Aradszki András: A KDNP nélkül nem lett volna kétharmados győzelem

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőjével, a párt Pest megyei elnökével, energiaügyekért felelős államtitkárral választókerületéről, hazánk energiabiztonságáról és a Fidesz–KDNP-viszonyról is beszélgettünk…

A rendszerváltás idején, harmincas éveiben járva csatlakozott a Kereszténydemokrata Néppárthoz. Miért ezt a pártot választotta?

– Már 1988 körül – az MDF megalakulása után – érezhető volt, hogy változás lesz az országban. Ezen változás iránya azért sem volt számomra érdektelen, mivel alapvetően olyan családban nőttem fel, ahol a katolikus hitnek a megélése, a keresztény hagyományok és szokások ápolása (mint például a rendszeres templomba járás), megvoltak. Kézenfekvő volt tehát számomra, hogy jobboldali és keresztény ihletettségű párthoz csatlakozzak. Ehhez még adott egy támpontot az is, hogy barátom, Isaák László 1990-ban a KDNP színeiben elindult az országgyűlési választásokon. Emlékszem, hogy úgy kellett a kopogtatócédulákat az utolsó pillanatban összeszedni a jelöltségéhez. Az ő édesapja, aki a Demokrata Néppártnak (a KDNP elődpártjának) volt a tagja, szintén mesélt nekem a kereszténydemokráciáról. Ez volt a döntő lökés ahhoz, hogy a százhalombattai KDNP-alapszervezetet megalapítsuk Szabó Mihály úrral – sajnos már nincs közöttünk –, aki többedmagával elindította a folyamatot. Így lettem én a KDNP tagja, ez volt az első párt az életemben.

Már a második ciklusban dolgozik egyéni országgyűlési képviselőként. Mely eredményekre a legbüszkébb, és melyek a választásokig hátralévő feladatok a körzetében?

– Érdekes kérdés, ugyanis a két időszak nem ugyanazt a választókerületet jelenti. Abban viszont azonos mindkét választókerület, hogy érdi központtal rendelkezik és az is hasonlóságot jelent, hogy minden nagyobb méretű település, ami a két választókerületben van, jobb anyagi kondíciókkal rendelkezik, mint Érd.

Emiatt elsődleges cél az volt 2010 és 14 között, hogy a „fejletlenebb” megyei jogú város, Érd is elinduljon a fejlődés és a saját jogú városiasodás útján. 2014 után ez a munka folytatódott. A fejlődő Törökbálint, Diósd, Sóskút mellett Érdet is elérte egy „fejlődési boom”, megvalósult a város csatornahálózatának kiépítése, ennek mentén az utak fejlesztése, az Iparos úti csomópont korszerűsítése, amely utóbbinak következtében a napokban adtunk át egy nagy bevásárlóközpontot és végrehajtottuk Érd parkvárosi részének dinamizálását. Ami nagyon biztató, hogy sikerült bekerülni a Modern Városok Programjába, ez mintegy 40 milliárd forintos fejlesztést fog jelenteni Érdnek. Ennek egy része már a megvalósítás útján halad. Sokan költöznek Érdre, főleg fiatalok, a jobb levegő, a családias lakókörülmények miatt, és sok fiatal vállal itt gyereket, ezért muszáj iskolákat építeni. Sor kerül két általános iskola felújítására és gimnáziumi osztályokkal történő bővítésére, amelyek közül az egyiket a katolikus egyház, a másikat a református egyház fogja működtetni.

Elindul a felszíni vízelvezetési beruházás, aminek része lesz egy záportározó, amely szabadidőparkot is magába foglal majd. Reményeink szerint Érd súlyos örökségén, az utak állapotán is fogunk javítani.

Ezek nagyon fontos projektek, melyek meghatározzák a város karakterét. Ehhez az is kellett, hogy a Fidesz–KDNP 2006 októbere óta nem vesztett választást Érden, amire nyugodtan lehetünk büszkék.

