Az 1956-os forradalomra kötelesség emlékezni és emlékeztetni

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar érdekeknek megfelelő döntés született Ukrajnával összefüggésben. Erről Szijjártó Péter beszélt hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol az EU Külügyek Tanácsa és Általános Ügyek Tanácsa előző heti üléseiről számolt be. Latorcai János az 1956-os forradalomról szólva felidézte a forradalom ügyét vizsgáló ENSZ-bizottság másodtitkára, Povl Bang-Jensen dán diplomata életútját és tragikus halálát.

Szijjártó: a magyar érdekeknek megfelelő döntés született Brüsszelben
 
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar érdekeknek megfelelő döntés született Ukrajnával összefüggésben az uniós Külügyek Tanácsa előző heti brüsszeli ülésén.
 
Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában kiemelte: a Külügyek Tanácsában egyetértettek abban, hogy fenn kell tartani a politikai párbeszédet minden szereplővel, valamint a nemzetközi jog és Ukrajna területi integritásának megsértésére meg kell adni a megfelelő választ.
 
Világossá tették azt is, hogy szükség van strukturális reformokra, egyértelmű menetrend megalkotására Ukrajnában, és szorgalmazták a minél gyorsabb kormányalakítást. „Hazánk érdekeinek megfelelően" bekerült a konklúziók közé a decentralizáció is – fejtette ki a miniszter, aki „hagyományteremtő szándékkal" kért szót az Országgyűlésben a Külügyek Tanácsa és az Általános Ügyek Tanácsa üléseiről beszámolva.
 
 
Kitértek az uniós tanácskozáson a fordított irányú gázáramlást biztosító országok szerepére is, és a magyar és szlovák gázvezetékek összekötésére. Szólt a miniszter arról is, hogy hivatalosan elindították az unió ukrajnai tanácsadó misszióját, amit Mizsei Kálmán közgazdász vezet.
 
Az Általános Ügyek Tanácsáról Szijjártó Péter elmondta: a jogállamisági kezdeményezésről Magyarország álláspontja világos, az Európai Bizottságnak jelenleg is vannak eszközei, hogy ha ilyen típusú aggodalmai vannak, annak hangot adjon. Jelezte: a létrejött konszenzus értelmében fontos a politikai párbeszéd intenzitása a  jogállamiságról, és decemberre előkészítik az ezen mechanizmus elindításához szükséges döntéseket. A tanácson mindenki kiemelte, ha létrejön egy ilyen mechanizmus, annak célja a szolidaritás megerősítése kell legyen a tagállamok között – mutatott rá Szijjártó Péter.
 
MSZP: milyen visszhangja volt a korrupciós botránynak?
 
Tóth Bertalan szerint üdvözlendő lenne, ha minden külügyi témában a parlament előtt felszólalna a tárcavezető és ismertetné a kormány álláspontját. Az MSZP-s képviselő azt firtatta, hogy a tagállamok hogyan ítélik meg Magyarországot, „a korrupciós botránynak" milyen visszhangjai voltak.
 
LMP: „kalmár szemléletű" külpolitikával nem lehet szövetségeket szerezni
 
Schiffer András szerint üdvözlendő, hogy az unió Ukrajna-álláspontjába beépíti a decentralizációt, ezt fel lehet fogni akár magyar sikerként is. Azzal azonban pontosan tisztában kell lenni – folytatta –, hogy a külhoni magyarság autonómiatörekvései és a Kárpát-medence környezetbiztonsága iránt csak akkor szerezhetnek szövetségeseket az unióban vagy a nagyvilágban, ha értékközpontú külpolitikát folytatnak. Egy „kalmár szemléletű" külpolitikával „nem lesznek szövetségeseink" – hangsúlyozta az LMP frakcióvezetője.
 
