A Hallgatói Hálózat fejezze be zavarkeltő akcióit!

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség felszólítja a Hallgatói Hálózatot(HaHá), hogy fejezze be az öncélú, zavarkeltő akcióit és maradjon a véleménynyilvánítás – egyetemek működésének szabályait betartó – demokratikus formáinál. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője és Palócz László alelnök azt javasolják a Hálózat tagjainak, hogy kilépve az LMP támogatása mögül, bátran induljanak el a hallgatói önkormányzati választásokon.

Az IKSZ vezetői kiemelték: a Hallgatói Hálózat ne az oktatás rendjét akadályozva, a szélsőségesen baloldali, marxista 68-as diáklázadások egyetemfoglalásai iránti nosztalgiát ébresztve hallassa hangját a felsőoktatással kapcsolatban. A hallgatói önkormányzatok a rendszerváltáskor a hallgatók véleményének kifejezésére jöttek létre, törvényben meghatározott érdekképviseleti szervei a hallgatók közösségének. Hozzáfűzték: kérik a Hallgatói Hálózatot, hogy éljen a törvény adta lehetőséggel, és a kifejezetten a hallgatók valódi érdekeit képviselő szerveken keresztül fejtse ki véleményét.

Azt javasolják a Hallgatói Hálózat tagjainak, hogy immáron kilépve az LMP támogatása mögül, bátran induljanak el a hallgatói önkormányzati választásokon, mert az egyetemi döntéshozó testületekben, és a hallgatók országos szervezetén keresztül hatékonyabban, a felsőoktatás átalakítására érdemi javaslatokat téve, tudják hallatni hangjukat.  

Szerda délután körülbelül száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarának egyik nagyelőadójába, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve. A Hallgatói Hálózat ezt megelőzően február 15-én tartott demonstrációt Budapesten. Akkor több száz tüntető követelte a kormánytól a felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását.  

A tüntetés résztvevői akkor az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. Utána az eredeti tervekkel ellentétben átvonultak az Egyetem térre, majd a tüntetők egy nagyobb csoportja meglepetésszerűen behatolt az épületbe. Egy üres előadóteremben fórumot tartottak, és követeléseikről egyeztettek. Este az egyetem vezetése által adott határidőre elhagyták az intézmény épületét. Ezalatt az Egyetem téren már erős rendőri készültség alakult ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!