Az egyik legnagyobb küzdelem Pakson lesz

Az október 12-i önkormányzati választáson az egyik legnagyobb küzdelem Pakson lesz – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Duna-parti városban rendezett választási fórumon. Paks a kormány támogatása nélkül nem létezik, és a mindenkori magyar kormánynak szüksége van Paksra – hangoztatta a tárca vezetője Kozmann György, a Fidesz paksi polgármesterjelöltje mellett mondott kampánybeszédében.

Seszták Miklós szerint Paks ma nem ott tart, ahol kellene; egy szürke kisváros hétköznapjait éli. A város fejlődéséhez szavai szerint a kormánytámogatás és a kormánypárti megyei vezetés mellett fideszes önkormányzat is kell.

Az Erzsébet szálló rendezvénytermében, mintegy száz érdeklődő előtt a politikus „harcra” hívta a jelenlévőket, mint mondta, egy-egy paksi választókörzetben legalább 500 szavazat kell a győzelemhez. Ezért – mint mondta – nem elég, hogy a fórum résztvevői elmenjenek szavazni, minden jelenlévőnek még nyolc embert kell „hoznia” a választás napján.

Seszták Miklós Kisvárda példáját említette, ahová közlése szerint 1990 és 2010 között 200 millió forint fejlesztési forrás érkezett, 2010 és 2014 között, miután a Fidesz-KDNP átütő sikert aratott, 12 milliárd forint volt az adósságátvállalás és a fejlesztések értéke.

„Nem mondtam, hogy ha egy nem a mi politikai családunkból származó polgármester lesz, nem kap fejlesztési forrást, csak az nem mindegy, hogy mennyit és a mikor” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a KDNP alelnökeként cáfolta azt, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt támogatna más jelöltet Pakson, a párt egyértelműen kiállt Kozmann György mellett – szögezte le.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!