A KDNP négy kérése a kormányfőhöz

A családi adókedvezmény bővítését, a családok csődvédelmének bevezetését, a szociális adócsökkentés megvédését, valamint a rokkantellátásból kikerültek egészségügyi állapotuknak megfelelő újrafoglalkoztathatóságának megteremtését kéri a KDNP a kormánytól a ciklus hátralévő felében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, azt követően, hogy pártja budapesti székházában fogadta Orbán Viktor kormányfőt, a Fidesz elnökét. Semjén Zsolt szerint bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség".

A kereszténydemokrata politikus újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: az elmúlt két évben alapvetően teljesültek azok az elvárásaik és reményeik, amelyeket a Fidesszel közös kormányzástól vártak. Mint mondta, a KDNP kérésének megfelelően teljes mértékben „keresztényi ihletettségű" új alkotmánya született az országnak, valamint bevezették a családi adózást, a honosítással pedig megvalósult a „nemzet közjogi egyesítése".

Semjén Zsolt a következő két évről szólva elmondta: azt kérték a kormányfőtől, hogy a kabinet ne engedjen a „pénzügyi világ nyomásának" a munkahelyvédelemhez kapcsolódó szociális adócsökkentés kérdésében.

Kiemelte továbbá a családi adókedvezmény „kiteljesítésének" igényét, amit szerinte az indokol, hogy az alacsony jövedelmű többgyermekes családok nem minden esetben tudják kihasználni a jelenlegi könnyítést. A KDNP ezért azt javasolja, hogy akik az adójukban nem tudják érvényesíteni a kedvezményeket, azok a munkavállalói járulékukból is megtehessék ezt. Semjén Zsolt szerint így a jövőben minden család kedvezményt kaphat.

Szólt emellett arról is, hogy a kereszténydemokraták a családoknak elérhetővé tennének egy a cégekéhez hasonló csődvédelmi szabályozást. Semjén Zsolt szerint azért ezt és nem a magáncsőd intézményét kell bevezetni, mert az „ember természetétől fogva családban van".

A KDNP elnöke negyedik javaslatukat ismertetve elmondta: elérhetővé kívánják tenni, hogy a „rokkantnyugdíjból kikerültek" egészségügyi állapotuknak megfelelő, speciális Start-munkát kereshessenek. A cél ebben az esetben az, hogy senki ne kereshessen kevesebbet, mint korábban – tette hozzá.

Semjén Zsolt a tájékoztató végén megköszönte Orbán Viktornak a találkozót, amelynek legfőbb üzenete szerinte az volt, hogy bevált a Fidesszel kötött „bajtársi szövetség".

Orbán Viktor miniszterelnök támogathatónak nevezte a Semjén Zsolt által megfogalmazott kéréseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!