A KDNP javaslatai a kormányzati ciklus második felére

Megkezdődött a politikai ciklus második félideje, és mi kereszténydemokraták szomorúan kell, hogy megállapítsuk, az ellenzéki harcmodor nem változott. A baloldalon a szocialisták semmit nem tanultak 2008-ból, a rossz IMF megállapodásból, abból a történelmi hibából, hogy saját politikai túlélésük érdekében a nemzetközi bankrendszerrel kötöttek választási szövetséget és nem az emberekkel. Nem a magyar családokért dolgoztak, hanem maguknak és a bankoknak ügyeskedtek.

A KDNP a ciklus második felében még erőteljesebben, még több javaslattal kívánja védeni és segíteni a magyar családokat. Ennek első és legfontosabb pontja az, hogy nem engedünk a szociális adócsökkentésből, még ha az IMF-nek nem tetsző volna a munkabérterhek csökkentése, akkor sem. A második fontos célunk, hogy kiteljesedjen a családi adókedvezmény.

Több mint százezer munkajövedelemmel rendelkező 3 vagy többgyermekes szülőt – párokat és gyermeküket egyedül nevelő szülőket is – figyelembe véve mindez éves szinten hozzávetőleg 30 milliárd forintos nagyságrendet tenne ki. Egy tipikus többgyermekes család számára ez évi több mint egynegyed millió forintos jövedelemnövekedést hozhat.

Elégedetten vettük tudomásul, hogy a nagycsaládosok támogathatónak nevezték a javaslatot, ami a gyermekvállalást ösztönzi, a családok támogatásáért, a demográfiai helyzet javításért indított küzdelem sikerét hozhatja, a családok megerősítését szolgálja.

Azonban mindezek a célok nem érhetők el a teljes családi adókedvezményhez kapcsolódó családi csődvédelem intézménye nélkül. Ez további védelmet nyújthatna azoknak a családoknak, akik ebben az európai pénzügyi helyzetben még veszélybe kerülhetnek, az ő hiteleik kezelésében pedig szükség lesz a rezsitartozások mérséklésre, amely a szolgáltatókkal szemben védi meg őket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!