Rétvári Bence: lelki megújulásra van szükség

Megkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat háromnapos hálózatépítő konferenciája Berekfürdőn. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: a 20. századi magyar történelem rendkívül hányattatott volt. Az államtitkár az alaptörvényt idézte, amely szerint Magyarországnak lelki megújulásra van szüksége. A kormány számára a kormányzás nem csupán mérnöki munka, nem csak az állami bevételek újraelosztásáról, hanem sokkal többről szól.

A nemzet lelkével épp annyit kell törődni, mint a pénztárcájával.  Rétvári Bence utalt az alaptörvény szövegére, amely szerint Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Az értékteremtéssel kapcsolatban példaként említette egyebek között az érettségi feltételéül szolgáló iskolai közösségi szolgálatot, amelynek célja, hogy a fiatalok "belekóstolhassanak" az önkéntességbe. Kiemelte: jóval több gyermeknek kellene hit-és erkölcstant tanulnia, hiszen a hittel rendelkezők könnyebben megállják helyüket az életben. Utalt arra, a kormánynak segítenie kell, hogy a fiatalok itthon találják meg életcéljukat, közösségüket, segítenie kell nekik gyökeret ereszteni, és akkor kevesebben fogják külföldön keresni boldogulásukat.

Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja köszöntőjében elmondta: a mentálhigiénés hálózat egyre kiterjedtebb működését szolgáló együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel. Megemlítette: 2016-tól nyolc szakmai műhellyel működő kiválósági képzési központ is létrejöhet, egyben reményét fejezte ki e terv megvalósulása iránt. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy a világ legfrissebb boldogságindex-tesztjén Indonézia, Mexikó és India maga mögé utasított náluk gazdaságilag fejlettebb országokat, például Svédországot is. A trianoni utódállamok többsége - köztük Magyarország is - a sereghajtók közé tartozik. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet feladatának tekinti e tendencia megfordítását és a magyarok életigenlésének visszahozását. Kiemelte: ha a magyar nemzet biztos jövőt akar magának a Kárpát-hazában, akkor azt az ősi tudást és keresztény alapelvet kell szem előtt tartani, amely a magyarság fennmaradását eddig biztosította, így lehetünk boldog és egészséges magyarsága a világnak.

A konferenciára, amelyet első alkalommal rendezett meg a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE)  és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők. Az esemény közvetlen célja a Kárpát-medence magyarságának mentális megújulását segítő hálózatok létrehozása, a hálózatépítés folyamatának gyorsítása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!