

2013.06.10.

 

Mi az uniós kettős mérce?

 134

NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter

 136

 138

 140

2013.05.13.

Milyen további segítséget nyújt a kormányzat az autizmussal élők számára?

151

DR. RÉTHELYI MIKLÓS

nemzeti erőforrás miniszter

153

155

157

2012.04.02.

 

Hogyan kívánja a kormányzat szabályozni az e-cigarettát?

118

SZÓCSKA MIKLÓS

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

120

122

124

2012.02.20.

SPALLER ENDRE

Hogyan védhetjük meg gyermekeink egészségét, testi épségét a nyári szünetben?

 163

SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

 165

 167

 169

2013.06.26.

Felkészült-e a fogyasztóvédelem a turisták elleni trükkökre?

 138

SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

 140

 142

 144

2013.06.17.

Figyeltünk-e gyermekeinkre, az ellenőrzések során is, gyermeknap alkalmából?

 128

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

 130

 132

 134

2013.05.27.

Adóköteles-e az, ha segítünk másoknak a közlekedésben?

130

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

132

134

136

2012.03.19.

Miért minden esetben a fogyasztó felelős az elfagyott vízóráért?

134

ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

136

138

140

2012.02.27.

Milyen azonnali következményekkel jár a Munka Törvénykönyvének változása?

149

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

153

155

157

2011.09.19.

DR. STÁGEL BENCE

A kiemelt csapatsportágak milyen arányban részesültek az elmúlt időszakban a TAO kedvezményből?

 160

SIMICSKÓ ISTVÁN

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

 162

 164

 166

2013.05.27.

Biztosított marad-e a civil szervezetek szociális szolgáltatásainak támogatása 2013-ban?

128

SOLTÉSZ MIKLÓS

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

130

132

134

2012.11.19.

Napirenden tartja-e a magyar külügyminisztérium a temerini magyar fiúk ügyét?

138

NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár

140

142

144

2012.03.12.

Eredményesek voltak-e a 2010/11-es tanévben az iskolakerülések csökkentésére tett kormányzati intézkedések?

130

SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

132

134

136

2011.10.03.

Mennyibe került az adófizetők pénzéből a rendőrségi biztosítása, 2011. június 18-án, az úgynevezett meleg méltóság menetének?

126

KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár

128

130

132

2011.06.20.

Mikorra várható a nyomozás lezárulta a XI. kerületi szakrendelő ügyében?

134

KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár

136

138

140

2010.12.06.

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Nagymuzsaj - arany egy kárpátaljai magyar faluban.

158

ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

160

162

164

2011.12.05.

Kötelesek-e elszámolást küldeni tagjaiknak a magánnyugdíj pénztárak a hozamok mértékéről?

114

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

116

118

120

2011.09.26.

Munkaügyi ellenőrzés a Tesconál.

144

CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

146

148

150

2011.03.28.

Mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, hogy egyszerűbb, gyorsabb eljárásokon keresztül jussanak támogatáshoz az arra valóban érdemes vidéki szereplők?

128

FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter

130

132

134

2010.06.14.

BÚS BALÁZS

Lehet-e egyszerűsíteni a pályázati eljárás lefolytatását a törvényi feltételeknek nem megfelelő pályázókkal szemben?

136

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

138

140

142

2012.05.21.

Lesz-e önálló kórházi képviselete az Észak-budai agglomeráció vonzáskörzetének?

130

SZÓCSKA MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

132

134

136

2012.03.05.

Mikorra várható az M0-ás Észak-budai szakaszának kiépülése?

134

FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

136

138

140

2010.07.19.

FÖLDI LÁSZLÓ

Miben látja a kormány a magyar turizmus versenyképességének jövőbeni kulcsát?

154

SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

158

160

162

2013.12.02.

Biztosítja-e a kormány az idei évben az iskolák licensz igényeit? Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy jogtiszta szoftverek álljanak rendelkezésre az idei érettségi vizsgára? Várható-e a program megszüntetése?

140

FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

142

144

146

2012.04.23.

Tartalmazzák-e a kormány fejlesztési célkitűzései a Budapest - Cegléd gyorsforgalmi útkapcsolat fejlesztését?

150

FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

152

154

156

2011.10.24.

DR. NAGY KÁLMÁN

Kik és hogyan gazdálkodnak?

141

SZÓCSKA MIKLÓS

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

143

145

147

2010.06.28.

Van-e cselekvési terve a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a társadalom legkiszolgáltatottabb populációja, a gyermekek védelmében?

223

RÉTHELYI MIKLÓS nemzeti erőforrás miniszter

225

227

229

2010.06.01.

DR. PUSKÁS TIVADAR

Hol tartunk, mi a jövőnk? - Az Országos Mentőszolgálat ma és holnap.

269

SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

271

273

275

2014.02.13.

Mentőautó nélkül pedig nem megy?

