A kormánynak volt hite és bátorsága az átalakításhoz

Nincs szó államosításról. Az állam a szakmai irányítás feladatát vállalta átt – mondta a Demokratának adott interjújában Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár. Hangsúlyozta: jól jelzi a kormánynak a nemzet jövője iránti elkötelezettségét, hogy annak tudatában, hogy az eredmények nem látszanak azonnal a szavazók bizalmát nem váltotta aprópénzre, nem használta olcsó politikai haszonszerzésre, hanem volt hite és bátorsága a nagy rendszerek átalakításába belevágni.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, miért áll a támadások kereszttüzében az államtitkár kifejtette: nem a személyét támadják, legtöbbször olyanok, akik nem is ismerik, hanem azokat az értékeket, oktatáspolitikai elképzeléseket, amelyeket a kormánnyal együtt képvisel, és amelyeket érvényre akarnak juttatni. A kritizálók, ha emberi mivoltában ismernék, valószínűleg más lenne a hozzá való viszonyuk – jegyezte meg. Általában jó a személyes kapcsolata mindenkivel, jelenlegi és volt munkatársaival, tanítványaival, volt tanártársaival, még politikai ellenfeleivel is. Szeretetteljes légkör vette és veszi körül: évek óta számtalan támogató e-mailt, levelet, telefont kap ismeretlenektől és ismerősöktől egyaránt. Ebből következtet arra, hogy neves és névtelen támadói más világnézet és más oktatásirányítási filozófia elkötelezett hívei, és talán úgy gondolják, ha lesöpörik a sakktábláról, akkor más irányt vesz az oktatáspolitika.

Az esetleges lemondását illetően Hoffmann Rózsa kijelentette: a kérdés nincs napirenden nála.

Az erőteljes lélektani hadviselés a politikai ellenfeleim kíméletlenül használt eszköze, ezért is pengetik meg időről időre ezt a húrt. Erre elég hamar rájöttem, és sikerült magamat kellőképpen felvértezni a nemtelen, lejárató kampányokkal, a hazug, gyakran az emberi méltóságomat sértő állításokkal szemben. A lelkiismeretem tiszta, így tudom a nyugalmamat megőrizni. – fogalmazott a kereszténydemokrata szakpolitikus 

Azzal kapcsolatban, hogy a baloldal az állami fenntartásba vételt, az egységes szakmai irányítást államosításként emlegeti az államtitkár kifejtette: nincs szó államosításról. Ez a kifejezés ugyancsak a másik politikai tábor szómágiája: az államosítás ugyanis teljes birtokbavételt jelent, amire utoljára 1948-ban, az MSZP jogelődjének vezényletével volt példa Magyarországon.

Most nem ez a helyzet. A tulajdont és a vagyont az átszervezés ugyanis nem érintette. Az állam a szakmai irányítás feladatát vállalta át, és nemcsak feladatot vállalt, de garanciákat is adott.

Abból kiindulva, hogy minden gyermeknek joga van a jó minőségű neveléshez, oktatáshoz, az állam arra vállalt garanciát, hogy az iskolarendszert, az iskolákat azonosan magas színvonalon, biztonságosan működteti az egész országban. Erre az önkormányzati fenntartás nem teremtett lehetőséget.

Az önkormányzatoknak eltérő lehetőségeik voltak és vannak ma is, mind humán-, mind anyagi források tekintetében. Az állami fenntartásba vétel épp ezt az eltérést orvosolja, országosan egységes színvonalon.

Mint mondta: a legtöbb tankerületi igazgatóságnál már megkapták a kollégák a hivatalos értesítést, ami nem változtat a korábbi kinevezésükön. Arról tájékoztatták őket, hogy a fenntartói feladatok átvételével a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) gyakorolja a munkáltatói jogoknak azt a részét, ami a kinevezést és a felmentést érinti. A munkabeosztásuk tekintetében továbbra is az igazgatók maradtak a munkáltatók. Ugyanazt a fizetést kapják, mint korábban, a soros emeléseket is megkapták.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: nem véletlenül választották Klebelsberg Kunót az állami intézményfenntartó központ névadójául: majd egy évszázada gróf Klebelsberg Kuno ötezer tanyasi tantermet és hozzá tartozó szolgálati lakást hozott létre az ottani gyerekek felzárkóztatására. Épp az elmúlt héten járt az ötezredik ilyen tanteremben. Megjegyezte:  néhány rosszindulatú sajtóhírrel ellentétben sok gyerekkel találkozott.

