Országos tanévnyitó ünnepséget tartottak a szlovákiai magyar iskolák

Több felvidéki magyar pedagógus szervezet tartott országos tanévnyitó ünnepséget szombaton Galántán a Szent István római katolikus plébániatemplomban. A tanévnyitón ünnepi beszédet mondott Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára is. Kiemelte: a nemzetstratégia fontos pillére a határokon túli magyarság megmaradásáért folytatott munka, ezért látogatása azt az üzenetet is hordozza, hogy „velük vagyunk."

Pék László az SZMPSZ elnöke a tanévnyitón mondott beszédében rámutatott: ki kell mondani, hogy a szlovákiai magyar közösség jövőjének alakulása elsődlegesen annak tagjai kezében van. Hozzátette: a jelenlegi „gazdasági értékek által uralt világ" sokat tesz azért, hogy felaprózza a közösségeket ezért a megmaradásért küzdő közösségeknek nincs könnyű dolga. „Vannak veszteségeink, de vannak jó példák is, a nagycsaládosok vagy a nyelvhasználat fontosságára rámutatók" – szögezte le Pék László, aki beszédét – a magyar iskolások létszámcsökkenésére utalva – azzal a kívánsággal zárta: minden pályakezdő pedagógusnak jusson hely a felvidéki magyar iskolákban.

Ünnepi beszédében Hoffmann Rózsa köszöntött minden szülőt aki magyar iskolába íratta gyermekét, és hasonlóképpen a kisiskolásokat is azért, hogy már gyermekként részt vállalnak a magyar nemzethez tartozás érzésében, ami néha megpróbáltatásokkal is együtt jár. „A kétnyelvűség állapota és a gyakran gerjesztett ellentétek, sokszor göröngyössé teszi az utatokat, amelynek kisimításában történelmi szerep vár rátok" – jelentette ki az államtitkár az elsősökhöz szólva. Rámutatott: Magyarország mindent megtesz azért, hogy megkönnyítse a felvidéki magyar szülők számára gyermekeik anyanyelvi taníttatását, ám mindez meddő igyekezet lenne, ha a szlovákiai magyarokban nem élne az a mélységes meggyőződés, hogy „itt is van magyar jövő."

D_MTI20120901022

A tanévnyitót követően Hoffmann Rózsa az MTI-nek azt mondta: a nemzetstratégia fontos tartópillére a külhoni országokba sodródott magyarság megmaradásáért folytatott munka, ezért látogatása nem csak gesztus értékű hanem azt az üzenetet is magában hordozza, hogy „velük vagyunk."

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), az Óvodapedagógusok Szakmai Társulása (ÓSZT) és az idén több mátyusföldi magyar oktatási intézmény társszervezésében megrendezett ünnepélyes tanévnyitó célja, hogy felhívja a figyelmet az anyanyelvi oktatás fontosságára. Az ünnepséget hagyományteremtő céllal először 2000-ben rendezték meg, azóta minden évben más felvidéki településen tartják. A szakmán kívül a rendezvényen ezúttal is nagy számban képviseltette magát a szlovákiai magyar közélet is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!