Üldözöttek százezrei térhetnek haza Észak-Irakba európai segítséggel

„Európának hallgatnia kell a keresztény, kurd és más helyi vezetők javaslataira Észak-Irakban, és közösen kell humanitárius segítséget nyújtania a helyi közösségekkel. Így komoly reményünk van a Moszulból és környékéről elüldözött százezrek mielőbbi hazatérésére” – hangsúlyozta Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő az Európai Parlament szerdai vitájában, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott észak-iraki offenzíváról rendeztek.


Hölvényi György kereszténydemokrata európa parlamenti képviselő

A képviselők közös állásfoglalásban sürgették a sokat szenvedett nemzeti és vallási kisebbségek, különösen az őshonos keresztények jogainak érvényesítését a térségben a majdani béketeremtés során.

A néppárti képviselő Yousif Mirkis-szel, az észak-iraki Kirkuk káldeus érsekével folytatott megbeszélését követően felhívta figyelmet, hogy Európának ezúttal a menekültek, köztük keresztények százezreinek hazatéréséért kell vezető szerepet vállalnia. A belső menekültek százezreiről gondoskodó helyi egyházak szerint Európa három területen nyújthat érdemi segítséget a háború utáni rendezésben. Helyre kell állítani az egészségügyi ellátást, meg kell kezdeni az otthonok és az infrastruktúra újjáépítését, valamint meg kell szervezni az oktatást, hogy a fiatalok jövőképet lássanak maguk előtt a saját földjükön.

Hölvényi György javaslatára a parlamenti határozat leszögezi: az üldözött vallási kisebbségek mielőbbi hazatérése érdekében a jelentős tapasztalattal rendelkező egyházi segélyszervezeteket is be kell vonni partnerként a nemzetközi humanitárius programok megvalósításába az észak-iraki rendezés során.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!