Fidesz: elemi érdek a válság tárgyalásos rendezése
 
Hörcsik Richárd szerint a Fidesz az elmúlt években következetesen képviselte azt a külpolitikai irányvonalat, hogy Ukrajna mint keleti szomszéd kiemelt stratégiai fontosságú Magyarország számára. Utalt arra, hogy a kárpátaljai magyarság védelmét az alaptörvény is előírja és szerinte a magyar kormány ennek megfelelően jár el. Magyarország az energiabiztonság szempontjából is fokozott figyelmet követel Ukrajnától. Összhangban a visegrádi négyek és az unió tagállamaival elemi érdek a válság tárgyalásos rendezése – hangoztatta a fideszes képviselő. Kiemelte: a nyugati integráció előfeltétele a békés viszonyok megteremtése, amihez a magyar országgyűlési képviselők is hozzájárulhatnak a társulási szerződés keddi szavazásán.
 
Jobbik: fontos a decentralizáció
 
Gyöngyösi Márton kiemelte: sokszor elmondták, a békés rendezés és a párbeszéd hívei, s a nemzetközi jog tiszteletben tartását kiemelten fontosnak tartják. Akkor is felemelik ugyanakkor a szavukat, ha Ukrajna sérti meg ezeket a jogokat a saját területén – jegyezte meg a jobbikos képviselő.
 
A szocialista frakció tagjai laptopjukra nemzeti színű és uniós zászlókat ábrázoló matricát helyeztek el a hétfői ülésnapon.
 
KDNP: kötelesség emlékezni és emlékeztetni
 
Latorcai János az 1956-os forradalomról szólva kiemelte: kötelesség emlékezni és emlékeztetni, majd felidézte a forradalom ügyét vizsgáló ENSZ-bizottság másodtitkára, Povl Bang-Jensen dán diplomata életútját és tragikus halálát. Szavai szerint a dán diplomata kész volt mindent kockára tenni az általa folytatott vizsgálat során.
 
 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: a diplomata személyes kapcsolatba került a túlélőkkel, akik meggyőzték, ki kell állni a magyar emberek mellett. Hozzáállása fontos üzenetet hordoz a jelenkor számára: legyenek bármilyen, mindent elsöprőnek tűnő akaratok is, saját magunkért, az igazságért mindig ki kell állni. Közölte: a forradalom 60. évfordulóján dán-magyar együttműködéssel a diplomata magyar külügyminisztériumi szobrához hasonló emlékművet szeretnének állítani Koppenhágában.
 
LMP: teljes fordulatszámra kapcsolt az új hűbérúri rendszer
 
Schiffer András (LMP) szerint teljes fordulatszámra kapcsolt az új hűbérúri rendszer, a nemzeti burzsoázia tagjainak kijelölése. Az ellenzéki politikus szerint a kormánypártok előnyöket nyújtottak a dohányiparban működő Continental Zrt.-nek, a CBA-nak és az energetikai piacon működő MET Zrt.-nek, valamint Andy Vajnának a kaszinókoncesszióval. Mint mondta, ezek mögött a nagyvállalkozások mögött gyakran offshore szálak fejthetők fel. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára azt mondta, a képviselő személyeskedő mondataira nem kíván reagálni, és feljelentésre biztatta, ha törvényellenes cselekményről tud.
 
A Jobbik a devizahitelek piaci árfolyamú forintosítása ellen
 
Z. Kárpát Dániel (Jobbik) ismét a devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosítása ellen emelt szót, arcátlannak nevezve azt. Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára azt mondta, a devizahitelezés kialakulásáért a 2003-2010 között kormányon lévőket súlyos felelősség terheli. Elmondta, azért volt szükség a piaci árfolyamú forintosításra, mert ha az kedvezményes árfolyamon történne, a devizahitelesek nagyságrendekkel jobban járnának, mint a forinthitelesek.
 
MSZP: elég volt!
 
Tóbiás József (MSZP) az újpesti választás kapcsán arról beszélt, hogy az eredménnyel a választók azt üzenik a kormánynak, elég volt. Tállai András válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem parlamenti választások voltak vasárnap, egyetlen képviselőt választottak egy olyan körzetben, amelyet eddig is rendre a szocialisták nyertek. Egyetlen mandátum elnyerése nem a parlamenti többséget jelenti és nem jelent teljes népakaratot sem, azt sem jelenti, hogy az emberek kormányt szeretnének váltani – hangsúlyozta.
 
