Az erdélyi magyarságnak joga van az állami magyar egyetemhez, önálló orvosi karhoz

Az erdélyi magyarságnak joga van az állami magyar egyetemhez, Marosvásárhelyen pedig az önálló orvosi fakultáshoz – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a marosvásárhelyi magyar orvosképzés beindításának 70. évfordulója alkalmából pénteken rendezett megemlékezés résztvevőihez intézett levelében. „Nem mondunk le a múltunkról, a jövőnkről" – szögezte le Semjén Zsolt.

Hetven éve Románia uralkodója önálló magyar egyetemként alapította meg azt a felsőfokú tanintézetet Kolozsváron, amelynek Marosvásárhelyre kihelyezett és önállósodott orvosi karából 1948-ban megalakult a szintén magyar tannyelvű Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézet (a későbbi MOGYE) – idézte fel a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott évfordulós ünnepségen Szabó Béla professzor, a MOGYE magyar tagozatának vezetője. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) azután szervezte a pénteki megemlékezést, hogy a MOGYE immár román többségű szenátusa az évfordulót „kisajátítva" és annak magyar vonatkozását elhallgatva rendezett a múlt héten ünnepséget az „egyetemalapító" Mihály király tiszteletére.    

„Amit a MOGYE vezetősége tett, kimeríti a történelemhamisítás fogalmát" – mutatott rá Szabó Béla. Mint kifejtette: a Mihály király által aláírt törvényrendelet 1945. május 29-én jelent meg, de azzal nem Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron hoztak létre új egyetemet, amely az alapító okirat szerint a „magyar nemzetiség" oktatási igényeit volt hivatott kiszolgálni. Hozzátette: a négy fakultással indult tanintézet orvosi kara azért került Marosvásárhelyre, mert a kolozsvári klinikákon nem sikerült a román és a magyar tannyelvű orvosképzés gyakorlatait is megszervezni.    

A megemlékezésen a MOGYE egykori oktatói felidézték, hogy 1962-ben, a román kommunista párt vezetőinek szóbeli utasítására vált kétnyelvűvé az oktatás, a gyakorlati órákat pedig attól kezdődően a mai napig kizárólag románul tartják. Szilágyi Tibor egyetemi tanár a MOGYE magyar tagozatának mostani jogérvényesítő küzdelmét vázolta fel. Rámutatott: az egyetem vezetőségének kétharmados román többsége büntetlenül elszabotálja a 2011-ben elfogadott oktatási törvény azon rendelkezéseit, amelyek a magyar oktatásnak tagozati önállóságot irányoznak elő.

A társintézetek, történelmi egyházak, politikai pártok képviselőinek jelenlétében tartott megemlékezést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes levélben köszöntötte. Az erdélyi magyarságnak joga van az állami magyar egyetemhez, Marosvásárhelyen pedig az önálló orvosi fakultáshoz – hangsúlyozta.

Rámutatott: a kizárólag magyar tannyelvű intézményként létesült MOGYE nemzetiségi jellegét a kommunista diktatúra idején az akadémiai közösség megkérdezése nélkül erőszakkal változtatták meg. „Nem mondunk le a múltunkról, a jövőnkről" – szögezte le Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes arra biztatta az erdélyi magyarokat: ragaszkodjanak ahhoz, ami az övék volt, ugyanakkor a magyar kormány támogatásáról biztosította jogküzdelmüket.

„Minden alkalmat megragadunk, hogy emlékeztessük a román államot az 1945-ös dekrétumra, és arra, hogy szavatolja az egészségügyi ellátáshoz és orvosi kezeléshez való közösségi alapjogot, amely anyanyelvén illet meg az erdélyi magyarságot (…) A marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzésnek a sorsa létkérdés a magyar nemzetrész számára, mindenkor mindent meg kell tenni megmaradásáért, gyarapodásáért" – mutatott rá az évforduló alkalmából írt levelében Semjén Zsolt.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!