Az IMF javított a magyar gazdasági előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében. Az IMF kedden nyilvánosságra hozott világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében az idei növekedés mértékét 3 százalékra változtatta az áprilisban várt 2,7 százalékról, a jövő évi gazdaságnövekedési kilátást 2,3 százalékról 2,5 százalékra emelte. Tavaly 3,6 százalékkal nőtt a magyar GDP.

Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon az idén 0,3 százalékos lesz az infláció, míg áprilisban még azzal számolt, hogy a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF mostani jelentésében, ugyanúgy, mint tavasszal. Tavaly 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

A magyar folyó fizetési mérleg idei GDP-arányos többletét az áprilisi 4,8 százalékról 5 százalékra, a jövő évit 4,1 százalékról 4,3 százalékra változtatta kedden ismertetett jelentésében a szervezet. A tavalyi többlet a GDP 4 százaléka volt. 

A valutaalap szerint az áprilisban vártnál jelentősebben mérséklődik a magyarországi munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,3 százalékra, jövőre 7,0 százalékra csökken. Áprilisban az idei évre nagyobb, 7,6 százalékos, jövőre 7,4 százalékos munkanélküliséggel számolt az IMF.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!