Fidesz: le kell zárni a devizahitelesek ügyét 
 
Rogán Antal (Fidesz) is úgy értékelte, hogy a szocialistáknak vasárnap csak sikerült megvédeni azt a mandátumot, amit tavasszal megszereztek. Ez annyit jelent, hogy minden marad a régiben úgy, ahogy a választók április 6-án eldöntötték – tette hozzá. Gratulált az MSZP-frakciónak ahhoz, hogy „stikában" a múlt héten Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének sikerült 100 millió forint adótartozást visszafizetnie. A kormánypárti politikus emellett beszélt arról, hogy folytatódik a pedagóguséletpálya-program, jövőre pedig elindul egy ilyen program a rendvédelmi szerveknél is. Közölte, reméli, a szociális életpályaprogramot is be tudják vezetni. Elmondta, szeretnék lezárni a devizahitelesek ügyét is, ami a szocialisták miatt alakult ki.
 
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azt mondta, nagy gond van a Házban, ha a szocialisták örömünnepet ülnek ahelyett, hogy saját házuk táján sepregetnének. Utalt arra, hogy sajtóhírek szerint még az idén vádat emelhetnek egy korrupciós ügyben Hiszékeny Dezső ellen (MSZP). El kéne számolni a rendezetlen, bűnös, korrupt ügyeikkel – hangoztatta. Az államtitkár felszólalása közben is hangoskodtak a szocialisták, mire Kövér László azt mondta, szedjék össze magukat, ez nem a Fővárosi Nagycirkusz, hanem a magyar parlament.
 
Napirend elfogadása
 
A Fidesz javaslatára a parlament úgy döntött, hogy ezen az ülésen nem tartanak zárószavazást a központi címregiszter létrehozásával összefüggő törvénymódosítási javaslatról, és nem vitatják meg a fideszes Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatát sem, amelynek címe: Communitates Fortissimae – a hűség falvairól. Utóbbi ügyében azért kellett így dönteni, mert visszavonták a javaslatot, és Hende Csaba egy új előterjesztést nyújtott be frakciótársával, Ágh Péterrel közösen. Ennek tartalma változatlan – a hűség falva címet adományozná Szentpéterfa, Ólmod, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községeknek –, csak a latin kifejezést módosították Communitas Fidelissimára.
 
Ezt követően az Országgyűlés elfogadta a napirendet.
 
Interpellációk
 
MSZP: a kormány csökkentené a gimnáziumi férőhelyek számát
 
Kiss László (MSZP) interpellációjában az oktatáspolitikát bírálva arról beszélt, hogy a kormány mindent megtett az oktatáshoz való hozzáférés esélyének csökkentéséért, a kabinet újabb terve a gimnáziumi férőhelyek számának csökkentése. Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára azt mondta: aki Magyarországon tanulni akar – és megvannak a szükséges képességei például a gimnáziumhoz vagy az egyetemhez –, annak lehetősége is van rá. A költségvetésből nem olvasható ki gimnáziumi férőhelycsökkentés, gimnáziumba az kerülhet, akinek megvan hozzá a szándéka, és teljesíti a bemeneti követelményeket – jegyezte meg.
 
A Jobbik a foglalkoztatáspolitikát bírálta
 
Volner János (Jobbik) arról érdeklődött, hogy mi történt az egymillió új munkahely kormányzati ígéretével. A magyar vállalkozások „elsorvadnak", a túladóztatott gazdaságban elképesztő méreteket ölt a feketegazdaság, a versenyszférában pedig gyakorlatilag nem volt foglalkoztatásbővülés – sorolta kifogásait. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára reagálásában kiemelte, hogy Magyarországon több mint tíz hónapja 4 millió felett van a foglalkoztatottak létszáma, amire 22 éve nem volt példa. Jelezte egyúttal, hogy a kormány támogatni fogja a közfoglalkoztatásból a versenyszférába kijutást.
 
