A KDNP tudomásul veszi az Alkotmánybíróság döntését a bejegyzett élettársi kapcsolatról

A KDNP tudomásul veszi az Alkotmánybíróság kötelező érvényű döntését a bejegyzett élettársi kapcsolatokról, de továbbra is meg szeretnék erősíteni a házasság és a család alkotmányos védelmét. Salamon László, a párt képviselője elmondta: jogi szabályozással szeretnék ezt megvalósítani, a megoldás mikéntjét a párt szakemberei vizsgálják.

A képviselő arra reagálva közölte ezt, hogy az Alkotmánybíróság kedden elutasította a törvény alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat, ezzel alkotmányosnak ítélte a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. Az Ab megerősítette: az azonos neműek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat iránti igény, mivel ők házasságra nem léphetnek az emberi méltósághoz való jogból levezethető.
    
A kizárólag azonos nemű személyek által létesíthető bejegyzett élettársi kapcsolat nem jelent konkurenciát a különneműek házasságának, ez a kapcsolat nem üresíti ki, nem értékeli le a házasság intézményét, ezért a testület nem adott helyt a módosított törvény ismételt megsemmisítésére vonatkozó beadványoknak. A törvény szerint bejegyzett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy létesíthet anyakönyvvezető előtt.

A jogszabály újbóli elfogadása után, 2009 tavaszán a KDNP levélben fordult az államfőhöz, azt kérve, fontolja meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény aláírását, és kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!