NAV: idén 682 milliárdos többletet várnak

Elismerés illeti az adóhatóság munkatársait azért, hogy a 2016-os költségvetési bevételi tervet el tudták érni, sőt, 31 milliárd forinttal meg is haladták azt – jelentette ki Tállai András parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

kdnp.hu – hirado.hu

Belső lapos

Tállai András, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár az M1 Ma reggel szerdai műsorának vendégeként

Hozzátette: a tavalyi év azért volt feszes, mert 500 milliárd forint többletet írt elő az országgyűlés. Az idei év még feszítettebb lesz, mert a tavalyi előirányzathoz képest 682 milliárd forint többletet várnak. Ez különösen úgy nehéz, hogy csökkent a társasági adó, bizonyos termékkörökben az áfa és a munkaadói járulék – jegyezte meg.

Számításokat végzünk, szeretnénk új, kreatív többletadó-beszedési ötletekkel előállni bízva a gazdaság 4 százalékos bővülésében – hangoztatta.

Úgy vélte: egy feszített tempóban, átgondolt munkával, egy modernebb informatikai háttérrel, ami a szakmai folyamatokat jobban támogatja, teljesíthető lesz az előirányzott terv.

Elmondta azt is: olyan termékköröket szeretnének utolérni és kitiltani a piacról, melyek után egyértelműen nem fizetik meg az áfát.

Arra a kérdésre, idén folytatják-e az eltitkolt jövedelmek felderítését, azt válaszolta: természetesen,   az adóhatóságnak az adóbevételek biztosítása mellett az ellenőrzés is feladata.

Beszélt arról is, hogy az adóhivatal nem esik el bevételektől amiatt, hogy “ügyfélbaráttá” vált. Sokkal hatékonyabb az az adóbeszedési mód, amikor meggyőzik az embereket arról, érdemesebb szankció nélkül az elkövetett hiba, hiányosság után befizetni az adót. Tavaly 2600 adózó önként 5,7 milliárd forintot fizetett be. Idéntől pedig már bekerült az adózás rendjéről szóló törvénybe a támogatói eljárás, melynek lényege, hogy ha valaki nem szándékosan csalta el az adóját, hanem csak tévedett, egy minimális önrevízós pótlék fejében megfizetheti azt az államkasszának – fejtette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!