Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökének beszéde Deák Ernő: Az Öreghegytől a Schneebergig című könyvének bemutatóján

Magyarság Háza, Budapest, 2017. április 25.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke (Fotó: kdnp.hu / Váli Miklós)

A tavalyi esztendőben nyílott először alakalom arra, hogy 1956-os szabadságharcunk kerek évfordulóját, méltó módon ünnepelhessük meg itthon. A rendszerváltozás előtt erre nyilván semmilyen lehetőség nem adódott. A további két kerek évforduló idején szocialista kormányok voltak, nekik nem állott érdekükben az ünnep jelentőségének hangsúlyozása. 1996-ban inkább csak az akkori ellenzék ünnepelt, 2006 gyalázatos eseményeiről meg jobb, ha nem is beszélünk.

2016-ban az ünnep végre nem csak formális koszorúzásban és operai gálaestben merült ki, felkészültünk rá, igyekeztünk magunkévá tenni és a Nemzet egészét megszólítani. Újra írtuk az idáig a megszállók által ránk erőltetett, általuk megíratott történelmet, megjelentek újabb tényfeltáró munkák, és sorra láttak napvilágot a visszaemlékezések.

A szabadságharc leverése után mintegy kétszázezer honfitársunk lépte át a határokat, - kényszerült emigrációba, ahogy Barankovics István mondta - és kezdett új életet az akkori szabad világban. Tanulhattak, munkát kaptak, beilleszkedtek. Voltak olyanok, akiknek ez is elég volt, de sokan voltak azok is, akik nem feledkeztek meg Hazájukról. Közösségekbe, egyesületekbe szerveződtek, és mindent megtettek azért, hogy felhívják a nagyvilág figyelmét Magyarország tragédiájára. Mondhatjuk úgy is: a szabad Magyarország élete az emigrációban folytatódott.

Deák Ernő történész, az ausztriai emigráció egyik vezéralakja (Fotó: kdnp.hu / Váli Miklós)

A 60. évforduló kapcsán számos memoár jelent meg az emigráció történetéből, köztük a Magyar Napló kiadásában Az Öreghegytől Schnebergig címen Deák Ernő önéletírása.

Az igazat megvallva: furcsa egy könyv ez. Önéletrajzi írás, mely ugyanakkor tükröt tart elénk az emigráció életéről. Igaz csak villanásszerűen, de sorra vonulnak fel a magyar emigráció emblematikus alakjai a svédországi Jakabffy Ernőtől, Hanák Tiboron, a jezsuita András Imrén át a Bajorországban élő Tollas Tiborig. A szerző egy-egy mondatban kiváló jellemrajzokat ad róluk.

Számomra az 1988 utáni leírások voltak a legérdekesebbek, amikor már személyesen ismertem a szereplőket. Sok mindent elárul Deák Ernő leírásából a román konzul személye, akit a bécsi magyarok küldöttsége a romániai falurombolás kapcsán keresett fel petíciójával. Egészen nevetséges válaszai, ahogy az Ausztriában élő magyarok helyzetét szembe állította a romániai magyarokéval, tükrözi a ceausescui Románia ars poeticáját.

Böröndi Lajos, a kötet szerkesztője (Fotó: kdnp.hu / Váli Miklós)

Vagy Paul Lendvai, aki Grósz Károly látogatásakor feltűnően otthonosan mozgott a bankgassei követség épületében, és értetlenkedéssel fogadta - a követség meghívását első ízben elfogadó - emigráns magyarok delegációjának a kommunista propagandával szemben álló megnyilatkozásait. Bár nem célom ilyen alakokról még szót is ejteni, de ez a helyzetet leíró mondat nem hagy kétséget bennünk afelől, miért viszonyul az osztrák sajtó ilyen ellenségesen hazánkhoz. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a Bécsben élő Zsuffa Tünde nemrég megjelent könyvében, Lenfay Samu alakjában ráismerhetünk erre a figurára.

A forradalom harmincadik évfordulója kapcsán, majd az azt követő években, ahogy mindinkább érzékelhető volt a közelgő rendszerváltozás, úgy az emigráció szerepe is felerősödött. A Szabad Európa Rádió és az emigráns sajtó egyre többet foglalkozott az ellenzéki csoportosulásokkal, és ahogy az utazás könnyebbé vált, egyre több hiteles és bizalmas információt tudtak közre adni.

