Nemzeti stratégia a pénzügyi tudatosság növelésére

A lakosság pénzügyi tudatosságát előmozdítani hívatott nemzeti stratégia még a nyár előtt a kormány elé kerül – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Pénz7 eseménysorozatot megnyitó budapesti rendezvényen.

kdnp.hu – MTI

Kiemelte: a nemzeti stratégia célja, hogy több évre előretekintve alakítsa ki azt a széleskörű programot, amelynek révén a lakosság csaknem minden rétege – az iskoláskorúaktól az időskorúakig – az alapvető pénzügyi ismeretek birtokába juthat, hogy felkészültebben és magabiztosabban igazodjon majd el a pénzügyi termékek és szolgáltatások sokszor bonyolult világában.

A Pénz7 rendezvényeivel azt szeretnék elérni, hogy az általános és középiskolások alapvető pénzügyi ismeretekre tegyenek szert, erősödjék körükben a tudatos pénzügyi magatartás.

Balogh László elmondta: a pénzügyi ismeretek oktatására nagy szükség van Magyarországon, hiszen a hazai és a nemzetközi kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy bár a magyarok pénzügyi alapismeretei nem maradnak el a nemzetközi átlagtól, a pénzügyekhez fűződő hozzáállásukban és szemléletükben, a pénz kezelésében és a pénzzel kapcsolatos döntéseik megalapozottságában még jelentős hiányosságok mutatkoznak.

Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az idei Pénz7 eseménysorozata kibővül az alapvető vállalkozói ismeretek oktatásával is, hogy az iskolájukat elvégző diákok, egyetemi hallgatók közül egyre többen váljanak vállalkozóvá.

Az NGM államtitkára kiemelte: a magyarországi és nemzetközi kutatások azt is mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. Mindezen azért is érdemes változtatni, mert ez nemcsak az egyéni boldogulásuk, hanem az ország versenyképessége szempontjából is kulcskérdés – mutatott rá Lepsényi István.

Idén két témával is foglalkozik a Pénz7, a Bankoljunk okosan, és vállalkozzunk együtt! jelmondat arra a kezdeményezésre utal, hogy az eseménysorozat, a korábbi évek sikerei alapján, bekerült a tanév hivatalos oktatási rendjébe, a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára elmondta: a továbbfejlesztett eseménysorozat iránt óriási volt az érdeklődés, országszerte több mint 1100 iskola jelentkezett a programra, a mintegy 11 000 tanórán résztvevő diákok száma pedig meghaladja majd a 160 ezret. A gyakorlati tapasztalatokat több mint 400 önkéntes szakértő és vállalkozó mondja el a tanórákon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!