A hajdani vallás-és közoktatásügyi miniszter népiskola-programját emléktábla őrzi. A kormány szándéka hasonló: garanciát vállalni, biztonságot nyújtani és az igazságosság elvei alapján országosan azonos esélyeket kínálni a gyerekeknek.

Arra a kérdésre, hogy miben különböznek az iskolák az államtitkár elmondta: az épület, a termek számában és minőségében, a rendelkezésre álló eszközökben, a szaktanári ellátottságban, a tanórán kívüli foglalkozások meglétében vagy hiányában és választékában, a bérekben és béren kívüli juttatásokban. Míg az egyik iskolának saját uszodája volt, a másikban télen fűtetlenül maradtak tantermek. A közalkalmazotti bértábla szerint azonos béreket kaptak a tanítók, tanárok, néhány önkormányzat azonban ezt különböző juttatásokkal kiegészítette, ami jó dolog persze és továbbra is lehetséges. Ugyanakkor egy sor önkormányzat átadta az intézményeit olyan alapítványnak, amely azután nem tudta folytatni a fenntartást: fizetésképtelenné vált, csődöt jelentett, a tanárok hosszú hónapokon keresztül nem kaptak bért. Becsapták a tanárokat, a diákokat, a szülőket, és az lett a vége, hogy be kellett zárni több iskolát.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy a jobb anyagi körülményekkel rendelkező önkormányzatokban a cafetéria-rendszerben kaptak különböző összegeket az oktatási intézményekben dolgozók. Ám épp a legszegényebb vidékeken, ahol a pedagógiai munka a legnehezebb, nem volt pénz az önkormányzatokban, hogy a tanárok áldozatvállalását ily módon díjazzák.

Hangsúlyozta: ezeket a különbségeket a pedagógus életpályamodell bevezetésével lehet kiegyenlíteni. De már a mostani rendszer is biztosítékot ad arra, hogy olyan eset ne fordulhasson elő, hogy egy tanár hónapokig nem kap bért. Nem lehet egyetlen olyan iskola sem, ahol anyagi okok miatt meg kellene szüntetni szakköröket, felzárkóztató órákat, vagy ahová nem érkezik meg a tankönyvtámogatás.

Az államtitkár kifejtette: sok helyen hiányoztak a tehetséggondozás szakmai keretei. A szakszolgálatok egységes szakmai protokoll nélkül működtek. Ha valamelyik iskolában történt egy-egy súlyos fegyelmi ügy, katasztrófa, a közvélemény az oktatási államtitkárságtól várt segítséget, ami elég logikus, de eközben a fenntartó önkormányzat feladata lett volna a közbelépés. Az oktatási miniszternek vagy államtitkárnak nem volt joga a beavatkozásra. Felidézte: megesett, amikor egy súlyos incidens után tájékoztatást kérte az iskolától, azt a választ kapta, hogy ne zaklassa őket, nincs hozzá köze.

Hoffmann Rózsa kijelentette: egy atomjaira hullott oktatási rendszer irányítását vették át, a beavatkozáshoz nem voltak meg a jogi eszközeik. Azzal, hogy az állam mostantól a felelősségével arányos szerepet vállal a köznevelési rendszerben, ez a helyzet megoldódik. A színvonalbeli különbségek felszámolását több intézkedés segíti.

Az új Nemzeti alaptantervben és a hozzá kapcsolódó kerettantervekben előírtuk a tanítás mindenütt kötelező tartalmát, amit minden iskolának követnie kell. A tanári munkához támogatást rendelünk a tantárgygondozókon keresztül. Ez tudományosan megalapozott továbbképzés és szakmai segítség lesz az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet műhelymunkájának irányításával.

Hoffmann Rózsa elmondta: köznevelési és a felsőoktatási rendszer újjáépítése most is hosszú folyamat lesz, a látványos eredményekhez évek kellenek. Egyetlen ciklus alatt nem lehet felemelni az atomjaira szétesett magyar oktatási rendszert. A látható változások a következő tanévtől kezdődnek. Az azonban jól jelzi a kormánynak a nemzet jövője iránti elkötelezettségét, hogy mindennek tudatában a szavazók bizalmát nem váltotta aprópénzre, nem használta olcsó politikai haszonszerzésre, hanem volt hite és bátorsága a nagy rendszerek átalakításába belevágni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!