Növelte előnyét a Fidesz-KDNP pártszövetség

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz népszerűségi előnye továbbra is jelentős: 36 százalékos a támogatottságuk, míg a lehetséges miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor toronymagasan vezet Mesterházy Attila és Bajnai Gordon előtt. A kormánypárttal szemben állók első látásra nem állnak túl jól: a Jobbik szimpátiaindexe 10, az MSZP-é 11, az Együtt 2014-é pedig 6 százalék a teljes népesség körében. A szakadás utáni LMP 2, míg a DK 1 százalékon áll.

Mivel a kormányváltás lehetősége nyitott 2014-ben, nagy verseny bontakozott ki a baloldalon a miniszterelnök-jelölti szerepért. Ugyan a nyilvánosságban kerülik a 2009-es, kínos miniszterelnök-keresés ismétlését, könnyen belátható, hogy a programviták és ellenzéki országértékelő-beszédek valójában mind e válogató részei. Márpedig a verseny nyitott – áll a Nézőpont Intézet Heti Válasznak készített, legfrissebb közvélemény-kutatásában.

A szóba jövő jelöltekre vonatkozó kérdésre  Bajnai Gordon tűnik a legkomolyabb kihívónak. Az összes megkérdezett közül a volt kormányfőre jelenleg 15 százalék szavazna, Mesterházy Attilára csupán 6 százalék, további 4 százalék pedig Bajnai elődjét, Gyurcsány Ferencet preferálja. Velük szemben Orbán Viktort a megkérdezettek 37, míg Vona Gábort 6 százaléka választaná.

A valódi választási helyzetet modellezésekor, abból kell kiindulni, hogy a jelenlegi miniszterelnöknek csak egy baloldali és egy radikális kihívója lesz. Ebben a versenyben azonban Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is közel azonos eredményt ér el Orbánnal és Vonával szemben. Az MSZP elnöke 19, az Együtt 2014 elnöke 22 százalékot kapna. Ugyanakkor még így is Orbán tűnik az esélyesebbnek, rá az összes megkérdezett 42 százaléka szavazna a jelöltek triászából – szerepel a kutatásban.

A Fidesz amúgy is szerényen felfelé ívelő pályán van az év eleje óta: a megkérdezettek 36 százaléka szimpatizál a kormánypárttal (decemberben 32 százalékuk). Ennek oka alighanem a rezsicsökkentés. Az összes megkérdezett 35 százaléka (az ellenzék szimpatizánsainak 29-34 százaléka) állítja, hogy haszonélvezője a kormány árharcának, s 77 százalékuk gondolja úgy, hogy további csökkentésre volna szükség.

Ezzel szemben a kormánypárttal szemben állók első látásra nem állnak túl jól: a Jobbik szimpátiaindexe 10, az MSZP-é 11, az Együtt 2014-é pedig 6 százalék a teljes népesség körében. A szakadás utáni LMP 2, míg a DK 1 százalékon áll. A baloldal velük együtt is csak 20 százaléknyi színt valló szimpatizánsnak örülhet. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a bizonytalanok és rejtőzködők 24 százalékos táboráról, különösen azért, mert felük (12 százalék) azt állítja, hogy 2014-ben kormányváltást szeretne. Ha ők mind baloldali szavazók, a Fidesz 36 százalékával szemben már 32 százalékos baloldal áll, ami bőven hibahatáron belüli eredménynek mondható. Igaz, az aktív szavazók körében nagyobbnak tűnik a különbség: a Fidesz 44 százalékával szemben jelenleg csak 35 százalékos ellentábor áll a Jobbik 12 százalékán túl – olvasható a felmérésben.

Lehet, hogy a Fidesz előnyének oka a Bajnai múltját felidéző országos plakátkampány is. Ennek üzenetét, miszerint Bajnai és Gyurcsány között szoros kapcsolat van, az összes megkérdezett 47 százaléka igaznak tartja (23 százalék nem). Nem meglepő, hogy a Fidesz tábora van erről a legjobban meggyőződve (64 százalék), de az már inkább, hogy a jobbikosok sokkal kevésbé gondolják így (51 százalék). A legkülönösebb azonban még is az, hogy az Együtt 2014 támogatóinak 52 százaléka (!) szerint a két exminiszterelnök között nincs szoros kapcsolat – áll a Nézőpont Intézet felmérésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!