A munka, az adócsökkentések és családok támogatása a kivezető út

A szegénységből a munka, az adócsökkentések és a családok támogatása a kivezető út – hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában. A KDNP alelnöke kiemelte: a béremelések 2018-ban is folytatódnak, emellett rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának radiális csökkentésével segíti a kormány a családok megélhetését.


Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke

Rétvári Bence hozzátette: Magyarország 2010 óta ezen az úton jár, és azóta harmadára csökkent a munkanélküliség, a segélyt felváltotta a munka, csökkennek az adók, nőnek a bérek, és egyre több pénz marad a családoknál. Az idősek megélhetését is több intézkedés segíti – mondta az államtitkár, kifejtve: megőrzik a nyugdíjak értékét, a gazdasági növekedésnek köszönhetően pedig idén először nyugdíjprémiumot is kapnak a nyugdíjasok, csökkent a rezsi, a legfontosabb élelmiszerek áfája, és idén is több mint kétezer településen osztanak szociális tűzifát a rászoruló időseknek.

A kormány célja, hogy mindenki, aki tud, dolgozzon – szögezte le az államtitkár, hozzáfűzve: ezért a leghátrányosabb helyzetben lévőknek is segély helyett munkát biztosítanak. A leghátrányosabb helyzetben lévő munkavállalók foglalkoztatását a munkahelyvédelmi akcióval segítik. Már nemcsak rekordon van a foglalkoztatás, hanem egyre jobban megéri dolgozni, mert csökkennek az adók és nőnek a bérek – tette hozzá.

Rétvári Bence kiemelte: a béremelések 2018-ban is folytatódnak: a minimálbér újabb 8 százalékkal 138 ezer forintra emelkedik, a szakmunkás minimálbér újabb 12 százalékkal nő, összege 180 ezer 500 forint lesz, és a közszférában is folytatódnak a béremelések.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az adócsökkentésekkel és a családtámogatásokkal egyre több pénz marad a családoknál is. "A polgári kormány Európában az egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadót és a legtöbb családi adókedvezményt biztosítja" – fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve: jövőre a kétgyermekesek családi adókedvezménye tovább nő, havi 35 ezer forintra emelkedik, a legalacsonyabb keresetű 130 ezer családnak pedig továbbra sem kell adóznia.

A családok megélhetését emellett rezsicsökkentéssel és legfontosabb élelmiszerek áfájának radiális csökkentésével segítik – folytatta az államtitkár, kifejtve: az otthonteremtésben is "új korszakot" nyitottak. Lezárták a devizahitelezés korszakát és megteremtették az olcsó, biztonságos, kiszámítható otthonteremtés feltételeit.

"Soha ennyi gyermek még nem vett részt ingyenes gyermekékeztetésben és ingyenes tankönyvellátásban, mint ma" – hangsúlyozta Rétvári Bence. Félmillió gyermek étkezik ingyen és több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyvet. A rászoruló gyermekek szülei az iskolai szünidőben is igényelhetik az ingyenes étkezést – közölte.

Mindemellett Európa legnagyobb szociális programjában, az Erzsébet-programban már csaknem egymillió ember és ebből félmillió gyermek számára biztosítottak üdülési lehetőséget – jelezte az államtitkár. A kormány tovább erősíti a gyermekvédelmet: több pénz, több szakember, több Biztos Kezdet Gyerekház, több tanoda és több kollégiumi férőhely segíti a rászoruló gyermekek fejlesztését – mondta Rétvári Bence.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!