LMP: mikorra változik 80:20-ra a kisbirtok-nagybirtok aránya?
 
Sallai R. Benedek (LMP) azt kérdezte a kormány képviselőjétől, hogy mikorra változik 80:20-ra a kisbirtok-nagybirtok aránya. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára azt válaszolta, sosem azt mondták, hogy egyik napról a másikra lesz 80:20 a kisbirtok-nagybirtok aránya, a jogszabályokon, tulajdonviszonyokon „torony iránt" nem lehet átgázolni. A nagybirtokok visszaszorítását segíti a földtörvény, a Földet a gazdáknak program és a területalapú támogatások rendszere – sorolta.
 
Fidesz: fenntartható növekedési pályára állt a gazdaság
 
Galambos Dénes (Fidesz) interpellációjában arról beszélt, hogy fenntartható növekedési pályára állt a gazdaság, idén 3,2 százalékos GDP-növekedés valószínűsíthető, 2015-ben pedig 2,5 százalékos bővülés kalkulálható. A pozitívumok között említette, hogy jövőre is mérsékelt inflációra számítanak, majd azt kérdezte, hogyan segíti a jövő évi költségvetés a stabil pénzügyeket. Válaszában Tállai András NGM-államtitkár megerősítette: a kabinet gazdaságpolitikai célja egy stabil, fenntartható gazdasági növekedés elérése, sőt a gazdaság jobb teljesítményével 2015-ben akár még a tervezett 2,5 százalékosnál is nagyobb lehet a bővülés. Fontosnak nevezte emellett a munkahelyteremtést, a kereslet bővítését és az államadósság-csökkentést.
 
MSZP: miért kell megvárni az utca hangját?
 
Gúr Nándor (MSZP) azt kifogásolta, hogy miközben a munkáltatók egyre többet költenek a munkavállalókra, azok mégis kevesebbhez jutnak. Hiányolta a konzultációt a cafeteria adózásával összefüggésben, szerinte ennek következménye volt a közfelháborodás. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára válaszában jelezte: az adótörvények tárgyalása során a cafeteria területén engedtek a legtöbbet az eredeti tervekhez képest. Kiemelte: 200 ezer forintos összeghatárig nem változik az adóteher, s azon felül sem, ha a munkáltató SZÉP-kártyán adja a juttatást. Kitért arra is: a hat évvel ezelőtti rendszert senki nem kívánja vissza, mert a reáljövedelmek csökkentek, megvonták a 13. havi nyugdíjakat és béreket.
 
Jobbik: mit tesz a kormány a szakmai gyakorlatok ügyében?
 
Farkas Gergely (Jobbik) szerint sok fiatal munkanélküliségéhez hozzájárul a szakmai tapasztalat hiánya, a gyakorlatokra szolgáló helyeken pedig kihasználják őket. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára azt emelte ki: 29-ből 20 felsőoktatási intézmény mintegy 4000 gyakorlati hellyel vette fel a kapcsolatot és vetette nyilvántartásba azokat. Szólt arról, hogy a hallgatóknál az általánosnál kedvezőbb feltételeket állapíthat meg a munkaadó, a jogszabályok kiemelten biztosítják a munkajogi védelmüket, és kötelező díjazás illeti meg őket. Az államtitkár előrelépésnek nevezte a duális képzést, jelezve: szeretnék, ha az érintettek olyan tudásra tehetnének szert, amit itthon hasznosíthatnák.
 
KDNP: milyen vasúti fejlesztések várhatók?
 
Földi László a hazai vasúti hálózat megfelelő kapacitása és kiszámítható működése mellett érvelt, jelezve, hogy a vasút sokaknak a munkába, iskolába járás eszköze. Megjegyezte, számos pálya- és hídrekonstrukciós projekt fut, és kényelmi fejlesztések is vannak. Azt firtatta, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban mekkora forrás jut további fejlesztésre, s mi várható az elővárosi közlekedésben.
 
