A mentelmi bizottság jóváhagyta Szabó Tímea pénzbüntetését

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén elutasította Szabó Tímea független országgyűlési képviselő jogorvoslati kérelmét a házelnök által kiszabott pénzbírság ügyében – közölte Vejkey Imre (KDNP), a testület elnöke újságírókkal.

Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke

Kövér László azt követően döntött az ellenzéki képviselő közel 250 ezer forintra történő megbüntetéséről, hogy Szabó Tímea a köztársasági elnök május 8-i parlamenti beiktatásán egy Áder Jánost formázó marionettfigurával bábozott.

Vejkey Imre elmondta: a független képviselő jogorvoslati kérelmét 3 nem és 2 tartózkodó szavazattal a bizottság elutasította, s nem helyezte hatályon kívül az Országgyűlés elnökének döntését. Szabó Tímeának a kézbesítést követő öt napon belül van lehetősége arra, hogy újabb jogorvoslati kérelemmel a parlament plenáris üléséhez forduljon.

Közlése szerint Szabó Tímea valamennyi felvetését megtárgyalta a bizottság, s egyik kritikai észrevételt sem tartotta megalapozottnak. Ezek között említette a tisztességes eljárás, a tényállás, illetve az arányosság kérdéseit. A KDNP-s bizottsági elnök elmondta: a testület méltánytalannak minősítette az elfogultság vádját, hiszen ez az egyetlen paritásos bizottság a parlamentben.

Szabó Tímea bizottsági meghallgatása után azt mondta: ha a parlament megszavazza a büntetését, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!