Javul Budapest pénzügyi pozíciója a forrásmegosztással

A pénzügyi főpolgármester-helyettes szerint a forrásmegosztási arányok javítják a főváros pénzügyi pozícióját. Bagdy Gábor szombati sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a parlament a korábbi 47-ről 51 százalékra emelte a főváros részesedését a kerületekkel közös bevételéből. A válsághelyzetben nehéz gazdálkodni, az előző vezetéstől kapott súlyos örökség miatt megvannak a gondok-bajok, de ezekre a készülő büdzsében válaszolni fognak.

Megjegyezte: a főváros kétségkívül nehéz helyzetben van, ennek oka elsődlegesen az előző vezetéstől kapott súlyos örökség. A politikus hozzátette, hogy válsághelyzetben nehéz gazdálkodni, megvannak a gondok-bajok, ezekre a készülő büdzsében válaszolni fognak.

Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a költségvetést ahhoz is mérni kell, mennyi feladata van az önkormányzatnak. Felhívta a figyelmet: most kevesebb van, mint tavaly volt.

Az előző kormányok „csak pakolták a feladatokat az önkormányzatok nyakába" anélkül, hogy forrást biztosítottak volna, most éppen ellenkező a helyzet – tette hozzá. Kiemelte azt is, hogy a forrásmegosztásból pluszpénzhez jut a közösségi közlekedés is, hiszen az arányokat éppen az ágazat működtetése miatt változtatták meg, másfelől a kormány is partner a finanszírozás stabil lábra állításában. Németh Zoltán bírálta a szocialistákat amiatt, hogy „elfelejtik" az általuk hátrahagyott súlyos örökséget, gyűlöletkampányt folytatnak a fővárosban és az országban, miközben az MSZP-s plakátokon a bocsánatkérésnek lenne helye.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!