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: két csatornán keresztül 1215, illetve 390 milliárd forint jut közlekedésfejlesztésre, ennek háromnegyede a kötöttpályás közlekedés területén hasznosulhat. A fejlesztések mintegy 800 kilométert érintenek majd, s a transzeurópai hálózat részét képező vonalakon nő majd az átlagsebesség. Az államtitkár szólt arról, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az elővárosi közlekedés feltételeinek javítására, a sebességkorlátozások felszámolása és P+R parkolók építése révén pedig a kormány számításai szerint jóval többen veszik igénybe a szolgáltatásokat.
 
Azonnali kérdések
 
Az MSZP a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetésére kérdezett rá
 
Harangozó Tamás (MSZP) a magánnyugdíj-pénztárak megszüntetésére kérdezett rá, a többi közt arra várt választ: magántulajdon-e az ezeken számlákon lévő összeg, és ha igen, hogyan veheti azt el a kormányzat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter válaszában úgy fogalmazott: az a nyugdíjpénztár, ahol a tagok több mint 70 százaléka fizet díjat, megmaradhat, amelynél ez nem áll fenn, az azonban vagy beolvad egy másik pénztárba, vagy tagjai az állami rendszerbe kerülnek. Ők a reálhozamot is megkapják – tette hozzá a miniszter. Emlékeztetett: 2011 után százezren maradtak a magánnyugdíj-pénztári rendszerben, mára azonban számuk hatvanezerre csökkent, és átlagosan havi 500 forintos tagdíjat fizetnek.
 
Jobbik: milyen állami tulajdon kerül kalapács alá?
 
Gyöngyösi Márton (Jobbik) elmondta: meglepetést keltett számára a költségvetésben egy az állami vagyonnal kapcsolatos sor, amelyen 169 milliárd forintos bevétel szerepel. Tállai András közölte: a bevétel nem működési vagy dologi kiadást finanszíroz, hanem a beruházási alap része lesz, és az állam által megvalósítandó fejlesztések forrásául szolgál. A nemzeti vagyon így nem csökken – hangsúlyozta, hozzátéve: a fejlesztési prioritásokról a kormány dönt.
Fidesz: hogyan halad a lakossági állampapír-értékesítés?
 
Bodó Sándor (Fidesz) arra kérdezett rá, hogyan halad a lakossági állampapír-értékesítés. Hangsúlyozta a megtakarítási forma megbízhatóságát és a változatos kínálatot. Előnyének nevezte még, hogy az államkincstár nem számol fel díjat a számlavezetésért, és folyamatosan bővül az értékesítési hálózat is – mondta. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára közölte: 2300 milliárd forint értékű állampapír van az emberek kezében, az elmúlt években megháromszorozódott az összeg. Az államkincstár 14 új lakossági értékesítési pontot nyitott – folytatta –, és további 10 várható. Öt új állampapírtípust vezettek be, emellett kiemelt, a piacinál magasabb kamatot fizetnek – mondta.
 
A KDNP a diaszpóra magyarság jövőjéről kérdezett
 
Szászfalvi László azt mondta, a kormány életre hívta a Kőrösi Csoma Sándor programot, amellyel a Magyarországgal való kapcsolattartást ösztönzik, az identitást erősítik. A képviselő azt kérdezte, hogy az elmúlt két év sikere után idén is folytatódik-e a program. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára válasza szerint 2014-ben öt kontinens 24 országába küldtek száz ösztöndíjast, a program folytatódik, a kormány erre 1 milliárd forintot fordít. Szászfalvi László viszonválaszában azt hangsúlyozta, hogy a diaszpóra magyarsága a nemzet egyenjogú részét képezi.
 
Fidesz: mikor tervezik a duális képzés bevezetését a felsőoktatásban?
 