116

SZÓCSKA MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

118

120

122

2010.10.04.

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

Lezárult-e a Hajdú-Bét károsult gazdáinak megsegítése?

 151

FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter

153

155

157

2013.10.21.

 

Mi történt és történik a szúnyoginvázió megelőzése érdekében az árvíz által érintett területeken?

 180-182

KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár

 184

 186

 188

2013.06.17.

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Mit tett a kormány az elmúlt években a gyermek-étkeztetés javítása érdekében?

134

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

136

138

140

2014.02.03.

Új Babakötvény - az öngondoskodás jegyében.

 136

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

138

140

142

2013.11.04

DR. ARADSZKI ANDRÁS

Tervezi-e a tárca, hogy a biztonsági elemzés készítésére kötelezett üzemeltetők esetében a katasztrófavédelmi besorolásokat felülvizsgálja?

145

TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár

147

149

151

2010.10.11.

BÁSTHY TAMÁS

Mit visz a Grippen?

138

SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár

142

144

146

2010.06.07.

FIRTL MÁTYÁS

Működhet-e a honvédség tartalék nélkül?

176

SIMICSKÓ ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár

180

182

184

2010.06.07.

GAAL GERGELY

A mindennapos testnevelés valóban része a gyermekek hétköznapjainak?

 158-160

SIMICSKÓ ISTVÁN

Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

162

164

166

2013.09.16.

DR. HARGITAI JÁNOS

A kedvező gazdasági tendenciák fenntartásának garanciái.

 150

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

152

154

156

2013.11.18.

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

Hogyan segítik az Erzsébet utalványt használók, az Erzsébet program megvalósulását, illetve hány ember juthat üdülési lehetőséghez a programon keresztül?

150

NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter

152

154

156

2012.09.24.

MÓRING JÓZSEF ATTILA

Mit jelenthet a Francia Köztársaság mezőgazdasági miniszterének támogatása a magyar földmoratórium meghosszabbítására vonatkozó magyar kezdeményezés sikerre vitelében?

104

FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter

106

108

110

2010.06.14.

DR. NAGY ANDOR

Ki és hogyan képviselte környezetvédelmi és nemzetgazdasági érdekeinket a durbani klímacsúcson?

134

FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

136

138

140

2011.12.19.

DR. SESZTÁK MIKLÓS

Ismét Malév, avagy végrehajtás felfüggesztése utasításra?!

138

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

140

142

144

2010.06.21.

SESZTÁK OSZKÁR

Tartható-e a jó irány?

 120

CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

 122

 124

 126

2013.03.04.

VARGA LÁSZLÓ

Mikor kerülhet sor arra, hogy hosszú évek után ismét találkozzanak állami és egyházi vezetők magas szinten?

131

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

133

135

137

2010.07.05.

FIDESZ

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

1

Talabér Márta

7

29

Márton Attila

2

57

Hirt Ferenc

1

2

Balla Mihály

5

30

Dr. Molnár Attila

2

58

Dr. Hollósi Antal Gábor

1

3

Ágh Péter

4

31

Nagy Csaba

2

59

Dr. Hoppál Péter

1

4

Balla György

4

32

Németh Szilárd István

2

60

Dr. Horváth Zsolt

1

5

Kara Ákos

4

33

Pánczél Károly

2

61

Dr. Hörcsik Richárd

1

6

Mágori Józsefné

4

34

Rogán Antal

2

62

Koncz Ferenc

1

7

Dr. Puskás Imre

4

35

Rónaszékiné Keresztes Monika

2

63

Dr. Kovács Zoltán

1

8

Tasó László

4

36

Sebestyén László

2

64

Dr. Kupper András

1

9

Babák Mihály

3

37

Szabó Zsolt

2

65

Lipők Sándor

1

10

Bábiné Szottfried Gabriella

3

38

Dr. Varga István

2

66

Dr. Ódor Ferenc

1

11

Csampa Zsolt

3

39

Vincze László

2

67

Patay Vilmos

1

12

Czunyiné Dr. Bertalan Judit

3

40

Dr. Zsiga Marcell

2

68

Pócs János

1

13

Font Sándor

3

41

Zsigó Róbert

2

69

Potápi Árpád János

1

14

Dr. Horváth Zsolt (Veszprém)

