Az önkormányzati választás folytatása lesz az országgyűlési választásoknak

A Fidesz–KDNP szövetség együtt kíván működni minden olyan politikai erővel és civil szervezettel Egerben, amely a város javát szolgálja – jelentette ki Habis László, a település polgármestere, egyben a pártszövetség polgármesterjelöltje Egerben.

A Fidesz és a KDNP olyan jelöltekkel indul a választásokon, akiket a polgári értékek és a lokálpatriotizmus jellemeznek – közölte a politikus azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a pártszövetség 12 önkormányzati képviselőjelöltjét.

Felfogásuk szerint az önkormányzati választás folytatása lesz az országgyűlési választásoknak, amikor az emberek egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy nem tűrik tovább a közéletben a tehetetlenséget és a korrupciót – tette hozzá.

Mint elmondta, a képviselőjelölteket egyaránt jellemzi a folyamatosság és a megújulás, hiszen, miközben többséget alkotnak az új jelöltek, három olyan várospolitikus is található közöttük, akik tagjai a jelenlegi önkormányzati testületnek.

Ugyanakkor egyaránt képviselteti magát soraikban az ifjú nemzedék és az idősebb korosztály is. Ami a közös bennük, hogy mindannyian bizonyították a városhoz való kötődésüket és csapatot alkotva elutasítják a botránypolitizálást – mondta Habis.

A jelöltek között található vállalkozó, informatikai, idegenforgalmi és urbanisztikai szakember, orvos és pedagógus. A helyi képviselők száma a törvényi változások nyomán a korábbi 25-ről 17-re csökken az önkormányzati választásokat követően.

Forrás: MTI