Pósán László (Fidesz) azt kérdezte, mikor, hogyan tervezik a duális képzés bevezetését a felsőoktatásban. Elmondta, üdvözlendő, hogy a gyakorlati képzést is behozzák a felsőoktatásba. Rétvári Bence válaszában közölte, a munkaerőpiac elvárásainak megfelelő szakemberképzés az elméleti és a gyakorlati képzést azonos fontossággal kezelő duális felsőoktatás megteremtésével érhető el. Emlékeztetett arra, hogy júniusban nevesítették a felsőoktatási törvényben a duális képzést, és szeptember 1-je lesz az első képzések indulásának hivatalos időpontja.
 
Letelepedési államkötvény
 
Rogán: 300 ezer euróra nő a letelepedési kötvény névértéke
 
A jelenlegi 250 ezer euróról 300 ezer euróra növelné Rogán Antal és Tuzson Bence fideszes képviselők indítványa a letelepedési államkötvény névértékét. A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés expozéjában a Fidesz frakcióvezetője elmondta, technikai jellegű módosításokat tartalmaz a javaslat. Kiemelte azt is, hogy a magyar kötvény az egyik legkedvezőbb kondícióval rendelkezik az Európai Unióban, de szigorú, mert állampolgárságot nem, csak letelepedési engedélyt biztosít bizonyos feltételek mellett. Elmondása szerint eddig csaknem kétezer jelentkező volt, elsősorban kínaiak, egyéb távol-keleti országok állampolgárai és oroszok. Jelezte azt is, hogy az állam 2015-re nem tervez deviza alapú kötvénykibocsátást.
 
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, hogy a kormány támogatja az önálló képviselői indítványt.
Völner Pál, a Fidesz vezérszónoka szintén támogatásáról biztosította az előterjesztést.
Tóth Csaba (MSZP) amellett, hogy a módosítás ellen kifogást nem emelt, a kötvényeket árusító közvetítő cégekkel kapcsolatban több kritikával élt. Mint mondta, jelentős, 40-45 ezer eurós jutalékot kapnak üzletenként, és legtöbbjük offshore hátterű.
Mirkóczki Ádám (Jobbik) kétségeit fejezte ki a program sikerességével kapcsolatban. Kifejtette: a keleti partnerség nem azon múlik, hogy van-e olyan kiskapu, amit pénzért meg lehet nyitni. Hozzátette: Magyarország tranzitország jellege miatt nemzetbiztonsági kockázatok is fennállnak.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szintén a közvetítő cégek offshore hátterét kifogásolta, és azt sérelmezte, hogy nincs munkahelyteremtéshez kötve a kötvény vásárlása.
Rogán Antal a vitában elhangzottakra úgy válaszolt, hogy a közvetítő cégek nem Magyarországon tevékenykednek, magyar cégek pedig nem lennének képesek más országokban értékesíteni a kötvényeket. 
 
Jakab István levezető elnök az általános vitát lezárta.
Nemzetbiztonsági ellenőrzés
 
Kormány: cél az alkotmányellenes elemek korrigálása
 
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára expozéjában kifejtette: korábban csak a kinevezés előtt ellenőrizték a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső jogviszonyba kerülőknél a biztonsági feltételek meglétét, s ez a gyakorlat nem fedte az ötéves érvényességi idő alatt felmerülő, befolyásolásra alkalmas körülményeket. Tavaly ennek érdekében módosítottak törvényt, de az Alkotmánybíróság (Ab) két elemet, a folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzés lehetőségét és a külső jogorvoslat megszűnését megsemmisítette. Kitért arra, hogy a mostani javaslat szerint az érintetteknek hozzá kell járulniuk az ellenőrzéshez, és részletesen szabályozza a felülvizsgálatra vonatkozó eseteket, kockázati tényezőket is. Az államtitkár szavai szerint megteremtik a kormánytól független jogorvoslatot is, az elutasítottak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságához fordulhatnak panasszal.
 
