A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad

A magyarság akkor marad meg, ha minden nemzetrész megmarad – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a Vendégségben Magyarországon elnevezésű ünnepi rendezvényen, a budapesti Clark Ádám téren, hozzátéve: a magyar állam kötelessége és feladata, hogy a közös kultúrát, a közös nyelvet, a történelmi sorsközösségünket segítsen megélni.

Semjén Zsolt itthoni és határon kívülről érkezett magyar fiatalokhoz fordulva arról beszélt, hogy az egyetemes magyarság csonkulna meg, ha valamelyik nemzetrész elveszne. Közölte, a magyar állam kötelessége és feladata, hogy a közös kultúrát, a közös nyelvet, a történelmi sorsközösségünket segítsen megélni.

A miniszterelnök-helyettes az állam természetes kötelességének nevezte a magyar nemzet közjogi egyesítését. Erre utalva bejelentette, eddig már több mint 600 ezer határon túli magyar tett esküt. Azt is mondta, várakozásai szerint a mostani parlamenti ciklus végére egymillió lesz az esküt tett új magyar állampolgárok száma.

Kijelentette, az egész magyarságnak tudnia kell, bárhol is él a világban, hogy Magyarország és a magyar kormány mögöttük áll. „Számítunk rátok és ti is mindig számíthattok ránk” – zárta beszédét Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!