Mindez egyfelől védelmet nyújtott egyes veszélyeztetett személyeknek, így a határainkon túl Tőkés Lászlónak, Duray Miklósnak, Szőcs Gézának, az Ellenpontok szerzőinek, vagy hazai viszonylatban például az Antológia estet rendező Lezsák Sándornak; másfelől biztosította a hírek és üzenetek továbbadását is a vasfüggöny mögötti országokba. A Bécsi Napló élen járt ebben: első oldalon tudósított például a Lakiteleki Találkozóról. A Demokratikus Ellenzék – itt a korabeli elnevezést használom – szamizdatjai mellett a nemzeti- keresztény vonal törekvései jórészt az emigráció sajtójából kerültek nyilvánosságra. Persze a helyzet bonyolultságát jól tükrözi a könyvben egy mellékesnek tűnő mondat. Deák említést tesz egy fénymásoló gépről, amit az SZDSZ-es Mécs Imre hagyott nála, míg végre az MDF-es Olajos Csaba elszállította, és a FIDESZ-hez került.

Semjén Zsolt és Deák Ernő a könyvbemutatón (Fotó: kdnp.hu / Váli Miklós)

Deák Ernő életén keresztül bepillantást nyerünk a középiskolai és az egyetemi életbe, az ifjúsági mozgalmakba, az egyházi közösségek működésébe és a legkülönbözőbb magyar szervezkedésekbe. A könyv számomra legérdekesebb fejezete a Magyarként Európában.

Igen fontos az 1963-as amnesztia törvény megvitatására összehívott oberweseli konferencia eseményeinek elbeszélése. Fehérváry István, „Muki” ajánlására Tollas Tibor a fiatal Deák Ernőt bízza meg a Nemzetőr képviseletével. Az előző éjszakát Kovács K. Zoltán lakásán tölti, aki szintén ellátja utasításokkal.

Csak megjegyzem, hogy a budapesti elvtársak már másnap mindenről értesült. A kádári titkosszolgálat az utolsó pillanatokig, azaz 1990 tavaszáig folyamatosan bomlasztotta akciókkal, beépített ügynökeivel az emigráció sorait. Ebből is látszik, hogy mennyire félt az erejétől.

Nem csoda, hiszen a 80-as évek második felében  a magyar ellenzék képviselői is rendszeres vendégek voltak Bécsben. Kiss Gy Csaba és Jeszenszky Géza a lakiteleki találkozó meghívójával érkeztek Deák Ernőhöz, aki akkor még nem találta alkalmasnak az időpontot a hazatérésre. De később erre is sor került: 1989 júniusában Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésére - több mint három évtized távollét után - végre hazai földre érkezett.

Deák Ernő kötetében csak sorolja az eseményeket, és azt vesszük észre, kevés olyan program van, ahol ne lett volna jelen, és kevés olyan személy van, akivel ne lett volna vitája, de állandóan munkálkodott! Nehéz kiemelni fontos vagy még fontosabb eseményeket, de a Központi Szövetség létrehozását okvetlenül meg kell említeni. Az utóbbi időkben viták zajlottak, de több mint harminc évig zökkenőmentesen működött. És ez az összefogás, ami svédországi mintára született, példát adott az Európa többi országában élő magyarságnak is, és mintegy megteremtette a Diaszpóra Tanács és ezen belül a NYEOMSZ létrejöttének lehetőségét.

Semjén Zsolt gratulál Deák Ernőnek a kötethez (Fotó: kdnp.hu / Váli Miklós)

Deák Ernő a mai napig szervezi a nemzet sorskérdésivel foglalkozó Kufstein konferenciát, szerkeszti az európai magyar emigráció utolsó megmaradt lapját, a színvonalát változatlanul megőrző Bécsi Naplót. Vitába keveredik az egész emigrációval, és az európai emigráció mégis egyöntetűen választja a Nyugat-Európai Országos Magyar szervezetek Szövetsége elnökének Deák Ernőt: az „emigráció napszámosát”.

Kedves Ernő bácsi: Köszönjük!

Semjén Zsolt