3

42

Balázs József

1

70

Révész Máriusz

1

15

Dr. Kocsis Máté

3

43

Balogh József

1

71

Sági István

1

16

Koszorús László

3

44

Bánki Erik

1

72

Dr. Selmeczi Gabriella

1

17

L. Simon László

3

45

Bodó Imre

1

73

Simonka György

1

18

Lakatosné Sira Magdolna

3

46

Dr. Bóka István

1

74

Szabó Csaba

1

19

Dr. Nagy István

3

47

Borkai Zsolt

1

75

Dr. Szakács Imre

1

20

Jánosiné Dr. Bene Ildikó

2

48

Dr. Dancsó József

1

76

Szalay Ferenc

1

21

Dr. Bene Ildikó

2

49

Dankó Béla

1

77

Tamás Barnabás

1

22

Borbély Lénárd

2

50

Demeter Zoltán

1

78

Dr. Tapolczai Gergely

1

23

Csizi Péter

2

51

Ékes Ilona

1

79

Tessely Zoltán

1

24

Dr. Gruber Attila

2

52

Gelencsér Attila

1

80

Vantara Gyula

1

25

Gulyás Gergely

2

53

Győrffy Balázs

1

81

Dr. Vas Imre

1

26

Dr. Heintz Tamás

2

54

Hadházy Sándor

1

82

Wintermantel Zsolt

1

27

Kulcsár József Ferenc

2

55

Hanó Miklós

1

83

Wittner Mária

1

28

Lezsák Sándor

2

56

Hidvéghi Balázs

1

 

 

 

MSZP

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

1

Gőgös Zoltán

33

18

Dr. Steiner Pál

7

35

Dr. Molnár Csaba

2

2

Dr. Hiller István

26

19

Dr. Bárándy Gergely

6

36

Dr. Molnár Zsolt

2

3

Dr. Harangozó Tamás

25

20

Harangozó Gábor

6

37

Dr. Sós Tamás

2

4

Dr. Nemény András

18

21

Lukács Zoltán

6

38

Szűcs Erika

2

5

Dr. Varga László

17

22

Szabó Imre

6

39

Tóth Csaba

2

6

Kovács Tibor

14

23

Dr. Szekeres Imre

6

40

Baracskai József

1

7

Nyakó István

14

24

Varga Zoltán

5

41

Boldvai László

1

8

Pál Béla

14

25

Lendvai Ildikó

4

42

Gyurcsány Ferenc

1

9

Simon Gábor

14

26

Dr. Baja Ferenc

3

43

Juhász Ferenc

1

10

Dr. Garai István Levente

12

27

Kiss Péter

3

44

Kránitz László

1

11

Tukacs István

12

28

Kovács László

3

45

Mandur László

1

12

Göndör István

10

29

Dr. Lamperth Mónika

3

46

Mesterházy Attila

1

13

Dr. Józsa István

10

30

Varju László

3

47

Sós Tamás

1

14

Tóbiás József

10

31

Dr. Veres János

3

48

Dr. Szanyi Tibor

1

15

Gúr Nándor

9

32

Burány Sándor

2

49

Dr. Tóth József

1

16

Dr. Ipkovich György

9

33

Horváth András Tibor

2

50

Dr. Vadai Ágnes

1

17

Pál Tibor

7

34

Káli Sándor

2

 

 

 

JOBBIK

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

1

Z. Kárpát Dániel

47

15

Bödecs Barna

7

29

Pősze Lajos

4

2

Volner János

32

16

Dr. Gyenes Géza

7

30

Dr. Staudt Gábor

4

3

Mirkóczki Ádám

23

17

Kulcsár Gergely

7

31

Dr. Apáti István

3

4

Hegedűs Lorántné

20

18

Magyar Zoltán

7

32

Ferenczi Gábor

3

5

Novák Előd

18

19

Vágó Sebestyén

7

33

Németh Zsolt

3

6

Dr. Gaudi-Nagy Tamás

17

20

Zagyva György Gyula

7

34

Sneider Tamás

2

7

Szilágyi György

16

21

Baráth Zsolt

6

35

Suhajda Krisztián

2

8

Dúró Dóra

14

22

Varga Géza

6

36

Endrésik Zsolt

1

9

Bertha Szilvia

13

23

Egyed Zsolt

5

37

Dr. Gyüre Csaba

1

10

Pörzse Sándor

13

24

Vona Gábor

5

38

Rozgonyi Ernő

1

11

Gyöngyösi Márton

12

25

Bana Tibor

4

39

Rubi Gergely

1

12

Kepli Lajos

10

26

Farkas Gergely

4

40

Samu Tamás Gergő

1

13

Balczó Zoltán

9

27

Dr. Lenhardt Balázs

4

41

Zakó László

1

14

Szávay István

8

28

Dr. Nyikos László

4

 

 

 

LMP

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

 

Képviselő, felszólalások száma

1

Vágó Gábor

31

7

Szilágyi László

16

13

Dr. Schiffer András

7

2

Szabó Timea

23

8

Ertsey Katalin

14

14

Lengyel Szilvia

5

3

Szabó Rebeka

22

9

Osztolykán Ágnes

10

15

Szilágyi Péter

5

4

Dr. Szél Bernadett

19

10

Dr. Dorosz Dávid

9

16

Mile Lajos

3

5

Jávor Benedek

17

11

Karácsony Gergely

9

17

Kukorelly Endre

1

6

Scheiring Gábor

17

12

Kaufer Virág

8

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!