Megújult a közélet szellemisége és iránya is. A Modern Városok Program keretei között egy gazdasági övezet kialakítására kerül sor, így remélhetőleg megszűnik az az áldatlan állapot is, hogy Érd egy főre jutó iparűzési adóbevétele közel azonos például a feleakkora népességű Salgótarjánéval.

Arra is büszkék lehetünk, hogy Érd mellett 2010 és 2017 között a többi település is elindult a fejlődés útján. Például Diósd iskola és óvodák építésével gyarapodott, Törökbálinton megkezdődött az új városháza építése és belső útfejlesztés is történt. Törökbálint a szememben azért is fontos, mert még csak várományosa voltam a település országgyűlési képviselőségének, amikor olyan javaslatot sikerült átvinni a parlamenten, amellyel a Telenor helyi adómegosztásában Törökbálint kiemelt kedvezményt kapott, és ezáltal közel 600 millió forintos adóbevételhez jutott.

Határozottan van egy elmozdulás a modernizáció irányába. A tüdőgondozó járóbetegrészlegének fejlesztését a közeljövőben adjuk át, Tárnokon már szépen haladnak az útfelújítások és célegyenesbe került a balesetveszélyes Zámori úti csomópont körforgalmának építése. Emellett Sóskúton is megtelik az ipari park vállalkozásokkal; az egyik gyárat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr adta át, a másikat (egy ipari robottechnikát alkalmazó gyár magyarországi telephelyét) pedig én magam. Tehát minden településen elindultak a fejlesztések, ezáltal azok nem csupán bekerültek abba a folyamatba, amely a „jobban teljesít” országot jelenti, hanem a gazdasági fejlődésnek a letéteményesei is váltak.

Ennek remélhetőleg az élvonalában van Érd és választókerülete; erre vagyok a legbüszkébb.

Pest megyében az országos helyzetet figyelembe véve is nagyon aktív a KDNP a települések, az önkormányzatok szintjén, és három kereszténydemokrata egyéni országgyűlési képviselő is van a megyéből. A párt megyei elnökeként mivel magyarázza a sikert? És milyen további célok tűzhetők ki?

– Nem régóta vagyok a KDNP Pest Megyei Választmányának elnöke, tehát a jól működő KDNP-s szervezetek és sikeres KDNP-s vezetésű önkormányzatok inkább az elődeimnek köszönhetők. Nekem az a nagy feladatom, hogy ezt a helyzetet megerősítsem annak érdekében, hogy továbbra is ezen a kedvező szinten maradjon a KDNP képviselete a megyében. Ráckevén, Piliscsabán és Vácott polgármesterekkel rendelkezünk, azonban vannak függetlenként induló, de szintén KDNP-s kötődésű polgármesterek és képviselők is, emellett pedig az alapszervezetek száma is jelentős. Három egyéni országgyűlési képviselő van Pest megyében, akik a kereszténydemokrata frakcióban ülnek. Ez is mutatja, hogy ez a megye egy kicsit talán erősebb KDNP-s képviselettel bír az országos átlagnál.

De az egész országban számos településen vannak KDNP-s polgármestereink. Azt kell mondanom, hogy ezt az erőt meg kell tartani, mert az nyilvánvaló számunkra (a frakciószövetség másik, fideszes felének is), hogy a KDNP nélkül 2010-ben a választásokon nem szerezetünk volna kétharmados többséget, vagyis a KDNP nélkül nem lenne ilyen meggyőző, egységes, jobboldali konzervatív erő az országban.

A célok között én mindig az apró munka jó elvégzését tekintem az egyik alapvető célnak. Igyekszem olyan talapzatra helyezni a helyi KDNP és a helyi Fidesz együttműködését, hogy az esetlegesen felmerülő anomáliák feloldásakor ne az ellenséget keressük egymásban, hanem a szövetségest. Ahogy miniszterelnök úr is mondta, a KDNP a horgony ebben a változó, ideológiailag ingatag világban a pártszövetségen belül. Úgy vélem, ezt a horgony-szerepet helyben is minden kereszténydemokrata alapszervezetnek meg kell találnia, a konfrontálódás és más, látszat-szövetségek megkötése helyett.

