Meg kell erősíteni a családokat – mondta a KDNP vezérszónoka a magyar vidék felemelkedéséről tartott parlamenti vitanapon

A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről tartottak vitanapot hétfőn az Országgyűlésben. A Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka Szászfalvi László volt.

Szászfalvi László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője 

Szászfalvi László, a KDNP vezérszónoka a családok megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, utalva arra, hogy a vidék legnagyobb kihívása a negatív demográfiai folyamatok megállítása, megfordítása. Hozzátette, hogy a kormány számos reformot hajtott végre a gazdaság növekedési pályára állítása érdekében.

A rezsicsökkentés, az ingyenes gyermekétkeztetés és tankönyv, a családi adórendszer, a béremelések és adócsökkentések a vidék lakosságát is pozitívan érintették – sorolta.

A kormánypárti politikus kifejtette, hogy a hazai és külföldi forrásokból számos felzárkóztatási program indult, 7800 család kezdett gazdálkodni, több mint ezer roma nő szerzett szakképesítést és kiszélesedett a tanodák tevékenységi köre.

Emellett jelentős összegeket fordítottak energetikai hatékonysági beruházásokra is – fűzte hozzá. Szászfalvai László kiemelte azt is, hogy 2007 és 2013 között 336 milliárd forint jutott turisztikai fejlesztésekre, az idei évtől pedig újabb térségeket kapcsolnak be a folyamatba.

Kitért arra is, hogy a KDNP álláspontja szerint a vidék felzárkózása nemcsak infrastrukturális kérdés, hanem fontos, hogy szellemi, kulturális, közösségi fejlesztések is megvalósulhassanak. Számtalan kezdeményezés, hagyományteremtő javaslat indult el – mondta a kereszténydemokrata képviselő. Szászfalvi László szerint erre van szüksége a vidéknek, nem pedig „öncélú forradalmárokra és nihilista anarchistákra”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!