A hit és a civilek is segítenek a gyógyulásban

A mindennapi gyógyszeres kezelés mellett fontos a lelki oldal is, ami évtizedekig háttérbe szorult Magyarországon, de egyre többen észreveszik, hogy akár a hit, a vallásosság, akár a civil szervezetek ereje mennyire sokat segíthet a gyógyulásban – mondta Soltész Miklós Zalaszabarban. A kereszténydemokrata politikus a daganatos betegségből gyógyuló gyermekek táboroztatását segítő civil szervezetek támogatásáról és értékteremtő munkájáról adott tájékoztatást a Gyógyuló Holnapocska tábor nyílt napján.

Aoltész Miklós hangsúlyozt: az állam által a minisztérium keretein belül működtetett Nemzeti Együttműködési Alap az idén 365 millió forint támogatást nyújtott 525 pályázónak hasonló táborok szervezésére.

Az államtitkár közölte: ezzel szemben a "jogosan nagy vihart kavart" Norvég Alap az idén 136 pályázót támogat 1,3 milliárd forint értékben, vagyis negyedannyi helyre négyszeres összeget juttatott.

Hozzátette: katasztrofális és rossz ez a rendszer, amelyben – a magyar állam támogatásaival összehasonlítva – a Norvég Alapon keresztül sokszor teljesen feleslegesen, külföldi civil szervezetek befolyása alatt álló szervezeteket támogatnak. Példaként említette, hogy egy leszbikus szervezetet 20 millió forinttal támogatott az alap.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány felvette ezzel szemben a küzdelmet – mondta, hozzátéve: a 2014-20-as tervezési időszakban "biztos, hogy teljesen másképp fogunk ehhez hozzáállni. Nem lesznek ilyen kirívó aránytalanságok, nem olyan civil szervezeteket fogunk támogatni, amelyek az értéktelenséget, felesleges dolgokat közvetítik – jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Soltész Miklós kifejtette: jelenleg csaknem 60 ezer civil szerveződés működik Magyarországon, ezek együttesen mintegy 40 milliárd forint támogatáshoz jutnak különböző forrásokból. Hangsúlyozta, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a családokkal foglalkozó, illetve a gyógyító tevékenységeket segítő civil szervezetek támogatásának.

Kitért arra is, hogy az európai uniós pénzeket „nem ajándékként kapjuk, ez jár, mint a többi tagállamnak is”. Közölte, beleszólásunk kell, hogy legyen abba, hogy azok a civileknek szánt pénzek, amelyeket az EU-ból, a norvég vagy a svájci alapból kapunk, tényleg jó helyre menjenek, jól hasznosuljanak.

Szabadics Zoltán, a Holnapocska Tábor alapítója a tájékoztatón arról számolt be, hogy harmadik éve nyaraltatnak a budapesti gyermekklinika közreműködésével daganatos betegségből gyógyuló gyerekeket. Ezúttal 25 iskolás korú fiút és lányt látnak vendégül egy hétig, s most először olyan gyerekek is vannak köztük, akik elhozhatták a testvérüket is.

Hozzátette, hogy a gyerekek éveken át tartó gyógykezelése után ezek az élmények is hozzásegítik őket ahhoz, hogy visszatérhessenek abba a környezetbe, amelyből a betegség kiszakította őket".

Úgy fogalmazott: a társadalmi felelősség alapján mindenkinek lehetősége van arra, hogy önkéntesként, akár egy tálca süteménnyel vagy bármilyen más segítő tevékenységgel hozzájáruljon ahhoz, hogy ezek a gyerekek minél hamarabb egészséges tagjai legyenek a társadalomnak.

Garami Miklós, a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikájának főorvosa is megerősítette: csak a gyógyszeres kezelés nem elég a gyógyuláshoz. Ahhoz, hogy „teljes értékű gyereket adjunk vissza” – márpedig tíz gyerekből nyolcat meg lehet gyógyítani –, már a betegség diagnózisával együtt meg kell kezdeni a testi, lelki, szellemi rehabilitációt, amelynek kiváló helyszíne a zalaszabari tábor – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!