Fidesz: a javaslat orvosolja az Ab észrevételeit
 
Németh Szilárd, a Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy 2013-ban szükséges és időszerű módosításokat hajtottak végre a jogszabályon, ez a törvény pedig orvosolja az Alkotmánybíróság észrevételeit. Megjegyezte: az Ab arra is rámutatott, hogy önmagában nem alkotmányellenes a jogviszony fennállása alatti nemzetbiztonsági ellenőrzés. A vizsgálat elrendelésének okai közé sorolta a jogviszony tartalmának megváltozását, az illető saját kérését, a változások bejelentésének elmulasztását, továbbá olyan körülményeket, mint például büntetőeljárás indulása, a külföldi kapcsolatokban bekövetkezett lényegi változás, idegen állampolgárság, külföldi útlevél megszerzése, kábítószer-, illetve alkoholfüggőség, a jövedelemhez képesti jelentős eladósodás vagy vagyongyarapodás. Méltatta a jogorvoslati lehetőség megadását, és a javaslat támogatására kérte a képviselőket.
 
MSZP: a jogorvoslat kiterjesztése esetén lehet konszenzus
 
Molnár Zsolt, az MSZP vezérszónoka arról beszélt, hogy a koherenciazavarokra másfél éve felhívták a figyelmet. Hozzátette: látja a jó szándékot, de néhány részletkérdésben módosító javaslatokat tart indokoltnak. Értékelése szerint a folyamatos ellenőrzésre jó választ ad az indítvány, mert a korábbi szabályozás felett eljárt az idő, négy-öt év alatt pedig szükséges az ellenőrzés, mert sok változás bekövetkezhet az érintettek életében.
 
Jobbik: következetességre van szükség 
 
Mirkóczki Ádám, a Jobbik vezérszónoka a legnagyobb problémának a kettős mércét nevezte, szerinte a javaslat több gumiparagrafust tartalmaz. A minősített adatok védelméhez fűződő érdekekről szólva negatív példaként hozta a Portik-Laborc találkozókat, a Simon- és a Kovács-ügyet: komplett oldalak jelentek meg a sajtóban, de a kiszivárogtatásokat nem követte semmilyen vizsgálat.
 
LMP: további szűkítések kellenek 
 
Szél Bernadett, az LMP vezérszónoka azt mondta: elvárta volna, hogy olyan eleme is legyen az indítványnak, amely szerint a vizsgálat alá esőknek kötelességük lenne jelenteniük, ha kitiltják őket egy másik országból. Értékelése szerint a korábbi javaslat a folyamatos adatgyűjtést, a magánszféra titkainak konkrét ok nélküli vizsgálatát tette volna lehetővé, ehhez képest a korrekciós kísérlet pozitív, de még tág.
 
Vita
 
Staudt Gábor (Jobbik) azt hangoztatta, hogy nem vezet jóra, ha a kormány politikai célokra használja a titkosszolgálatokat, és attól függően induljon eljárás egy-egy kiszivárogtatási ügyben, hogy az kinek az érdeke. Úgy véli, a nemzetbiztonsági bizottság nem jelent valódi kontrollt, nincs meg az a szakértelem, ami a bíróságban. Kifogásolta, hogy az ellenőrzés alá esőknek a hozzátartozókért is felelősséget kell vállalniuk.
 
Kontrát: a kormány minden módosítót megfontol
 
Kontrát Károly zárszavában azt hangoztatta: a kormány minden módosító javaslatot megfontol, mert cél, hogy a legjobb törvényt alkossák meg. Egyúttal visszautasította a titkosszolgálatok politikai felhasználását illető megjegyzést.
 
Napirend után
 
Napirend utáni felszólalásra két képviselő jelentkezett. A jobbikos Lukács László György az egészségügyi rendszer átalakításának lehetséges újabb veszteseiről beszélt, míg frakciótársa, Ander Balázs Somogy megye roma népességét, népesedését elemezte.
 
Hiller István levezető elnök lezárta az ülésnapot, a képviselők kedden 8 órakor folytatják a munkát.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!