A fűtési szezon a végéhez közeleg, és persze komolyabb probléma idén sem volt a gázellátással. Az ellenzéki kritika ugyanakkor magas hőfokon izzott: volt, aki a gáztározók kimerülését vizionálta, mások pedig a hazai rezsidíjakat sokallták. Energetikai államtitkárként mindig képes megőrizni a hidegvérét az alaptalan riogatásokkal és méltatlan vádaskodásokkal szemben?

– Alapvetően először azt kell megvizsgálni, hogy a számunkra valótlannak tűnő állítást ki mondta. Az ellenzéknek az a fajta „romantikus hevülete” megvan, hogy – szerintük – lehetetlenre vállalkozik a kormány, minden egyes tevékenysége a nemzet kárára van, sőt minden a végórában van, Magyarország el fog veszni... Tudjuk, hogy ez persze nem így van. Ha belegondolunk abba, hogy milyen alacsony szinten áll a munkanélküliség, mennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma, a reálkeresetek mértéke, hogy stabil a gazdasági növekedés, közel kétszázezer ember került ki a mélyszegénységből, akkor van mire büszkének lenni.

És emellett van egy kereszténydemokrata ihletettségű Alaptörvényünk, amely világosan beszél a természetjog elvei alapján nyilvánvaló dolgokról, mint például hogy mi a házasság, mi a természetvédelemnek az értéke, miként tekintünk a határon túl élő nemzettestvéreinkre. Ha ezeket nézzük, akkor mindazoknak, akik ezen értékekkel, eredményekkel szemben felemelik a hangjukat, már a kritikájuk is erősen megkérdőjelezhető.

A konkrét felvetésre rátérve: az élet igazolta, hogy ismét alaptalanok voltak az ellenzéki riogatások. A téli felkészülés eredményes, sikeres volt, az elmúlt 10 év legerősebb telét tekintve is simán vettük az akadályt, nem ürültek ki a tárolók. És abban az esetben sem lett volna gond, ha az Ukrajnán keresztüli gázszállítás megszakadt volna, mert a stratégiai tartalékok rendelkezésre álltak. Tehát ennek a biztos tudatában könnyű volt megőrizni a hidegvérünket, mert tudtuk, hogy jó úton járunk, amiben a valóság megerősített minket.

A sok munka és hivatalos elfoglaltság mellett hogyan tud feltöltődni, s ha jut rá ideje, mivel kapcsolódik ki?

– Miután szeretem a munkámat és ezt az elfoglaltságot, sokszor ez is kikapcsolódást jelent számomra. Valóban sok kihívást, sok jó, pozitív benyomást kap az ember, amelyből tud töltekezni és építkezni. De a magánéletben, a családi körben megélt napok, órák, percek és pillanatok azok, amelyek mindig örömmel töltenek el. Lassan 3 unokás nagyapa vagyok; lányok az unokáim, ahogy a gyerekeim is, úgyhogy a szeretet, az egymás tenyerén hordozása erős kapocs közöttünk. Ha tehetem, akkor a szépirodalom, a művészet és a sport felé orientálódva kapcsolódom ki, ugyanakkor nagyon szívesen töltöm el időmet szülővárosomban, és évente egyszer-kétszer törekszem családi kirándulásokat is megengedni magamnak. Nem kell nagy dolgokra gondolni! Engem nem láttak még a Maldív-szigeteken napozni és süttetni a hasamat; nagyon szeretem a hazámat, a Kárpát-medencét, ezért itt töltöm el a szabadidőmet, ha időm és feladataim engedik. Hívő ember lévén örömmel veszek részt egy-egy keresztény zarándoklaton is.

 

kdnp.hu

Fotó: kdnp.hu, MTI, erdmost.hu

Hozzászólások

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • Allowed HTML tags: <em> <strong>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Insert SoundCloud track or set with the [soundcloud:URL] tag.
  • You may insert videos with [video:URL]

További információ a formázási lehetőségekről