Mai, napirend előtti felszólalásomban, egy közelgő ünnep apropóján olyan fontos értékekre szeretném felhívni a figyelmünket, amelyek segítségünkre lehetnek, hogy munkánk jó mederben haladjon. E hét végén lesz november 1-je, Mindenszentek ünnepe, majd azt követően halottak napja. Ezt a két ünnepet gyakran össze szoktuk keverni, pedig jelentős és szemléletformáló a különbségük és persze az „egymás mellettiségük is”.

Talán nem mindenki tudja, hogy november elseje ugyan kora középkori egyházi ünnep, maga az ünnep mégis hordoz sok praktikumot, hiszen Róma egyik meghatározó antik épületének profanitását próbálták a pápák „megkeresztelni”. A „minden istenek” tiszteletére állított fürdő lett Róma keresztény korszakában templommá. Ezt persze lehet úgy is értelmezni, hogy a Katolikus Egyház elvett valamit. Én sokkal inkább azt a jelenséget vélem benne fölfedezni, hogy egy megváltozott kor nem eltörölt valami megelőző, korábbi értéket, hanem befogadta, helyet adott neki az új világrendben is, sőt még a nevét sem változtatta, hiszen a mai napig Pantheon néven közismert, és éli keresztény templomi életét. Szóval a „minden istenek” fürdője segítette a keresztény közösséget abban, hogy a már korábban is fontos hittétel, az összes korábban élt és üdvözült elődeink, tehát a szentek helyet kaphassanak az anyagi világban is. Immáron templomuk legyen, ami természetesen számunkra fontos mindössze, hiszen ez által a látható világban is szembesülünk egy olyan igazsággal, amit jó szüntelen szem előtt tartani:

Az emberiség egy és elválaszthatatlanul összetartozik. Nem pusztán a ma élők, hanem a valaha élt és majdan születő generációk egyaránt.

Ez az összetartozás a kereszténység lényegi és mindig korszerű üzenete. Ebből következik amúgy maga a szeretetparancs is. Sőt, ebben a totális összetartozásban nem is csak azokra kell figyelnünk, akikről bízvást remélhetjük, hogy halál utáni sorsuk is megnyugtató, hiszen életük alapján ez várható, hanem minden ősünkre, elődünkre. Őrájuk emlékezünk november 2-án, Halottak napján.

Arról beszéltem, hogyan vált egy profán, világi jelenség szakrális üzenet hordozójává, hogyan vált a „minden istenek” antik fürdője a minden szentek keresztény templomává. Hasonló utat szeretnék most bejárni, és a keresztény összetartozást lefordítani a mai nap, a Tisztelt Ház mai napi életének síkjára: a kereszténység összetartozás-hite jelenik meg a társadalmi felelősségvállalás központi üzenetében is. A nemzet ránk bízta négy évre, hogy viseljük gondját. Gondját kell akkor tehát viselnünk minden ma élőnek, határokon innen és túl, de felelősek vagyunk az ősök tiszteletéért és mindezt úgy kell, tegyük, hogy az utánunk jövő generációk is helyet találjanak még ezen a Földgolyón.

Alaptörvényünk a Nemzeti hitvallásban rögzíti: „Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.” A teljesség igénye nélkül, de aktualitásuk okán ki kívánom emelni az I. világháború, és az l956. évi forradalom és szabadságharc hősi halottait.

Elkezdhetném sorolni mindazokat a politikai eredményeket, és a felelősségvállalást mutató próbálkozásokat, amik által érvelhetnék saját kormányom ez irányú elkötelezettsége mellett, de nem teszem. És leginkább azért nem, mert attól tartok, hogy abban a pillanatban a Tisztelt Ház megosztottá válna, és egy része nem értene velem egyet. Magyarán az összetartozás ünnepén a sajnálatos megosztottságunkat erősíteném. Ezt semmiképpen sem szeretném! Bár a tökéletes egyetértés nem emberi jelenség, de az egyetértésre, egymás megértésére való törekvés mindenképpen lehet célunk, sőt kötelességünk is kell, legyen!

(Napirend előtti felszólalás, elhangzott a Magyar Országgyűlésben, 2014. október 27-én.)