A magyarságnak összpontosítania kell erőforrásait

A magyarság akkor lehet nyertes a 21. században, ha összpontosítani tudja a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szerte a nagyvilágban élő magyar közösség szellemi, lelki és anyagi energiáit, erőforrásait – jelentette ki Kövér László az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének ünnepélyes megnyitóján. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a nemzet, a nyelv és a tudomány összefüggésiről beszélt:

Semjén Zsolt hangsúlyozta: a nemzet, a nyelv és a tudomány egymással szoros összefüggésben áll, és az első kettőnek az állapota, valamint a tudomány minősége sokkal erősebben összetartozik, mint elsőre gondolnák. Kifejtette: ha a magyar nyelv kikopik a tudományos, művészi használatból, akkor visszaszorul a mindennapok tekintetében is, ez pedig a nemzet visszaszorulásával, életerejének, befolyásának drámai csökkenésével jár. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, ha a magyar nyelv erősödik, akkor a magyar nemzet öntudata, egésze és az állam intézményes struktúrája is erősebbé válik.

A magyar megmaradás és a magyar nyelv szoros összefüggésben van – összegzett a kormányfő helyettese, aki szerint akkor tud valaki tudományos eredményt elérni a nyelvén, ha azt a nyelvet a tudományos közösség kiművelte szókészletében, fogalomrendszerében. Az anyanyelv sokkal alkalmasabb a legelvontabb gondolatok megfogalmazására, mint egy tanult idegen nyelv, bármilyen jól is beszélik azt.

Semjén Zsolt kitért arra is: a magyar állam feladata és küldetése, hogy a magyar nyelvet erősítse. Fontosnak nevezte, hogy a különböző nemzetrészek képviselői a magyar nyelvet tudományos szempontból is kiműveljék.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke  beszédében kiemelte: a 20. századot mi magyarok a Kárpát-medencében elveszítettük.

„Ez a huszadik század a magyar erők és lehetőségek történelmi szétforgácsolódásának a százada volt, keserves árat fizetett érte Magyarország és a magyarság, mely árnak a jelképes és nagyon is valóságos kamatait sajnos az önök nemzedékének is fizetniük kell” – fordult a fiatalokhoz a házelnök.

Hozzátette: kérdés, hogy a 21. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk vagy ismét veszteseknek bizonyulunk.

Kiemelte: az erőgyűjtés egyik alapkövetelménye a felelős nemzetpolitika, és egyik leghatékonyabb eszköze az oktatás. Rámutatott, a felelős nemzetpolitika jegyében valósították meg a nemzet határokon átívelő, európai módon történő közjogi egyesítését.

A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése a külhonban élő magyarokra annak a legitim magyar nemzeti erőgyűjtésnek a része, amely nemcsak egy elvont gondolat vagy egy politikusi ékesszólás, hanem a fiatalok holnapi és holnaputáni életminőségét is befolyásoló tényező Magyarországon és külhonban egyaránt – jelentette ki Kövér László.

Hangsúlyozta: a 21. századi közös magyar teljesítménynöveléséhez elengedhetetlen közjogi kereteket az elmúlt esztendőkben megteremtették, a jövőben ezen kereteket az élet minden területén ki kell tölteni tartalommal, mindenki számára érzékelhető, mindenki javát szolgáló magyar együttműködésekkel.

Mindezt egy rendkívül bizonytalan és borús, válságokkal terhelt, minden eresztékében recsegő-ropogó világpolitikai és világgazdasági helyzetben kell megtenni úgy, hogy a magyar állam korlátozott anyagi eszközeivel növeljék a szülőföld megtartó erejét és javítsák a szülőföldön való élet minőségét minden magyar számára, Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt - mondta.

A feladat rendkívül nehéz, a jogos elvárás nagy, az eszközrendszer szűkös és a felelősség alól nincs kimentési lehetőség – emelte ki Kövér László, hozzátéve: mi, mai magyarok nem engedhetjük meg magunknak a lélekvesztést vagy kishitűséget.

Kitért arra is, hogy egy negyedszázada a nemzedéke abban bízott, hogy a rendszerváltoztatással Magyarországon sikerül békésen leváltani a kommunista rendszert a hazugságaival együtt. Voltak akik a nagyvilágban és itthon is akkor azt hirdették, hogy a történelem véget ért, kitört az örök demokrácia, béke és jólét kora - fogalmazott Kövér László, aki felidézte: sokan mondták akkor, hogy minden rossz forrása az állam, az állam a rossz gazda, az államot kell lebontani és mindent a piacra bízni, így minden gond megoldódik.

Két évtized alatt sokak számára kiderült, az állam mi vagyunk, az állampolgárok közössége. Magunkat kellene lebontani? Mi ne lennénk jó gazdái a saját erőforrásainknak? – tette fel a kérdést az Országgyűlés elnöke, aki hozzátette: 2010-ben a politikai nemzedékük megbízást kapott a magyarországi választópolgároktól, hogy építsék újjá a magyar államot, építsenek olyan államot, amely nem kiszolgáltat, hanem szolgál valamennyiünket.  Ennek az államépítésnek kellett egy új eszmei és közjogi keretet teremteni, ez lett Magyarország új alaptörvénye.

Mezey Barna, az ELTE rektora kiemelte: jubileumot ünnepel idén a programsorozat, 20 éves múltra tekint vissza a nyári egyetem. Hozzátette: nemcsak a tudományos munka iránti elkötelezettségük okán vannak itt, hanem azért is, mert a tudományt magyar nyelven művelik és ez hasonló kihívásokat, hasonló feladatokat jelent számukra.

„Mindenkor a tudomány és az anyanyelv lesz a két legfontosabb eszköz a kezünkben ahhoz, hogy megőrizzük kultúránkat és nemzeti identitásunkat” – fogalmazott a rektor, aki rámutatott: nemzetközösségünk nem igazodik államhatárokhoz, de a nyelv és a kultúra összetartó ereje folytán mégis egységes lehet. Ezt fejezi ki a nyári egyetem jelszava is, egységben a tudomány.

Idén már 151 hallgató érkezik a programra, és megfelelő létszámmal a 20. után is folytatják a munkát – mondta Mezey Barna, aki azt ígérte, azon lesznek, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók munkáját, szakmai előmenetelét segítsék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!