Nem tűr halasztást: az elszámoltatás, és a gazdasági összeomlás megakadályozása

A Fidesz–KDNP-szövetség első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy Orbán Viktor egy miniszterelnöki megbízottat nevez ki Balsai István személyében a 2006 októberében történtek kivizsgálására. Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak – hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz–KDNP-frakciószövetség alakuló ülésén az Országházban.

A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt. „Ezért felelni kell” – a törvényes keretek között – mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel.

Orbán Viktor kiemelte: sikerüket annak köszönhetik, hogy egyre szélesedő szövetséget építettek. A szövetség építése és erősítése továbbra is feladat marad. Mint fogalmazott, a parlamenti politika nem a rövidtávfutók műfaja, sokkal inkább a tájékozódási futásra emlékeztet. Rámutatott ugyanakkor, hogy az erőt azért adták a választók a kezükbe, mert azokat a változásokat, amelyek után sóvárognak, nem az utcán akarták kiharcolni.

Nem a céljaikat adták fel az emberek, más eszközt választottak – mondta, kiemelve, hogy a változásnak kiszámíthatónak, tervezhetőnek és biztonságosnak kell lennie. Orbán Viktor megismételte a választások éjszakáján tett kijelentését, amely szerint a magyar választók forradalmat vittek véghez a szavazófülkékben. Ismét közölte: az új rendszer, amelyet fel kell építeniük, a nemzeti együttműködés rendszere. Ezt kell szerinte törvénybe foglalniuk, felépíteniük, erősíteniük.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy ezt a rendszert nem egy nagy aktussal, hanem lépésről lépésre fogják létrehozni. Rámutatott ugyanis, hogy nem tudnak rövid időn belül egy új alkotmányt megalkotni, mert az sok bölcsességet, időt igényel, és most nincs idő arra, hogy ezzel foglalkozzanak.

„Két ügy van, amely nem tűr halasztást”

Orbán Viktor szerint két ügy van, amely nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól. A Fidesz elnöke pártja és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának szerdai alakuló ülésén, az Országházban azt mondta: csak e két ügyet követheti majd az „alkotmányozási munka”. „Utána alkossuk meg azt az összefoglaló dokumentumot, amelyre Magyarország minden polgára büszke lehet” – fogalmazott.

A Fidesz elnöke kifejtette, a kormányzati rendszer átalakítása után elkezdődik a középszintű kormányzati rendszer átalakítása, majd a politika átfogó reformja, parlamenti, önkormányzati képviselők létszámcsökkentése, új önkormányzati választási rendszer megalkotása. „A bukott rendszer szabályai érvényüket vesztették” – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy e tekintetben nem áll módjában senki számára felmentést adni, a politika ugyanis nem szolgálhat magánérdekeket. Egyetlen esetben őrizhető meg a választók támogatottsága – folytatta –, ha képviselőik munkájukkal a nemzeti együttműködés ügyét szolgálják majd.

„Semmilyen pártközi megállapodással, semmilyen pártközi mutyival nem lehetünk hajlandók lemondani olyan eszközökről, amelyek nélkül nem tudjuk teljesíteni küldetésünket” – mondta a pártelnök. Orbán beszédét a képviselők biztatásával zárta, és azt mondta, háromfajta támogatást kér és kínál: politikai, bajtársi és testvéri támogatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!