A kormányzati apparátuson spórol az állam, nem az embereken

Miközben a költségvetési kiadások 53 százalékát az egészségügy, a szociális terület, a kultúra és az oktatás területén költi el az állam, a bejelentett zárolásnak mindössze 8 százaléka érinti a minisztériumot; és az nem érinti az emberek hétköznapjait – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek.

Az államtitkár emlékeztetett rá: a zárolás ideiglenes intézkedés annak érdekében, hogy biztos legyen, tartani tudja a költségvetési hiányt Magyarország, és jelezte, ha a gazdaságélénkítő intézkedések meghozzák az eredményt, ezt az összeget év végén újra megnyithatják.
 
A zárolás nem érint az emberek hétköznapjait, nem érinti a családokat, az állam az apparátuson, a kormányzaton spórol – hangsúlyozta az államtitkár.
 
Az Emmit a zárolás 110 milliárdos összegéből 9 milliárd forint zárolása érinti, miközben a költségvetési kiadások 53 százalékát költi el az állam az Emmi által felügyelt területeken, az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában és a szociális területen. Tehát amíg a teljes költségvetés többségét ezeken a területeken költi el az állam, addig a zárolás körülbelül 8 százaléka érinti a minisztériumot – hangsúlyozta Rétvári Bence.
 
Emlékeztetett rá: miközben a kormány meghozta a zárolással kapcsolatos döntését, a kórházak számára 14 milliárd, a közoktatás számára 20 milliárd forintos pluszforrást is biztosított, ami jóval több, mint a zárolt 9 milliárd forint.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!