Az isteni szeretet segít át minden nehézségen

Nem a csüggedés, nem az értelmetlen sodródás, hanem a bizalom, a derűs világszemlélet, a mindenki felé megnyíló isteni szeretet az az erő, amely átsegít minden nehézségen, még a halálon is – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Egyház közös húsvéti üzenetében. Az MTI-hez eljuttatott dokumentumban az egyházi vezetők rámutatnak: a teremtett világ Isten ajándéka, amelyet „gondosan és felelősséggel kell kezelnünk.

Személyes adottságaink, életünk, egészségünk, a családok, a közösségek, a népek, a nyelvek, a kultúrák, a történelmi tapasztalatok mind a Teremtő ajándékai. Értékesek és boldogságunkra szolgálnak” – tették hozzá.

Kiemelték: a legszebb ajándék maga a világra születő emberi élet, amelyet „örömmel kell fogadnunk, és felelős szeretettel kell gondoznunk, mert minden ember örök boldogságra hivatott”.

Emlékeztettek arra: öröm és remény töltötte el Jézus tanítványait húsvét napján. Szinte maguk is nehezen fogták fel, hogy mesterük, aki kínhalált szenvedett a kereszten, tényleg feltámadt. „Nehezen emelték fel tekintetüket a nyomasztó események után, de aztán beragyogta őket Krisztus feltámadásának öröme, melynek fénye máig is megvilágítja utunkat” – fogalmaztak.

A húsvéti üzenet aláírói Erdő Péter bíboros, Steinbach József, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak – református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és az ortodox felekezetek – vezetői.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!